Klubunk oktató, nevelő egyesület, melynek célja kezdetektől fogva a hegy- és sziklamászás. Fontos számunkra a felhalmozott tudás és ismeretanyag átadása a következő mászógenerációk számára. A környezettel összhangban, az egészséges életmódra való törekvést tartjuk szem előtt.
Triglav, Prusik-Szalay
Szombat reggel nem túl korán értünk a fal alá, de ahhoz még elég korán volt, hogy csak halványan derengjen felettünk a hatalmas északi-fal. A Triglav 1000 méteres északi-fala, egy igazi klasszikus alpesi nagyfal. Tengerszint feletti magassága, és a délebbi fekvése miatt mégsem lehet egy lapon emlegetni a híresebb északi-falakkal. Kevésbé zord, kevésbé téliesek itt a körülmények, és van még egy nagy előnye a hegynek. A kiszállástól másfél óra alatt elérhető a Triglavski dom (menedékház)…
Triglav 2864m
Északi-fal, Prusik-Szalay út
Északi-fal, Prusik-Szalay út
(Dr. Karl Prusik – Roman Szalay, 1929)
1000m, VI/A0 (VII), 27 óra (kalauz szerint V)
Schmidtka Edit (Dina), Csizmadia Péter (Szöcsi), Juhász Bálint
2008. szeptember 20-21.
1000m, VI/A0 (VII), 27 óra (kalauz szerint V)
Schmidtka Edit (Dina), Csizmadia Péter (Szöcsi), Juhász Bálint
2008. szeptember 20-21.
Három óra alvás után, amit az autó mellett töltöttünk el szabad ég alatt, nekivágtunk a hegynek. Jó idő volt, bár az évszakhoz képest kissé hideg (-1°C). Végül is erre számítottunk, vagy talán még rosszabbra… A falat függőlegesen kettészelő nagy kuloár bal széléhez mentünk, ahol elképzelésünk szerint az út kezdődik! Hogy melyik út? Azt végül csak két nappal a mászás után, a fotók tanulmányozása után sikerült kiderítenem!
Eredeti szándékunk szerint a Bayor utat akartuk mászni, majd becsatlakozva a Német útba, azon folytatni tovább egészen a fal tetejéig. Csak az volt a baj, hogy reggel 6.40-kor teljesen rossz helyen szálltunk be… Még csak nem is egy másik útba, hanem valahol, valami nem túl könnyű, mindenesetre törős, nehezen biztosítható helyen. Itt másztunk nagyjából 4-5 kötélhosszt, mikor végre találtunk egy szöget. Ekkor értük el a Prusik-Szalay utat, ami a Bayor úttól elég messze, az északi-fal jobb oldalán vezet! A legviccesebb, hogy fogalmunk sem volt hol is vagyunk. Mindvégig a Bayor út, majd feljebb a Német út falrajzát tanulmányoztuk, és persze átkoztuk, mivel gyakorlatilag semmiféle hasznát nem vettük… A várt „gyaloglós”, „szinkronmászós” részekkel alig-alig találkoztunk, cserében viszont a falrajz szerinti II-III-as és IV-es hosszok helyett jóval nehezebb V-ösöket kaptunk. Sőt a kiszálló hossz III-asnak várt hossza nagyjából VI-os volt, egy korábbi hosszban pedig csak kb VI/A0-ért lehetett kimászni egy még nehezebb (VII-es körüli) kunsztot…
Lassan haladtunk, hiszen az egyetlen támpontunk a falrajz, inkább hátrány volt, mint segítség. A legtöbbet a megérzésünk, és tájékozódóképességünk segített, és az itt-ott található kevéske, régi szög. Végül, talán a szerencsének is köszönhetően egyszer sem futottunk vakvágányra, és mindvégig megtaláltuk az előrejutási lehetőséget.Valahol a fal felső részén ránksötétedett, kiválóan tudtunk volna bivakolni azon a helyen, nem tettük. Az éjszaka hidegnek ígérkezett, hiszen a nappal is az volt. Mászás közben többször elfagyott a kezünk, sőt olykor a lábunk is… Nem bivakoltunk, nem volt kedvünk 10 órát fagyoskodni melegruha, hálózsák és egyebek nélkül, inkább a mozgás, azaz a mászás mellett döntöttünk. Ehhez sem túl sok kedvünk volt, de Szöcsi lelkesedése meggyőzött bennünket.
Továbbmásztunk az éjszakában, és lassan, de biztosan haladtunk egyre feljebb. Egy nagyobb torony megmászása után, könnyű II-III-as terep következett, már reménykedni kezdtünk hogy a ferdén, balra, felfelé vezető rámpa kivezet a falból… Nem így lett. A rámpa elkeskenyedett, a pillér véget ért, egy hatalmas, függőleges fal zárta le az utat előlünk. A Német út falrajzát kezdtük tanulmányozni, de érthetően nem lettünk okosabbak! Fáradtak voltunk, fogalmunk sem volt merre is kellene továbbmenni a sötétben, így hajnali fél négykor kényszerűn megálltunk bivakolni. Leültünk a kötélre, összekuporodtunk, és aludni próbáltunk. A hely kényelmes volt, de szeles, ami hamar megtette a hatását. Alig egy óra didergés után mindhárman tornászni kezdtünk, amivel sikerült újra „felmelegíteni” magunkat, aztán visszaültünk „aludni”. Újabb egy óra vacogás elteltével végre derengeni kezdett, kirajzolódott a fal, láthatóvá váltak a sziklaformák. A hideg éjszakában kissé átfagytunk, nem nagyon volt kedvünk újra elkezdeni a mászást. Időhúzás gyanánt megreggeliztünk, pakolásztunk, és barátkoztunk a gondolattal, itt kell tovább mászni. Továbbra is a Német út falrajza volt a „segítségünkre”, ami alapján Dinával megállapítottuk, hogy vagy teljesen rossz helyen vagyunk, vagy már csak két kötélhossz van hátra. Reméltük ez utóbbi a helyes, és akkor most egy IV-es traverz következik balra, majd egy III-as vájú fel… Készülődés közben Dina észrevett egy szöget, aminek mindannyian nagyon megörültünk, és most már teljesen biztosak voltunk, a tévedésünkben, azaz már csak két hossz van hátra a Német útból!
Szöcsi kimászta a nem annyira nehéz, de annál kitettebb, törősebb, biztosíthatatlanabb IV-es traverzet, és már csak egy III-as hossz maradt nekem. Bár cseppet sem tűnt III-asnak az előttem álló feladat. Harmadik nekifutásra sikerült átmászni a III-as részt…. Harminc méter után aztán elértem az északi-fal peremét! Felértünk! Miközben társaimat biztosítottam fel, rövid időre kitisztult az idő, és végre megpillantottam a Triglav csúcsát. Dina nevetve ért oda hozzám. Egyrészt örült a sikernek, másrészt Szöcsi mutatványán nevetett. Még az utolsó hosszban is sikerült Szöcsinek kiszakítani egy jókora fogást, ami a feje fölött repült hátra, s tűnt el a szürke ködbe. Dina ezen mulatott megkönnyebbülten…
A felszerelés összepakolása után az északi-fal peremén húzódó Kugy-ösvényen elindultunk a Triglavski dom felé. A házban gyorsan megebédeltünk, éppen dél volt… Ebéd után aztán felmentünk a Triglav csúcsára, hiszen Dina és Szöcsi még nem járt ott…szöveg: Juhász Bálint
fotó: Csizmadia Péter
Rifugio Corsi, Juliai-Alpok
Jof Fuart – Campanile di Villaco -ra másztunk utakat. Saját köztessel biztosítható és nittelt utakat vegyesen.
Június 20-22-i hétvégén 10 fős társaságunk élvezte a háziak vendégszeretetét és a közeli beszállásokat.
Cristiano Martucci a ház gondnoka beszél magyarul, hisz felesége Eszter budapesti. ..
Cristiano, Eszter és gyermekük a teleket Budapesten töltik. Így találkoztunk az Excelsior klubban. -Zsanett (aki mindenes a házban) közvetítésével.
INFO: Rifugio Alpino Guido Corsi (CLUB ALPINO ITALIANO) 1874 m tszf.
TEL.+39-042.868.113
TEL.+39-042.868.113
http://www.rifugiocorsi.itJúni.15-szept.15.
férőhelyek: 69 fekhely 4, 6, 8 és 11,valamint egy 27ágyas szobában.
szállás: külsősöknek 17 EUR, OEAV-tagsággal 8,5 EUR
Megközelítés: a 625 sz. turistaúton Sella Nevea-tól., kb. 2.45 – 3.00 ó; szintkülönbség 847 m fel, 148 m lefelé.
Az ösvény a sella nevea-i pénzügyőr-bódék mellett indul (1175 m tszf.).
A sziklákról, az utakról kérdezzetek minket, Mészáros Csaba és Lázár István:)
Marmolada, Vinatzer
2008 augusztus 5-én sikeresen megmásztuk (Alkér Csaba – Kürthy Tamás) a Marmolada déli falán lévő Punta Rocca-ra vezető Vinatzer-Castiglioni utat.
Információk:
Falmagasság: 900m
Mászóút hossza: ~1100m / 28kh
Nehézség: 6a+ / R2 / IV TD
Idő: 15.5 óra
Az út nagy része egy bevágásrendszeren halad, 1-2 helyen van csak táblamászás. Ekkor azonban nem mindig egyszerű az útvonal megtalálása (nehezen is biztosítható). A kéményrendszer felső része nekünk jeges volt, aminek köszönhetően az utolsó párszáz méteren többször lehetett volna inkább canyoningról beszélni, mint mászásról.
Az út falrajza:
Valais Alpok (Breithorn-Pollux-Lyskamm)
Időpont: 2008. 08. 03. – 2008. 08. 08.
Útvonal: 1. nap: Zermatt – Trockener Steg – Teódulo hágó – Rifugio Cervino (3455m)
2. nap: Rifugio Cervino – Breithorn (4165m) – Schwarzthor(Porta Nera) (3734m)
3. nap: Schwarzthor – Pollux (4091m) – Castor (4228m) – Lyskamm kelet (4448m)
Lyskamm nyugat (4527m) – Ludwigshöhe környéke (kb 4200m)
4. nap: Ludwigshöhe – Zumsteinspitze (4567m) – Grenz gletscher –
Monte Rosa Hütte (2795m)
5. nap: Monte Rosa Hütte – Riffelberg – Zermatt
Nehézség: Nagyrészt F vagy PD, PD+, a Lyskamm K-Ny AD, II-III, a Lyskammról lefelé van egy AD+ nehézségű nagyon kitett él.
Szállás: Mi sátorban aludtunk, de lehet minden nap házban, vagy bivakházban is aludni.
Az útvonalat elég sokan másszák, ezért jól kitaposott, viszont a bivakházak mindig dugig vannak.
Mászták: Vizsolyi Pál, Gerstner Balázs
Téry-menedékház, Magas-Tátra
Zöld-tavi-csúcs, Vörös-torony, Markazit-torony, Sárga-fal – a legnépszerűbb falak/csúcsok a Kis-Tarpataki-völgyben, ahol Miro -a ház gondnoka- mindig szívesen lát minket. Az Excelsior táborban 39-en másztunk a néha zord időjárásban.
Július 6-13. a nyári alpesi szakképzés hete (minden évben). Az utakat saját köztesekkel biztosíthatjuk, hisz nittek csak elvétve találhatók.
Info: Kürthy Tamás, Mészáros Csaba, Szegvári Zsolt, Szűcs Jenő, Lázár István
Paklenica, Spomin 6/A2
Schmidtka Edit (Dina) és Juhász Bálint páros 2008. 05. 02 – 03. közt sikeresen mászta Paklenicán a Spomin nevű utat. A csapat péntek reggel kezdte a mászást két szabadmászó hosszal, ami az előző napi esőzés miatt igen vizesre sikeredett. Innen kezdték meg a 6 kötélhossz mesterséges mászást. Egy kisebb eltévedést leszámítva, ami plusz 5 órába került, szombaton délelőtt, mintegy 29 órás mászás után sikeresen kiértek a falból. Gratulálunk nekik a teljesítményükhöz és kitartásukhoz!
Magas-Tátra, Zöld-tavi völgy
Elkészültek a DVD-k rajtuk a fényképekkel!
2008. márc. 14-16.
Klasszikus téli hegymászó túrát szerveztünk azok számára, akik elvégezték a téli tanfolyamot.
Túracélok: Zöld-tavi-csúcs, Nagy-Morgás-hágó, Fehér-tavi-csúcs, Zerge gerinc.
28-an vettünk részt, Lázár István, Mészáros Csaba, Tóth Ervin túravezetőkkel.
Makalu 2008 Expedíció, Mécs László (Excelsior)
Makalu 2008 Expedíció, Mécs László (Excelsior) részvételével. Indulás: 2008. ápr.10.,
Sterczer Hilda – Erőss Zsolt – Mécs László – Kollár Lajos.
Nepáli idő szerint 2008. május 18-án, délután 4 és fél 5 között Erőss Zsolt elérte a Makalu 8463m magas főcsúcsát. Sterczer Hilda az előcsúcson maradt. Mécs László 8250 méteren a visszafordulás mellett döntött.
“Hihetetlen 24 óra van mögöttünk.” – mondta Kollár Lajos, aki holnap felmegy segíteni a többieknek tábort bontani.
Az alaptáborba érve az expedíció már semmilyen külső segítséget nem vett igénybe, sem magashegyi serpákat, sem oxigénpalackot. A világ ötödik legmagasabb hegycsúcsán eddig még nem állt magyar sportember.
Pepsi Max Everest Expedíció, Klein Dávid (Excelsior) és Konyi
Az expedíció fő célja a Mount Everest első oxigénpalack nélküli magyar megmászásának teljesítése.
Indulás: 2008. március 28., érkezés: 2008. május 31.
Mászóstílus: táborláncos
Klein Dávid (Excelsior) és Várkonyi László (MAHOE)
Nepáli normál út: az 1953-as első megmászás útvonala, Budapest – Kathmandu (repülő), KTM – Lukla (2870 m, kisrepülő vagy helikopter), Lukla – Alaptábor (1 hetes gyalogtúra), T1: 6000 m (a Khumbu-jégesés teteje), T2: 6400 m (a Khumbu-gleccser hógyűjtő medencéjének jobb partja), T3: 7300 m (a Lhotse fal közepe), T4: 8000 m (a Déli-nyereg)
2008. április 11-én a Pepsi Max Everest Expedíció (2008) elérte az 5300 méteren fekvő Alaptábort.
A csapat most 3 napig az Alaptáborban pihen és akklimatizálódik.
Dächerweg V-/A2-A3
Egy márciusi hosszú hétvégén azon tanakodtunk, merre is lehetne menni mászni egy kicsit. Valami meleg helyre vágytunk, de az időjárás szokás szerint megint közbeszól egy jó kis masszív hidegfront segítségével. A tavaszi meleg hiányában nem volt mit tenni, maradt a kellemes hidegben is végezhető mesterséges technika további finomítása. A bizonytalan időjárás miatt messzire nem akartunk menni, így Rácz Zsolt javaslatára Raxot vette kis csapatunk célba…Mivel 4 parti ember gyűlt végül össze, két turnusban terveztük a mászást. Az első három parti (Zsolt-Levente, Dina-Bálint, Kata-Szöcsi) még szombaton akart mászni, ezért ők a hajnali indulást választották. Mivel aznap már felesleges lett volna beszálni 4. partiként az útba, Bori és én a vasárnapi mászás mellett döntöttünk. Gondoltuk jó is lesz ez így, legalább kapunk egy kis infót az útról.
Így is történt. Egy csomó hasznos tanáccsal és egy új falkönyvvel felszerelkezve, (a régit az idő vasfoga megette), vasárnap mi is útrakeltünk. A kaiserbrunni parkólót elhagyva a lavinaalagút után kezdődik a séta. A Nagy-Höllental-völgyben kellemes emelkedőn mintegy 40 percet fölfelé, majd a AV-Steig-et követve balra föl megkezdtünk a kapaszkodást a steig létráin. Hideg szerencsére nem nagyon volt, csak a hó esett rendületlenül a nyakunkba. A harmadik létra után hágóvassal megerősítve letértünk a “kitaposott” útról és fölkapaszkodtunk a beszállás alján található barlanghoz. A kocsitól indulva kellemes tempóban ez mintegy 1 óra 30 perc lehetett. Innen indul a Dächerweg névre keresztelt, a kevés raxi trepnis utak egyike. Felesleges cuccainkat itt hagytuk egy védett szegletben, hiszen visszaereszkedést terveztünk be. Egy új falkönyvet és egy új dobozt vittünk magunkal csupán, hogy megmentsük az enyészettől a régi korok emlékét. Az első kötélhosszt Bori kezdte meg. Az első pár bemelegítő és ráhangolódó mozdulat után szépen haladt fölfelé. Az útban nagy nyúlások nincsenek. Kellemes kéznyújtásnyi távolságokra vannak a biztosítási pontok. Vagy nagyon alacsonyak voltak az építők, vagy nagyon kényelmesek! A fúrt szögek minősége teljesen kielégítő. Aki a köpüsi minőséghez van szokva, ezzel teljesen meg lesz elégedve. Az első standban a korábban kapott infó szerint nem álltunk meg. Az első két kötélhossz teljesen kényelmesen mászható egyben és még a stand is sokkal kellemesebb.
Itt én vettem át a stafétát. A második kötélhossz egy rövidebb 3-4 akasztásos áthajlással kezdődik. A korábbi tapasztalatok emlékére szerencsére könnyedén ment a dolog. Innen a fal már nem hajlik át. Kellemes, mondhatni kényelmes mászás következik jó minőségű sziklán és fúrt szögeken. Egyetlen meglepetés érheti az embert így tél végén. Tekintélyes méretű jégcsapok lógnak éppen az útban lefelé. Kissé félelmetes a dolog és iparkodásra serkenti az embert. A második stand előtt egy picit rosszabb a biztosítás minősége. Egy pár rozsdás szög különböző elhelyezkedésben. Hol bent a falban mozogva, hol kint a falon lógva található. Egy lopórúd segítségével gyorsan áthidaltam ezt a problémát és máris a kényelmes harmadik standban találtam magam. 
Előzetes terveink szerint innen fogunk visszaereszkedni a beszálláshoz. Ez egy 60 m-es fékötél segítségével könnyedén megtehető. De még előttünk állt egy trepnis kötélhossz, hiszen a új dobozkát is föl akartunk vinni a helyére. Miután Bori is szépen fölért a standba, rövid tanakodás után úgy döntöttünk én mászom tovább előre. Kissé áthajló falon, de továbbra is jó minőségű sziklán és közteseken visz az út fölfelé. Egyetlen meglepetés csupán a negyedik standban éri az embert. Faágak és bent lógó rossz minőségű kötélgyűrű segítségével tudtam magam kihámozni a standhelyre. Itt az eddig megszokott mennyiség helyett csak szétszórtan található biztosítási pont. Egyéb eszköz híján ezekben kellett megbíznunk. Nem voltam teljesen nyugodt! Itt valahogy elfogyott a útépítők lelkesedése, vagy mi a szösz!? Miután Bori is felért és felhozta kis dobozkánkat az új falkönyvvel, behelyeztük a régi megkopott lapokat, elhelyeztük kényelmes helyére, elbúcsúztunk tőle és elindultunk lefelé. Mivel az utolsó kötélhosszt nem akartunk kimászni ez egy kicsit macerásabb volt mint eddigi tanulmányank során tettük, ugyanis ahogy fölfelé, úgy lefelé is mászva kellett megtenni az utat a harmadik standba.
Ahogy fölfelé, úgy szépen lefelé is megtettük az utat. Beszereltünk ereszkedéshez és egy 50 m-es csúszással már lent is voltunk a beszállásnál. Összeszedtünk cuccainkat és egy kellemes mászást magunk mögött tudva lesétáltunk a völgybe, feltölteni energiatartalékainkat a másnapi mászásra. Mert ekkor még azt terveztük ám! Lent megbeszéltük elményeinket a többiekkel és nyugovóra tértünk. Olyan jó kis hóvihar kerekedett másnapra, hogy végül nem mászáson törtük a fejünket hanem menekülésen. Kihámoztuk magunkat a sátorból és az elemekkel küzdve összeszedtük magunkat és hazafelé vettük az irányt. Még szerencse, hogy aznapra jobb időt mondtak a meteorológiai állomás munkatársai!? Hasznos infó:
megközelítés: A kaiserbrunni szabadkempinget elhagyva a lavinaalagút után parkoló az út bal oldalán. Innen visszafelé sétálva kb. 150 m-re kerítésen át. A turistaúton 40 perc, majd balra az AV-Steig-en tovább 30 perc. A harmadik létra után balra föl a barlangba.
felszerelés: 60 m-es félkötél (a harmadik standból le lehet ereszkedni) 20-25 db expressz, esetleg éksor az utolsó kötélhosszban, lopórúd segítség lehet a harmadik stand előtt.
