Klubunk oktató, nevelő egyesület, melynek célja kezdetektől fogva a hegy- és sziklamászás. Fontos számunkra a felhalmozott tudás és ismeretanyag átadása a következő mászógenerációk számára. A környezettel összhangban, az egészséges életmódra való törekvést tartjuk szem előtt.
Mámor Hámorban
Már több éve, L. István szervez mesterséges mászással egybekötött edzéseket, késő ősszel. Futkározás az oroszlánsziklákon fel le. Szigorú edzéstervet követve, súlyokkal, pulzusméréssel. Néhány hétvége után jutalmul elviszi az érdeklődőket, hogy belekóstoljanak az egy fokozattal nehezebb terepbe… Hámorba kaptunk meghívást.
Miskolc-Lillafüred
A hámorokat mindig folyóvíz mellé telepítették (hasonlóan a vízimalomhoz), csak itt egy bütykös tengely segítségével nehéz kalapácsokat mozgattak. Gyakran több kalapács is került egymás mellé, amelyek eltérő pillanatban csaptak le. [wikipedia]
Régen a munka, ma pedig a szórakozás színtere. Ide kaptunk meghívót a hámori mászó klubtól, hogy együtt tölthessünk egy kellemes, koratéli hétvégét a Bükkben.
Kellemes hétvégére indultunk szakadó esőben és sűrű ködben, nem volt túl ígéretes még akkor is, ha mesterséges mászásra indultunk – ehhez ugye nem kötelező a száraz fal. Miskolc felé közelítve az esőt hó váltotta fel és a Hámori tótól sűrű havazás kísért minket a Szentlélek-turistaházhoz. Szobafoglalás és reggeli után összeszedtük a pakkot és elindultunk a havas erdőbe, a Köpüs-kő felé, ahol már sok mászó gyülekezett.
Rövid útmutatás (kb.: Nézzétek! Erre van a fal!), aztán indultak az első partik a különböző nehézségű utakban, a többiek a fal alatt ismerkedtek egymással.
Kettő óra kínlódás után Hímer József, a Hámori Szikla és Jégmászó Sportegyesület vezetője megelégelte a sok bénázást. Felállt a falra, pódiumnak használva azt, és remekbe szabott bemutatót láthattunk a mesterséges mászásról.
Tudtad, hogy trepnivel akár kéz nélkül is lehet mászni? Vagy, hogy a rosszul elhelyezett skyhook a fogadat is kiverheti?
A mesterséges mászás lényege: feljutni a csúcsra, bármilyen eszközzel. Itt az eszköz a hangsúlyos. Nekünk adott volt pl. egy gyakorló sportmászó út, a Krízis. Tanuláshoz ideális távolságokra lévő nittekkel. Két trepni, rengetek expressz.
Expresszekből készítünk egy sling láncot. Beakasztjuk mindkét trepnit az első nittbe. Bele állunk mindkettőbe, felhúzzuk magunkat. A következő nittbe beakasztjuk a sling láncot. Az egyik, mondjuk a bal trepni két foka közé belépünk, felhúzzuk a térdhajlatig, majd beakasztjuk a sling láncba. Kinyújtjuk bal lábunkat. Berakjuk jobb lábunkat a jobb trepnibe, két fok közé, felhúzzuk térhajlatig. Utána a jobb trepnit is beakasztjuk a sling láncba, kicsivel a másik fölé. Az utolsó lépéseket ismételgetve már haladunk is.
Lehetőség van saját köztesek elhelyezésére is. Különböző kampók léteznek, vékony hegyes, vastag éles. A szikla élnek megfelelő méretűt és alakút kell használni. Ügyelni kell arra, hogy a kampó lehetőséghez képest ne billegjen. Egy kampót lefele irányban lehet terhelni, bármilyen más irányba kijön a helyéről, és kész a baj. Az ember elsőre nehezen érez rá, hogy néhány milliméter kő meg egy kis kampó megtartja, de működik. Miután megszoktuk a körülményeket, és bízunk az eszközeinkben, hasonlóan lehet haladni, mint a telenittelt útban. Egyik fontos szabály… ne inogj!
Összességében ideális hely a téli mesterséges mászásra, számos kezdő és haladó út közül választhatunk. Tökéletesen karbantartott nittek. Csak ajánlani tudom.
Este, sötétedés után is lógtak a falon, ki kellet használni e remek lehetőséget. Amikor már ők is megunták, akkor elkezdődött a tábortűz mellett a duhajkodás, rekord mennyiségű itallal, és rekord méretű húsokkal.
Másnap a tanultakat ismételgettük kisebb nagyobb sikerrel.
Este várt négyünket egy különleges dolog. Olyan izgalommal vártuk, mint karácsonykor a pöttyös labdát. Kivételes, szerencsés helyzetbe kerültünk. Magyarország legprofibb mesterséges mászói mutatták meg, hogy mitől is profik Ők. Betekintést nyertünk kis világukba.
Saját, éjjel is kivilágított természetes mászó fal. Nem ecsetelem tovább. Cool … akarom mondani … Dry Tool. Két csákánnyal. Óvatosan belehelyezem a hegyét a falba, meggyőződöm, hogy tart a 3 milliméteres rés, és beleterhelek, és ezt sokszor.
Csabcsi
Német homokkövek
Tanulni mentünk. Így kezdődött. Oktatónk Lázár István és három „oktatmány” (Ferki után szabadon). Így 4-en indultunk okosodni német homokkövekre, Bad Schandau, Porschdorf. Homokkövek olyan, mint ha a sivatagot, az erdőt és a holdat egyesítenénk. Sok fa, sok sivár mohok és még homok. Szeptember közepén még optimális mászóidő. Német precizitással karbantartott tip-top szállás. Nyúl. Mi?
0. nap. A címet GPS-be be, kettesbe be, ablakot le. Német-cseh határ. Közben vásárlunk ezt-azt a cseh mászó boltban, néhány ezer forinttal olcsóbban. 6 óra út Elbsandsteingebirge-ébe. István, oktatónk vezeti az autót és majd minket a túrákon. Megérkezünk. Meleg hangulatú már-már tökéletes szállás. Este lágy zene, vacsora közben István mesél nekünk:
– Csomóék. Gyerekfej. Nincs fémeszköz.
– (mindannyian, kételkedve) Á! Nem tart semmit!
– Majd meglátjátok.
1. nap. Kipihenten ébredünk, reggeli. Az este összerendezett mászó felszereléssel elindulunk. Nincs fém ék, csak csomó csomó és minden csomó lehet ék. Van nálunk rengeteg előre megcsomózott vagy csomó nélküli kötél és heveder. Fatömködő, sok karesz és expressz.
Istvántól megszokott rövid bemelegítő út a sziklákig. Fal tövében János elkezdi tömködni az egyik lyukat. Szegény már 12 órája nem látta feleségét. Aztán felkiált: Kész! … beleterhelünk a precízen elhelyezett csomóékbe. Tökéletesen tart. Bontása egyszerű. Mindannyian megnyugodtunk, ez jó lesz. Homokkő nagy előnye: minden reibung. Minden tapad, a cipő, a kéz, a ruha és a kötél. A rajtam lévő vadonatúj fémeszközök egy kötélhossz után annyira elkopnak, úgy néznek ki, mint István kedvenc öt éves karabinerei.
Felkészüléshez szükségünk van egész testünket védő ruházatra, még nyáron is. Plusz térdvédőre vagy fáslira. A fal felülete megegyezik a 80-as smirglipapír felületével. Homok ugyan, de durva a felület.
Jó tanács: ügyeljünk mozdulatainkra, és kerüljük a hirtelen mozgást. Így kerüljük el a sérüléseket.
A fémeszközök kis erőkifejtéssel koptatják a követ homokká. Néhol kézzel is dörzsölhető. A kötél is koptatja a sziklát. Az ereszkedési pontoknál kiálló éleket a legtöbb helyen fémbetétekkel védik. Ahol pedig nem, ott több centi vastag mélyedés keletkezik. Zia használata értelmetlen és tilos. Ahogy a kőhöz ér a kéz egyből száraz hatása lesz, és tapad. Ebből kifolyólag csak száraz időben járhatóak az utak. Esőben nyálkás csúszós veszélyes és tilos!
8 éves vagy. Balaton parton éppen homokban csücsülsz és kezedből folyatod a várra a folyékony homokot. Mintha olvadt fagylalt gombócok lennének egymáson. A német homokkövek is ilyen, az erdő közepén 50-100 méter magasságban. Több ilyen egymástól független csúcs van egymás mellett. Sok út, sok választási lehetőség van kis területen.
SchusterWeg. Néhány instrukció a fal alatt és indulás. Kb. olyan mintha a kisbabának megmutatod, hogy itt a medence, és bedobod. Kénytelen megtanulni úszni. Mi meg mászni. Persze a baba is tud úszni, mi meg egy kicsit mászni. Szóval gyorsan megy, sőt adja magát. Egyszerű, élvezetes mozdulatok, mint a jóga órán. Könnyű oktatónkkal lépést tartani. Első kötélhossz kipipálva, felszáll a köd, és elénk tárul a csodálatos táj. Útközben megtaláltuk dr. Oskar Schuster emléktábláját.
2. nap. Másnap újult erővel indulunk Rathen-be. Sok gyakorlás egy egyszerű egy kötélhosszas útban, Heidebrüderturm, AlterWeg. Fel, le. Majd megpróbáljuk a nehezet, NO Rippe. Eszter mászik előre. A kunszt előtt sikeres csomóék elhelyezés majd tovább. A kunszthoz érve beindult a géppuska láb, még a fal is elkezd remegni. Mellette ereszkedő János és István hírtelen rémülten elhalkul. Megtörténik a baj. Eszter kb. 4 métert esik. A csomóék tökéletesen tart. Mint látható egy csomóék egy esést bír. Többször nem használható. Nagy levegő, pihenés, és másodjára csont nélkül kiment a kunszt, a csúcson egy hatalmas kiáltással. Plusz egy fél tenyeret befedő seb, csúnya látvány. 3 hét után gyógyult meg.
3. nap. Bielatal sziklacsoport. Beszerelünk, elindulunk. Lassan, szinte vonszolva magukat megjelenik egy anyóka meg egy apóka, átlag nyolcvan évesek, kis gombász kosárral a kezükben. Aranyosak, kirándulnak. Megmásszuk a hegyet. Fent bevárjuk egymást, fényképezzük a mellettünk álló homoktornyokat. Majd az egyik közelin megjelenik két mászó.
– Nézd!
– Mit?
– Ott másznak ketten! Látod azon a csúcson ott!
– Aha. Lefotózom.
Ellenőrzöm a képet, zoomolok, és nem hiszem el.
– Ez a gombász anyóka meg az apóka! 80 évesek!
Nap végére kapunk egy nehéz 5+ vállrepedéses kihívást, Zarahustra, WestRiss. Eszter megint elől mászik. Ismét rémült hallgatás. Kimegy, sima ügy.
Este készülődünk a kajához, és fondorlat készül. A ház tulajdonosa hozott nekünk egy nyulat, kizsigerelve, megnyúzva. Másfélnapig lógott a bejárati ajtónk előtt, várt ránk combjában egy kampóval. Eszter főszakácsnő irányításával készítettünk egy remek nyúlpörköltet a kertben. János krumplit pucolt, István pedig folyamatosan legyezte a mozgásérzékelős lámpát.
4. nap. Reggel. Izgulunk, mert nagyon változékonnyá vált az idő, felhők, hideg, pára. Nem indul alkalmas mászóidőnek. János:
– 16:00-kor esni fog az eső. De mindegy, mert akkor úgy is indulunk majd haza.
Elindulunk. Tisztul. Turánk során egyre nehezedő utakat választ István nekünk. Ez már gondolkodós volt Jánosnak, aki az egészet kitolta előre. Standjában utolértem, és mutatja, hogy merre kéne tovább menni. Ó ez remek már csak 10 méter, ami tartalmaz egy 2 méter széles és 15 méter mély szakadékot, amelynek átugrás utáni leszálló pályája 15 cm széles. Opsz. Gyorsban stand János mellé. Igazából csak át kellett lépnünk.
Ereszkedés elmélet: Két kötélhosszt kell ereszkednünk. Első ember viszi az egyik kötelet a hátán ereszkedés közben. Amikor leér a következő ereszkedési pontból folytatja útját a nála lévő kötéllel. Majd a többiek utána. Az utolsó pedig felszedi a köteleket.
Ereszkedés gyakorlat: Nos, nekünk két kötelünk van, az egyik 60 méter a másik 50 m. Nem tudjuk előre hogy melyik, de az ereszkedő utak közül az egyik 30 méter a másik 25 méter. Murphy kivételesen nem figyel, a második ereszkedésnél a 60 méteres kötél két vége éppen súrolja a talajt.
Átmentünk egy olyan falhoz, ami úgy nézett ki, és olyan is volt, mint a Chokito. Randa, de finom. Rücskös, de annál kényelmesebb fogásokkal.
Ahogy visszaérünk a parkolóba dörög az ég fúj a szél, 16:00. Hazafelé végig járt az ablaktörlő.
Hetekre rá kiderült, hogy technikailag tényleg egy-két fokozatot javultam. Most már meg tudok lépni a mészkősziklán olyan bolhavese (Zozi után szabadon) lépéseket, amit előtte nem.
Javaslom mindenkinek, próbálja ki!
Jó mászás volt!
Csabcsi
Mászóélet a tanfolyamon innen és túl
Egy nyár, sok kötélhossz és két nehézségi szint.
Régi jó barátom fordult hozzám év elején, hogy járjak vele mászni. Így is tettünk – teremben igyekeztem felzárkózni a szintjére (akkor olyan 5-ös nehézség körül) és fejleszteni állóképességemet. Másfél év sport nélkül nem múlt el nyomtalanul…
Barátom – immár mászótársam és edzőm egyben – azzal az ötlettel hozakodott fel, hogy jól jönne egy tanfolyam is. Keresett és talált is itt, az Excelsiornál: az alapfokú sziklamászó tanfolyamot.
Feliratkoztunk, továbbra is jártunk terembe edzeni és epekedve vártuk a próbamászás napját, amit március elejére tűztek ki.
Oszolyra mentünk, hűvös, ám napos tavaszi reggel volt. Előzetes bevezetés után indultunk a (mint utóbb kiderült) jéghideg falon felfelé – borzalmasan fáztunk, ujjaink jégcsapokká dermedtek, mire felértünk. Közben beszélgettünk oktatóinkkal, segédeikkel, ismerkedtünk velük és egymással.
Elkezdődtek az elméleti oktatások is, minden héten más tantárgy, más előadó, mind érdekes, szórakoztató és tanulságos. Hétvégenként jártunk mászni Oszolyra, illetve elég hamar kiderült, hogy a csapatunk, élén István oktatónkkal, vállalkozó szellemű: ezért a tanfolyam alatt kétszer is sikerült kiutaznunk egy-egy hétvégére Ausztriába, itt belekóstolva hosszabb és (nekünk akkor még) kihívásokkal teli utakba. Az első hétvégénk Hohe Wand-ra vezetett, a második Rax-ra.
Ezek a gyakorlati napok és oktatóink adták a fontos tudást: István felébresztette és tudatosította bennünk a biztonság- és veszélyérzetet, Zozi mellett a kelleténél is bátrabbak lettünk, ami a saját közteseket (ékek és társaik) illette, Geyer Attila tartotta bennünk a lelket, amikor vizes volt a fal, Kiss Gábor volt csapatunk nagy „kovácsa”. Emellett gyakoroltuk a csomókat, az ereszkedést és nem utolsó sorban magát a mászást.
Szerdánként is igyekeztünk munka után minél gyakrabban kijutni Kecske-hegyre, hogy itt is sziklát simogassunk műfalak helyett. Kecske-hegyen volt egy emlékezetes délután: pruszikolás az Öreg útban szakadó esőben – ritka jó szórakozás volt!
Eljött az elméleti vizsga napja, valamint a házi és a gyakorlati vizsga: nekem személyesen kiderült, hogy az írásbeli miatt túl keveset, a gyakorlati vizsga miatt pedig túl sokat izgultam. Egy szó, mint száz: mind a kettő sikerült, csont nélkül átmentünk.
A tanfolyam alatt csapatunk nagy része szépen összenőtt, így ezután is gyakran jártunk (és azóta is járunk) együtt mászni: terem, Kecske-hegy, Tardos, Kis-Gerecse, Ausztria, német homokkövek …
Nyár végére visszatértünk az őszi tanfolyamosokkal az első „tetthelyeinkre”: meglátogattuk Hohe Wand-ot és Rax-ot, megkeresve néhány tavasszal még kihívást jelentő falat.
És lám, lám: két nehézségi szintet sikerült fejlődnöm egy nyár alatt…
Hogy mit tanultunk?
Nos, elsősorban azt, hogy, ahogyan István mondaná, „legyünk igényesek”: magunkkal, a biztosítással, a mászással és a természetvédelemmel kapcsolatban.
Hogy tanuljuk meg tisztelni a hegyet és az időjárást.
Hogy lehet esni is és néha ez hosszabb időre nyomot hagy a lelkünkben és az elménkben.
Hogy egy jó oktató igazi rajongást tud ébreszteni a mászás iránt.
Hogy fontos a bizalom, de ugyanilyen fontos az is, hogy figyeljük a társunkat.
És ami a legfontosabb – bár ez nem igazán tanulás, hanem inkább tanulság: hasonló gondolkodású emberek közt sokkal mélyebb és tartósabb csapatot tudunk alkotni, hisz életünket bízzuk egymásra.
Jó mászás volt!
Vonnák Eszter (Szti)
Totenkirchl, Dülfer
A Totenkirchl nyugati falán át vezető Dülfer-utat még májusban szemeltük ki magunknak. Szép, alpesi mászásnak ígérkezett, kb 750m-es hosszával, VI+ nehézségével. Kíváncsiságunkat Babcsán Gábor „ajánlója” is növelte: ”A dülfer utak ma is kihívások, ötletes vonalvezetéssel és folyamatosan megerőltető kötélhosszakkal.” Addig érlelődött a gondolat, mígnem 2008. augusztus 29-én délután Zsolttal a fal lábánál találtuk magunkat.
Totenkirchl 2190m
Nyugati fal, Dülfer út
VI+, falmagasság: 600m, mászóút hossza: ~750m (18kh), 9 óra
Alkér Csaba – Szegvári Zsolt
2008.08.30.
A beszállás közvetlen közelében található nagykő alatt bivakoltunk. Szállásunkat a kő alatt talált, feltehetőleg az útból kiázott, öreg kötelek tették komfortossá.
Reggel fél 4-kor ébredtünk, a szokásos reggeli szüttyögést követően 5 óra körül sikeresen elhagytuk a bivakot. Pirkadatkor már a nagy bevágás szikláit koptattuk, fejlámpával felszerelkezve. Az út alsó harmadán gyorsan túljutottunk. Ez a rész nem különösebben nehéz, de kellemetlen a helyenként vizes és gyakran törékeny szikla miatt. 7-re értünk fel az első VI-os kötélhossz aljához, ahol bekötöttük magunkat, majd egy kis pihenő után folytattuk a mászást. Végre egy kompakt rész! De ez sem tartott sokáig – egy-két mozdulat, jobbra traverz, és folytatódott a settenkedés. Elérkeztünk az internetről már igen jól ismert 9. hosszhoz, a „Nasenquergang-hoz”. A kulcshossz. Impozáns falszakasz, kitett harántolás balra kompakt sziklán, egyensúlyos kézcsere..megvan. Pár métert fel, stand. Élménymászás volt. A kulcshossznál számomra megerőltetőbb volt a következő VI-os hossz, mely az előbbivel ellentétben konstans nehézségű, valamint vonalvezetése is igen érdekes. Fel..fel..fel..balra..le..le..balra..balra..balra..fel..balra..le. A következő 3 hosszt szinkronban másztuk, Zsolt szaladt elől, én lihegtem utána. Az út felső párszáz métere már kevésbé kacskaringózott ám nehézségeket még tartogatott számunkra. Az V+/VI- -os hosszakban néha igencsak szuszogtunk. Az utolsó előtti hossz nekem jutott, szép piaz, élménymászás. Széles teraszra érkeztem, ahonnan egy függőleges kéményen át vezetett az út a Totenkirchl csúcsára. Gyönyörű kémény, nem nehéz, de -mint Zsolt megtapasztalhatta- zsákkal a háton igencsak szűk! Délután 3-kor, verőfényes napsütésben értük el a csúcsot, ahol egy osztrák party és néhány alpesi varjú fogadott minket.
A lejöveteli út, az északi fal teraszain át vezető Führer-weg ereszkedő standjaiban időnként sorszámot kellett húzni, köszönhetően a szép időnek. (A Dülferben egyébként meglepően csak 3 partival futottunk össze.) A Führer-weg nagyrészt II-III-as nehézségű mászást, valamint 5-6 kötélhossznyi ereszkedést tartalmazott, végig a piros jelzést követve. A nyeregben fekvő Stipsenjoch-Haus-tól fél óra alatt leszaladtunk az elágazáshoz, ahonnan még vissza kellett kapaszkodni a bivakhoz, mivel cuccainkat otthagytuk. Ezt a feladatot Zsolt vállalta magára. A Hans-Berger háznál újra találkoztunk, s ezután már csak egy monoton gyaloglás, valamint egy annál is monotonabb vezetés várt ránk.
Ismét Babcsán Gábor Wilder Kaiserről megfogalmazott gondolatait idézve : „..elég egyetlen túra, hogy megtanuljuk tisztelni a szédítően meredek csúcsokat”. Megtanultuk.
Alkér Csaba
Elbrusz 5642 méter
Kissé megkésve, de örömmel tudatom, hogy 2008. augusztus 25-én 6 társammal (Dzúró Zoltán, Goda Viktor, Győri Zsuzsa, Farkas Zsolt, Kovács Lajos, Varga Bettina) megmásztam az Elbrusz nyugati csúcsát.
dr. Horváth Árpád
Lion-Hörnli traverz
Lion-Hörnli traverz
Matterhorn 4478m
Liongrat ZS (AD), Hörnligrat ZS- (AD-)
2008. szeptember 29.
Az Afrikai kőzetlemez félszigetszerűen kinyúló része, az Apuliai lemez a krétakorban tört le, majd egy kontinentális ütközés során 50 millió éve kerültek darabjai az alábukó Európai lemez fölé. Legnevezetesebb darabkája, a Matterhorn ilyenformán Afrika 13. legmagasabb hegye, megelőzve a szomszédos Dent Blanche-t és az ugandai Wagagai-t.
Cerviniából könnyen eljuthatunk az oroszlánok földjére — de legalábbis gerincére —, hiszen a csúcsra vezető klasszikus út, a Liongrat (J. A. Carrel és J. B. Bich, 1865) épp a kőzetlemezek határán kezdődik.
A nehézségek a Carrel ház (3835m) alatt — de már “Afrikában” — kezdődnek. Amióta a Whymper kémény leomlott, egy sima függőleges tábla maradt a helyén, jó fogás vagy bakancsnak való lépés itt nemigen található. Lóg viszont egy vastag “hajókötél”, de szezonban így is torlódás várható. Augusztus 21-én öten másztuk a Liongratot (társak: Tolnay Kata, Szintay Gergő, Hivessy Zoli, Turnai Péter), akkor ezen a szakaszon legalább fél órát vártunk a korábban oly magabiztosnak tűnő ibériai kollégákra, hogy remegve felpruszikoljanak. “Szabad kötélmászásban” viszont nem több fél percnél a függőleges rész, főleg biztosítatlanul, de úgy csak jól tapadó kesztyűvel ajánlott. Más jellegű nehézségek leginkább a Tyndall gerincén — a Matterhorn csúcstömbje előtt — várhatók. Vigyázni kell a technikailag könnyebb Hörnligrattal is (E. Whymper és társai, 1865), mert könnyű letévedni az útról.
Szeptember 28-án reggel fél 6-kor indulok Cerviniából — szokás szerint akklimatizálatlanul, de legalább kialudtan. Két óra az Abruzzi ház (2800m), mellette egy román autóban alszanak valakik, mások pedig sátorban ébredeznek.
További 5 óra a Carrel ház, közben találkozok egy lefelé jövő guide-dal és kliensével. A házban csak egy guide szobába zárt madarat találok, a románok csak este érnek fel.
Másnap reggel 4-kor indulok. Ember utoljára két napja mászott itt, a nyomok még látszanak a hóban. Az út kezdetben a gerinc jobb oldalán vezet. A kitettebb részeken fix kötél, a traverzen drótkötél, néhol nittek. A Pic Tyndall gerincére való kimászás kb. III-as nehézségben kezdődik szabadon, aztán egy függőlegesen lelógó lánc mentén folytatódik.
Tyndall
Enjambée
A gerincen jó darabig semmi, a nyomokat is elfújta a szél — bár ma már semmi légmozgás. Hajnalodik. Pengeéles, egyre csipkézettebb gerinc, szűz hó. Néhány izgalmas le-fölmászás, egy helyen túl izgalmas is lenne, szerencsére megtalálom az ereszkedőgyűrűt a hó alatt.
A Tyndallról a csúcstömbre való átmászás (Enjambée) is kitett, de a kritikus helyen találok egy kötélgyűrűt. Aztán könnyű jeges mix, majd szárazabb szikla. Egy akaratlan nehezítés — nem kellene itt jégcsákánnyal törős V-öst kunsztolni… Kezdek balra kerülni a gerinctől, pedig már jobbra kellene lennem. Vissza, új próba. Nyomok a hóban! Feljebb nittet is találok. Innen egyértelmű, csak hosszadalmas… Végre elérek a fix kötélhez. Kicsit feljebb függőlegessé válik a fal, a kötél mellett kötéllétra is lóg (Scala Jordan). Egy hónapja itt a korhadt fokokba akasztgattam a kantárom “önbiztosítás” gyanánt; most inkább a hajókötelet fogom bal kézzel — már bízok a kesztyűmben.
Ezután már könnyű, 10:38-kor az olasz csúcson egyensúlyozok. Élessé válik a gerinc, a csúcskereszt alatt pedig meredek lemászás. Aztán fel a svájci csúcsra, ismét egyensúlyozva és vigyázva a hópárkánnyal. Innentől “marhacsapás”, az út népszerűbbik felére értem. Meredek lemászás, jóval lejjebb egy kis fix kötél, lemászás, szikla, fix kötél, közben találkozok öt-hat mászóval, akik még felfelé igyekeznek. A lemászásokkal a vártnál lassabban haladok — legalábbis két évvel ezelőtthöz képest, de akkor augusztus volt és az akklimatizáció se hiányzott. A hólejtőkön most csak két csákánnyal érezném biztonságban magam, de azért próbálkozok.
A kötelet csak a Solvay ház (4003m) fölött veszem elő. A ház alatt is ereszkedek, egészen a hosszú traverzig. Sőt tovább, ugyanis nem találok nyomot a logikusnak tűnő irányban levő hófolton, eltekintve egy barnától, így alkalmi kitérőnek gondolom a helyet. Van viszont egy ereszkedőgyűrű, biztos nem traverzhez rakták ezt ide. Úgy tűnik, hogy a keleti falba kell ereszkedni, aztán valahol lejjebb lesz traverz. Második gyűrű már nincs, csak egy friend, de azért továbbereszkedek rajta. Továbbra sincs semmi, hosszadalmas keresgélés után se, úgyhogy visszamászok és elnézek kicsit távolabb a logikusabbnak tűnő irányban.
Szög a falban! A nyomok is megvannak végre, a második nagy barnán túl. Visszafojtott lélegzettel átkunsztolok fölötte, aztán kis gyaloglással elérek egy lefelé vezető fix kötélmaradványt. A bele is kilóg, de legalább az utat mutatja. A lemászás után balra át a tarajon, egy nagy “tisztásra” érek, ahol kettéágaznak a nyomok. Jobbra sűrűbb és amúgyis lefele kellemesebb… 3800m alatt kezdek erőre kapni, de már kicsit későn.
Lemászás
Néhány további lemászás, ereszkedés, traverz és már rám is sötétedett. Úgy tűnik, mintha egy kuloárban folytatódnának a nyomok, kicsit gyanús. Azért elindulok lefelé. Közben megfogok bal kézzel egy jókora kőtömböt, ami egyszercsak elindul felém. Félrehúzódok, lerobajló kövemet csak szép lassan követem, míg kicsit lejjebb rá nem jövök, milyen nyomokat is követtem. Visszamászok, a traverz folytatódik. Egyre több a gyaloglós rész, bár van még egy ereszkedés is, végül az utolsó lemászások. A Hörnlihüttét fél 10 előtt érem el.
Köszönet Tolnay Katának a geológiai szakértésért, valamint az alaptábor túloldalra hajtásáért.
Csizmadia Péter
Triglav, Prusik-Szalay
Szombat reggel nem túl korán értünk a fal alá, de ahhoz még elég korán volt, hogy csak halványan derengjen felettünk a hatalmas északi-fal. A Triglav 1000 méteres északi-fala, egy igazi klasszikus alpesi nagyfal. Tengerszint feletti magassága, és a délebbi fekvése miatt mégsem lehet egy lapon emlegetni a híresebb északi-falakkal. Kevésbé zord, kevésbé téliesek itt a körülmények, és van még egy nagy előnye a hegynek. A kiszállástól másfél óra alatt elérhető a Triglavski dom (menedékház)…
Triglav 2864m
Északi-fal, Prusik-Szalay út
Északi-fal, Prusik-Szalay út
(Dr. Karl Prusik – Roman Szalay, 1929)
1000m, VI/A0 (VII), 27 óra (kalauz szerint V)
Schmidtka Edit (Dina), Csizmadia Péter (Szöcsi), Juhász Bálint
2008. szeptember 20-21.
1000m, VI/A0 (VII), 27 óra (kalauz szerint V)
Schmidtka Edit (Dina), Csizmadia Péter (Szöcsi), Juhász Bálint
2008. szeptember 20-21.
Három óra alvás után, amit az autó mellett töltöttünk el szabad ég alatt, nekivágtunk a hegynek. Jó idő volt, bár az évszakhoz képest kissé hideg (-1°C). Végül is erre számítottunk, vagy talán még rosszabbra… A falat függőlegesen kettészelő nagy kuloár bal széléhez mentünk, ahol elképzelésünk szerint az út kezdődik! Hogy melyik út? Azt végül csak két nappal a mászás után, a fotók tanulmányozása után sikerült kiderítenem!
Eredeti szándékunk szerint a Bayor utat akartuk mászni, majd becsatlakozva a Német útba, azon folytatni tovább egészen a fal tetejéig. Csak az volt a baj, hogy reggel 6.40-kor teljesen rossz helyen szálltunk be… Még csak nem is egy másik útba, hanem valahol, valami nem túl könnyű, mindenesetre törős, nehezen biztosítható helyen. Itt másztunk nagyjából 4-5 kötélhosszt, mikor végre találtunk egy szöget. Ekkor értük el a Prusik-Szalay utat, ami a Bayor úttól elég messze, az északi-fal jobb oldalán vezet! A legviccesebb, hogy fogalmunk sem volt hol is vagyunk. Mindvégig a Bayor út, majd feljebb a Német út falrajzát tanulmányoztuk, és persze átkoztuk, mivel gyakorlatilag semmiféle hasznát nem vettük… A várt „gyaloglós”, „szinkronmászós” részekkel alig-alig találkoztunk, cserében viszont a falrajz szerinti II-III-as és IV-es hosszok helyett jóval nehezebb V-ösöket kaptunk. Sőt a kiszálló hossz III-asnak várt hossza nagyjából VI-os volt, egy korábbi hosszban pedig csak kb VI/A0-ért lehetett kimászni egy még nehezebb (VII-es körüli) kunsztot…
Lassan haladtunk, hiszen az egyetlen támpontunk a falrajz, inkább hátrány volt, mint segítség. A legtöbbet a megérzésünk, és tájékozódóképességünk segített, és az itt-ott található kevéske, régi szög. Végül, talán a szerencsének is köszönhetően egyszer sem futottunk vakvágányra, és mindvégig megtaláltuk az előrejutási lehetőséget.Valahol a fal felső részén ránksötétedett, kiválóan tudtunk volna bivakolni azon a helyen, nem tettük. Az éjszaka hidegnek ígérkezett, hiszen a nappal is az volt. Mászás közben többször elfagyott a kezünk, sőt olykor a lábunk is… Nem bivakoltunk, nem volt kedvünk 10 órát fagyoskodni melegruha, hálózsák és egyebek nélkül, inkább a mozgás, azaz a mászás mellett döntöttünk. Ehhez sem túl sok kedvünk volt, de Szöcsi lelkesedése meggyőzött bennünket.
Továbbmásztunk az éjszakában, és lassan, de biztosan haladtunk egyre feljebb. Egy nagyobb torony megmászása után, könnyű II-III-as terep következett, már reménykedni kezdtünk hogy a ferdén, balra, felfelé vezető rámpa kivezet a falból… Nem így lett. A rámpa elkeskenyedett, a pillér véget ért, egy hatalmas, függőleges fal zárta le az utat előlünk. A Német út falrajzát kezdtük tanulmányozni, de érthetően nem lettünk okosabbak! Fáradtak voltunk, fogalmunk sem volt merre is kellene továbbmenni a sötétben, így hajnali fél négykor kényszerűn megálltunk bivakolni. Leültünk a kötélre, összekuporodtunk, és aludni próbáltunk. A hely kényelmes volt, de szeles, ami hamar megtette a hatását. Alig egy óra didergés után mindhárman tornászni kezdtünk, amivel sikerült újra „felmelegíteni” magunkat, aztán visszaültünk „aludni”. Újabb egy óra vacogás elteltével végre derengeni kezdett, kirajzolódott a fal, láthatóvá váltak a sziklaformák. A hideg éjszakában kissé átfagytunk, nem nagyon volt kedvünk újra elkezdeni a mászást. Időhúzás gyanánt megreggeliztünk, pakolásztunk, és barátkoztunk a gondolattal, itt kell tovább mászni. Továbbra is a Német út falrajza volt a „segítségünkre”, ami alapján Dinával megállapítottuk, hogy vagy teljesen rossz helyen vagyunk, vagy már csak két kötélhossz van hátra. Reméltük ez utóbbi a helyes, és akkor most egy IV-es traverz következik balra, majd egy III-as vájú fel… Készülődés közben Dina észrevett egy szöget, aminek mindannyian nagyon megörültünk, és most már teljesen biztosak voltunk, a tévedésünkben, azaz már csak két hossz van hátra a Német útból!
Szöcsi kimászta a nem annyira nehéz, de annál kitettebb, törősebb, biztosíthatatlanabb IV-es traverzet, és már csak egy III-as hossz maradt nekem. Bár cseppet sem tűnt III-asnak az előttem álló feladat. Harmadik nekifutásra sikerült átmászni a III-as részt…. Harminc méter után aztán elértem az északi-fal peremét! Felértünk! Miközben társaimat biztosítottam fel, rövid időre kitisztult az idő, és végre megpillantottam a Triglav csúcsát. Dina nevetve ért oda hozzám. Egyrészt örült a sikernek, másrészt Szöcsi mutatványán nevetett. Még az utolsó hosszban is sikerült Szöcsinek kiszakítani egy jókora fogást, ami a feje fölött repült hátra, s tűnt el a szürke ködbe. Dina ezen mulatott megkönnyebbülten…
A felszerelés összepakolása után az északi-fal peremén húzódó Kugy-ösvényen elindultunk a Triglavski dom felé. A házban gyorsan megebédeltünk, éppen dél volt… Ebéd után aztán felmentünk a Triglav csúcsára, hiszen Dina és Szöcsi még nem járt ott…szöveg: Juhász Bálint
fotó: Csizmadia Péter
Rifugio Corsi, Juliai-Alpok
Jof Fuart – Campanile di Villaco -ra másztunk utakat. Saját köztessel biztosítható és nittelt utakat vegyesen.
Június 20-22-i hétvégén 10 fős társaságunk élvezte a háziak vendégszeretetét és a közeli beszállásokat.
Cristiano Martucci a ház gondnoka beszél magyarul, hisz felesége Eszter budapesti. ..
Cristiano, Eszter és gyermekük a teleket Budapesten töltik. Így találkoztunk az Excelsior klubban. -Zsanett (aki mindenes a házban) közvetítésével.
INFO: Rifugio Alpino Guido Corsi (CLUB ALPINO ITALIANO) 1874 m tszf.
TEL.+39-042.868.113
TEL.+39-042.868.113
http://www.rifugiocorsi.itJúni.15-szept.15.
férőhelyek: 69 fekhely 4, 6, 8 és 11,valamint egy 27ágyas szobában.
szállás: külsősöknek 17 EUR, OEAV-tagsággal 8,5 EUR
Megközelítés: a 625 sz. turistaúton Sella Nevea-tól., kb. 2.45 – 3.00 ó; szintkülönbség 847 m fel, 148 m lefelé.
Az ösvény a sella nevea-i pénzügyőr-bódék mellett indul (1175 m tszf.).
A sziklákról, az utakról kérdezzetek minket, Mészáros Csaba és Lázár István:)
Marmolada, Vinatzer
2008 augusztus 5-én sikeresen megmásztuk (Alkér Csaba – Kürthy Tamás) a Marmolada déli falán lévő Punta Rocca-ra vezető Vinatzer-Castiglioni utat.
Információk:
Falmagasság: 900m
Mászóút hossza: ~1100m / 28kh
Nehézség: 6a+ / R2 / IV TD
Idő: 15.5 óra
Az út nagy része egy bevágásrendszeren halad, 1-2 helyen van csak táblamászás. Ekkor azonban nem mindig egyszerű az útvonal megtalálása (nehezen is biztosítható). A kéményrendszer felső része nekünk jeges volt, aminek köszönhetően az utolsó párszáz méteren többször lehetett volna inkább canyoningról beszélni, mint mászásról.
Az út falrajza:
Valais Alpok (Breithorn-Pollux-Lyskamm)
Időpont: 2008. 08. 03. – 2008. 08. 08.
Útvonal: 1. nap: Zermatt – Trockener Steg – Teódulo hágó – Rifugio Cervino (3455m)
2. nap: Rifugio Cervino – Breithorn (4165m) – Schwarzthor(Porta Nera) (3734m)
3. nap: Schwarzthor – Pollux (4091m) – Castor (4228m) – Lyskamm kelet (4448m)
Lyskamm nyugat (4527m) – Ludwigshöhe környéke (kb 4200m)
4. nap: Ludwigshöhe – Zumsteinspitze (4567m) – Grenz gletscher –
Monte Rosa Hütte (2795m)
5. nap: Monte Rosa Hütte – Riffelberg – Zermatt
Nehézség: Nagyrészt F vagy PD, PD+, a Lyskamm K-Ny AD, II-III, a Lyskammról lefelé van egy AD+ nehézségű nagyon kitett él.
Szállás: Mi sátorban aludtunk, de lehet minden nap házban, vagy bivakházban is aludni.
Az útvonalat elég sokan másszák, ezért jól kitaposott, viszont a bivakházak mindig dugig vannak.
Mászták: Vizsolyi Pál, Gerstner Balázs
