2024. februárja, Le Pouzenc

Itt, a dél-francia Alpokban, ahol néhány éve élek, igyekszem kihasználni a hegyek közelségét, és rendszeresen (bár talán nem túl gyakran) járok sziklát mászni, hegyet mászni vagy sítúrázni. A hegyek szeretete nem múlt el nálam az évek múlásával.
Egyrészről jó és magabiztos síelőnek tartom magam (más lehet, hogy mást gondol), aki vagy húsz éve, még a hegymászó időszaka előtt, rendszeresen járt a barátaival síelni különböző síterepekre.
Másrészt már régóta szerettem volna valahogy a kettőt ötvözni, azaz jégcsákány(ok)kal, hágóvasban, egy meredek kuloárban vagy hegyoldalban felmászni, és aztán lesíelni. Ez persze nem az én találmányom, hanem mások is csinálják, és most eljött az idő, hogy végre ki is próbáljam.
Találtam is utat, ami több szempontból tetszett: viszonylag közel van és jól megközelíthető, tűrhető a teljes szintkülönbség (~1.200 méter), nagyon esztétikus a hegyoldal és maga a völgy, és úgy gondoltam, érdemes kipróbálni. A neve Le Pouzenc, 2.898 méter magas, az útvonal a dél-keleti falon fut, a megközelítés pedig a Les Orres nevű síterep felől lehetséges (ami Magyarországon is eléggé ismert).

Le Pouzenc, dél-keleti fal (2.889m)

Nehézségre azt írták, hogy 5.1, E3, AD-. AD- a felmászás hegymászó nehézségét mutatja, 5.1 síelő nehézség, ebben az esetben azt jelenti, hogy kb 400-500m hosszon 43-45 fokos, 50 fokos meredekségű betétekkel. E3 a kitettséget jelöli, ami kb azt írja le, hogy esés esetén mennyi az esély a túlélésre (ez egy négy fokozatú skála, és itt kb arra kell gondolni, hogy pl egy nagyon meredek, de egyenes rámpa kiálló sziklák nélkül E1, mivel egyenesen lecsúszik az ember, és így talán túlélhető. Ha pl egy kuloár nem egyenes, hanem kanyarog, akkor nagyobb valószínűsége a sziklával való ütközésnek. Függő gleccserek vagy hómezők, amik alatt akár több száz méter szakadék van, az E4, mivel biztos halált jelent, akit érdekel, további infó itt angolul.
Két ismerősömet megkérdeztem, de kicsit húzták a szájukat, így arra jutottam, hogy egyedül próbálkozom, ami nem zavart annyira, mert ugyan tudom, hogy nem ajánlott, de valamiért szeretek egyedül is hegyet mászni.
Reggel hét után értem a parkolóba(kb. 1.660m) és kb fél nyolckor indultam el. Nem volt hideg, sőt meglepően meleg volt, kb 5 fok. Tíz perc séta után fel lehetett csatolni. Először lehagyott egy pár, majd még három ember nagyon nagy tempóban, akiknek a hátizsákján volt jégcsákány is, így felmerült bennem, hogy ők is oda mehetnek (megj: nem oda mentek). Egyébként engem legtöbbször lehagynak sítúraléccel, ennek az okát még nem sikerült megfejtenem, miért vagyok ilyen lassú felfelé.
Kb. egy óra után értem be a hosszú völgybe (Vallon de Muretier), aminek a jobb oldalán a messzeségben egyből feltűnt a hegyem, a gyönyörű reggel napsütésben. A látvány nem ijesztett meg, de azért elég impozánsnak tűnt.

Gond nélkül eljutottam a beszállásig, ami egy egyre szűkülő, majd egy meredek kuloárban végződő kúp. Egy ideig felcikcakkoztam a léccel, majd átváltottam hegymászó üzemmódba (botok és síléc a zsákon, hágóvas fel, és két jégszerszám a kézbe.
És innen jött volna a monoton mászás felfelé, de nem jött, mert nem voltak jók a körülmények. Semmilyen ritmusra nem bírtam ráállni, mert állandóan, kellemetlennél kellemetlenebb hóviszonyok szembesültem. A meredek, szűk részeken néhol jeges, ahonnan a lejövő hó már lesöpörte a felső hóréteget, máshol néha lábszárközépig vagy térdig süppedős, néhol reménytelenül taposós, de egy helyben toporgó, vagy egyik lépés besüllyed, a következő jeges lépcső részek váltogatták egymást. Valójában a fő probléma az volt, hogy túl meleg volt. A jeges rész jeges maradt, de máshol a hónak nem csak a felületét, hanem a legfelső rétegét (akár 20-30 centi mélységig) is megolvasztotta a nap és semmilyen tartása nem volt. Maga a meredekség nem zavart nagyon, mert már voltam hasonló helyen. Emiatt kb. félúton annyira elegem lett, hogy komolyan elgondolkodtam a visszaforduláson, de az sem tűnt egyszerűnek, mert ilyen meredek helyen komoly munka lett volna egy olyan helyet ásni magamnak a hóban, hogy biztonságosan átszereljem magam síelő üzemmódba. Végül megpihentem és körbenéztem a gyönyörű tájon és hólejtőn.

Ez a tíz perc pihenő segített, és ezután jó nem lett, de legalább sokkal egyenletesebb: a két jégszerszám nagyon jól jött, és gyakori megállások és mély hó taposás után elértem a gerincet. Itt fél óra szünet, átszerelés, majd indulás lefelé. Annyira elegem volt, hogy a tulajdonképpeni csúcsra, ami kb 40 méterrel magasabban volt a gerinc mentén, már nem mentem fel.

Indulás lefelé, és most fog kiderülni, hogy megy az ilyen síelés. A meredekséget önmagában nem éreztem bénítónak, de a mélység és a távoli völgy ott tátongott a léceim alatt, és így a kitettséget, és az esés kockázatát átéreztem. Ennek ellenére megmaradt a „síelő önbizalmam”, és tudtam csinálni, amit kell: ahol szélesebb volt a hómező, mertem szimplán kanyarodni („csökkentett üzemmódban”), a szűkebb helyeken pedig ugrálva kanyarodni, különösebb nagy elhatározás vagy mély levegők nélkül.

A hó minősége viszont lefelé is zavart: nem volt stabil a hó, különösen magasabban, és a kanyaroknál nem csak kb 10-20 kilónyi hógörgeteget küldtem le a hegyoldalban (szerencsére nem jött senki más felfelé), hanem éreztem, hogy egy réteg meg is csúszik a léceim alatt. Lefelé az utolsó 50-70 méteren viszont már hiába volt ugyanolyan meredek, éreztem ismét, hogy az esés kockázata sokkal kisebb, így kissé még felszabadultabban mozogtam.

Így az összes óvatoskodásommal együtt 20 perc alatt leértem azon a kb 400m szintnyi szakaszon, ahol két óráig szenvedtem felfelé. A lejövet további része pedig örömsielés lette volna, (már csak azért is, mert a völgy északi oldalán még porhó volt), ha nem lettem volna olyan fáradt, de így már csak arra vártam, mikor érek le.

Összefoglalva: a próba sikerült, szuper nap volt!

Még egyszer visszanézve

Szerző és képek: Nagy Dani

Adatok
Kiindulópont: Les Orres síterep parkolója, ~1.660m. Nagy parkoló a jobb oldalon, utána egy hajtűkanyarban indul a túra.

Nehézség: hegymászó nehézség AD-, sí nehézség 5.1 E3, 43 fok 400m (50 fokos betétekkel).

Szint: 1.230m
Útvonal: Először az erdészeti utat követve eljutunk egy kis kőházig (Bergerie Gautier). Majd tovább folytatjuk, és egy kis hídon átkelünk a patakon (Pont Tourreil, 1.720m). Nemsokára az utat követve két hajtűkanyart leküzdve elhagyjuk az Eissalate völgyet jobb felé (Source de Jerusalem felé). A forrás előtt balra fel meredek terepen felkaptatunk az erdőben, majd bejutunk a Muretier völgybe, itt új látvány vár ránk, jobbra már látszik a Pouzenc a völgy vége felé jobbra. Itt a völgy jobb vagy bal oldalán is mehetünk, kb. 2.350m-ig, majd jobbra egy prominens szűkülő kuloárban elindulunk felfele. Még a vége előtt élesen balra fordulunk egy másik kuloárban (45-50 fok). Innen követjük logikusan a meredek terepet, 40-50 fok között változik a meredekség.

Lejövet: Ugyanott.

Felszerelés: Sisak, két jégszerszám, hágóvas (plusz lavinafelszerelés).