A május közepére szervezett Excelsior alpesi mászótábor keretében a kedvenc régiónkba látogattunk, ahol két olyan ikonikus utat sikerült teljesítenünk, amelyek már régóta foglalkoztatták a fantáziánkat.

Az első napra (2022. május 13), akklimatizáció és edzés gyanánt, a Piz Cambrena északi oldalán leszakadó függőleges gleccser megmászását tűztük ki célul. Egy kevés információ volt csak róla, de mivel ez egy változó jégfal, így azóta a nehézségek is változtak rajta. Messziről ijesztőnek tűnt a hatalmas sérac megmászása, de szerencsére a középvonala még elég masszívan egyben van.

A jég állapota persze nem egy kellemes vízjég, hanem beton kemény jég, amibe a csákány csak nehezen hatolt be, és a vádlit is megdolgoztatta a mászás rendesen. Cserébe a jégcsavarok kőkeményen tartottak. A gleccser egy jégsárkányra hasonlított, így annak orra és szeme által tájékozódtunk rajta. A felső része a hegyhez már viszont kevésbé kötődik, így lassan egy nagyobb hasadék alakul ki mögötte. Ki tudja meddig lesz még mászható!?

A második mászónapon (2022. május 14) a Patrick Gabarrou által nyitott mix útba szálltunk bele. Az alsó szakasza kellemes jég és firn, amiben kötélbiztosítást nem használtunk, egészen az első mix felszökésig. Ez egy M3-as vékony vízjeges szikla volt biztosítási lehetőség nélkül. A második mix rész egyből az út kulcsrésze is egyben, ahol a hó- és jégviszonyok szerint két lehetőség van.

A könnyebb megoldás egy M4 kémény, amiben a vízjég ad megfelelő kapaszkodást. Sajnos itt a jég már kevésbé volt meg, és inkább víz csöpögött a nyakamba. Emiatt visszamásztam és a sokkal technikásabb M5+ nehézségű variánsra néztem rá. Tipikusan az a nehézség, amiben ha egyszer elindul az ember, akkor nincs visszaút.

A kulcsrész egy közel függőleges sima szikla tábla éle mentén futó 20-25 méter hosszú vékony repedés. Lábnak és a csákánynak is csak apró helyek adódtak, viszont a repedésbe több helyen is lehetet biztosítást elhelyezni. Tánclépésenként tudtam feljebb jutni, ahogy a következő mozdulatra rászántam magam. Lényegében nagyon szépen mászható rész volt, jó biztosíthatósággal, amihez csak technika és erő kellett hozzá. A végén újra jégen álltam, ahonnan még pár figyelősebb mozdulattal a standnál is voltam. A stand 4 szögből állt, amiből 2 tűnt megfelelőbbnek. Amikor Andris másodban mászott a rosszabbak közül az egyik szög ki is jött, így azt végül a repedés egy másik helyére újra ütöttem.

A harmadik hossz M3+ a topo szerint. Sajnos kevésbé kompakt részeken ment a végén, de szépen függőlegesen tört felfelé. Ezt a részt Andris mászta, sőt annyira belelkesült, hogy szinkronra váltva még egy hosszt ráhúzott, így egy kicsit gyorsabban haladtunk. A megálló standja egy kődudor volt, mert itt a fal nagy része nem adott több lehetőséget.

Az utolsó kettő komolyabb hosszt megint én vittem, amiből az első egy kevésbé technikás 60-65° körüli rész volt. Az elején volt némi közjáték M3-ért. Az utolsó hossz végkimenetele többfelé is lehet, de mivel jég nem volt a sziklákon, így egy mixesebb részt néztem ki. A megérzés jónak bizonyult, mert itt egy szöget is rejtett a fal. Az M4-nek jelölt nehézség valójában könnyebb volt, vagy már csak a nap közelgő sugarai szépítették meg. A végén nem sok standolási lehetőség van, így az utolsó sziklabütyök alá elhelyezett freind volt minden lehetőségünk. A hegy hósapkájának oldala még kellemes firnmászást tartogatott a végén 50-55° meredekséggel, amin Andris lendületesen tört felfelé Az út kimászását végül 6,5 óra alatt vittük véghez, ami nagyjából a kalkulált időnk is volt.

A csúcsra mindez alatt Niki a normál úton feljött, és ott megvárt minket, mert a délutáni tűző napsütésben a gleccseren való lemenetel kötélbiztosítást igényelt, illetve nekünk is jól esett, hogy várnak minket a csúcson.