Csütörtökön, a tanfolyam ötödik, egyben utolsó napjának végén firkáltam pár sort a Téry-ház vendégkönyvébe, hogy legyen nyoma annak, itt voltunk, mikor Csabi felvetette, meg kellene írni a honlapra a beszámolót, ugyanezt, csak kicsit kibővítve…
Készült már egy jó beszámoló két évvel ezelőtt, a téli magashegyi tanfolyam női szemmel, amit én magam is elolvastam erősen kételkedve abban, hogy bírom egy hétig fürdés, hajmosás nélkül. Úgy tudom, az enyém mellett olvasható lesz még egy az ideiről: Zsombor jegyzetelt szorgalmasan minden nap végén. Olvassátok el valamennyit, aztán felejtsétek el és vessétek magatok a téli Magas-Tátrába, persze szakavatott felügyelet mellett, mert a „kaland a tiétek” (Jzy).
Már régóta nagyon szerettem volna belépni a Magas-Tátra koca turisták számára télen lezárt területére, ott eltölteni sok napot, kevés embert látva egy álló hétig, nap mint nap fizikai próbatételt kiállni – mindezt azonban szervezett keretek közt, biztonságban. Így bár az alapfokú sziklamászó tanfolyamon a négyes utak előlmászásáig jutottam bátorságban, a téli magashegyi tanfolyamra gondolkodás nélkül jelentkeztem. Még akkor sem ingtam meg, amikor – amíg a megfelelő ruházatról kimerítő információ folyam érkezett emailben, aztán az indulás előtti előadáson – a felszerelés bérlése kisebb káoszba fulladt. Utóbbi csak itthon tűnt kedvszegő véteknek, fenn a hegyen, a tanfolyam végén már tán el is felejtettem említeni a visszajelzés adáskor.
A felmenetel a házig valóban a legnagyobb fizikai és pszichikai erőpróba, főleg amikor 3-as fokozatú lavinaveszélyt hirdetnek, hágóvasat csatolsz, s rúgod a lépéseket a Tófalban, miközben arra gondolsz, hogy mindezt a következő héten kellene csak megtanulnod. Ezután a beavatás után már nem aggályoskodsz annyit. Könnyen hozzászoksz a WC vödörrel való lehúzásához, a babapopsi törlőkendőhöz zuhany helyett stb. Teszed, amit mondanak. Hóviharban piepset ásol el, megkeresed egy másik pieps-szel, aztán újra elásod. Hagyod, hogy eltemessenek a hó alá (én csak egy fél percig, mások több mint tíz percig).
Újra felfedezed, ha gyerekkor óta esetleg elfeledted, a csúszás örömét. Aztán megpróbálod megállítani magad jégcsákányt kézben szorongatva, majd hágóvasat is felvéve, ahogy azt Jeff Lowe asszonykájától láthattad a régi videófelvételen még egy másik világban, Budapesten. A harmadik napon már értő (vagy inkább csak érteni kezdő) szemmel vizslatod a lejtőket, hol csusszan le legközelebb a hó. A saját kezével építő büszkeségével mutogatod társaidnak hó otthonod.
Standot építesz: hátulmászó biztosításához lapátból, hószegből, jégcsákányból, magadból; gleccserhasadékba beesett társad kihúzásához; ötpontosat mix –mászás top rop kipróbálásához.
Minden napnak csak a veleje más, a keret ugyanaz, 8-10 óra alvás után kiadós reggeli, hosszas cihelődés-öltözés indulás előtt, majd délután 4-5 óra tájban visszaszállingózás a füstjével hívogató ismerős házikóba egy újabb gasztronómiai élvezetet nyújtó vacsora (kis hazai ezzel-azzal, Dezsőből lett szalonnával, pálesszel megspékelve) és esti diskurzus reményében.
Összegzés helyett (a szokásos „kinek ajánlod a tanfolyamot?” kérdés közvetlen megválaszolását mellőzve) álljon itt egy panoráma kép befejezésül: a +1 napon a közös Pfinn-kilátóhoz tett túra után kis hat fős csapatunk repetázott, s elzarándokolt a völgy majd’ végébe, a Jégvölgyi-csúcs alá, a szalamandra fejhez, onnan nézett vissza mosolyogva-elégedetten egész hetes játszóterére.
/Szalai Judit 2016. március 9./
