Pont a napokban álmodtam meg magamnak egy csodás évet. A hegymászás területére is kitűztem pár célt, amikről úgy gondoltam, jó lenne ezek felé haladni a 2024-es évben, nem pedig ész nélkül lavírozni arra, ahová éppen sodornak. Hosszas gondolkodás után azt is eldöntöttem, hogy a jégmászó tanfolyamon való részvétel nem idén fog megvalósulni. Egy évre „lejegeltem” az ehhez fűződő szándékaimat. Épphogy megszületett ez a döntés, aztán mint derült égből villámcsapás, kaptam egy levelet, mely tökéletesen megingatta a sziklaszilárdnak hitt elhatározásomat. Jenő volt az… és az invitálása.
Azt hittétek, mi szórakozni járunk a jégre?
2023 Mászóteljesítmények – EREDMÉNYEK
Az egyesületi sportélet szempontjából fontos információ, hogy milyen sporteredmények születnek évről-évre. Immáron nyolcadik alkalommal küldtétek be a mászónaplóitokat, így tudtuk értékelni a 2016 óta vezetett pontozásos verseny keretein belül. A 2024. február 29-i Közgyűlésen kihirdetett eredményeket itt tesszük közzé.
Próbálkozás sí-hegymászással a francia Alpokban
Nagy Dani régi tagunk jó pár éve építi a világ egyik talán legdrágább építményét Franciaországban, így elég sok alakalma van a hegyekben való csavargáshoz. Egyik legutolsó mászása alkalmával a Le Pouzenc, 2.898 méter magas dél-keleti falán mászott fel, majd ugyanott síelt le. Számára is egy ismerkedés volt ezen hegymászó stílussal, melyről most röviden be is számol nekünk ebben az írásban.
’22-es Dél-Tiroli meséink
A vonaton üldögélve a nap nyolcadik óráját töltöm utazással. Kedvem támadt naplót írni, na de miről? Megint leírjam 20 oldalban, mit másztunk a múltkor? Kit érdekel, aki nem mászta, úgysem érti miről vakerálok. Na jó, valljuk be szeretem ezeket visszaolvasgatni, megszűnik olyankor az idő, és csak újra élek mindent, életem legszebb napjait. Szántó Levente írása…
Támogass minket adód 1%-ával – 2024-ben is!
Ha jól érzed magad nálunk, tetszettek a rendezvényeink, programjaink és szeretnél segíteni, idén is várjuk felajánlásodat, a személyi jövedelemadód 1%-át!
Ismét Tengerszem akció -20%!
Ismét 20%-os Tengerszem kedvezmény az Excelsior SE tagoknak! Keressétek fel a boltot, használjátok a kedvezményt. Ne hagyjátok ki…
2024-es alpesi trad pályázat
Az Excelsior SE 2022-ben indította el az Excelsior – Alpesi tradicionális mászásokért című, az egyesületünk legfontosabb alapcélját, az alpesi tradicionális hegymászást támogató pályázatát. immáron harmadik alkalommal, 2024-ben ismét meghirdetjük, mely pályázat a mászóutakkal, elérendő hegycsúcsokkal, mászótúrákkal kapcsolatos célok elérését segíti anyagi források biztosításával.
Mászóteljesítmények értékelése – 2023
Eltelt egy újabb év, így idén nyolcadik alkalom, hogy pontozással értékeljük az általatok beküldött mászónaplókat, és a legeredményesebb sportolóinkat az egyesület által fizetett szállásköltséggel díjazzuk, melyet a táborainkban érvényesíthettek. A mászott utak számától és nehézségétől függetlenül továbbra is arra biztatnánk mindenkit, hogy vezessétek a mászónaplóitokat, melyet várunk jövő év elején. Minden beküldőt egy egyedi – mi más, mint “mászós” – kulcstartóval ajándékozunk meg.
Arco mászótábor 2023
Idén elég extrémre sikerült a sok éve igen nagy népszerűségnek örvendő Arco mászótáborunk. A tavalyi tábor 60 közeli résztvevő után úgy nézett ki még szeptember elején, hogy ezt is überelni lehet, hiszen majd 70 fő jelentkezett a táborra. De az időjárás közbeszólt, így végül nem lett rekord, se létszámban, se mászott utakban. Ennek ellenére a hangulat nagyon jó volt (sőt), és a tábor első és utolsó napján még mászni is tudtak “élő” sziklán azon bátrak, akik a rossz időablak ellenére kimentek. Összegezve: igazi Excelsioros tábor hangulat volt!
Köztesek 101 – Hampl Róbert előadása
Hampl Róbert, egyesületünk oktatója bemutatót – eszközsimogatót – és előadást tart a tradmászásban köztes biztosítási pontok létesítésére használható eszközökről. Aki ott volt Robi előző előadásán sejtheti, hogy nem fog viccelni, már ami a bemutatandó eszközök igen nagy számát és széles spektrumát illeti. Gyertek, nézzétek meg, mi minden létezik az ékek és friendek világán túl!