Trepnis találkozó és nyílt hétvége Köpüs-kőn – 2010. november 26-28.

Sziasztok!
Várom jelentkezéseteket, a szállás jelentkezési sorrendben.
Mesterséges mászás Köpüskő november 26-28.
Több mászóklub között Hámor-Excelsior-MAHOE-Ujjerő… trepnizés főként saját köztesekkel.
Itt lehet kipróbálni az eddig tanultakat trepnizésből. Két napos. Lesz játékos trepnis verseny és pálinka díjazás. Program lent látható!Péntek este odautazás, szombaton mászás.
Szombat este a Szentléleki túristaház udvarán -tábortűz-sütés-beszélgetés.
Vasárnap mászás, du. hazautazás.
Autóparkoló a túristaháznál,
Köpüskő 15 perc járásra.
A kalauzt (RáczZsolti kezét dícséri) kérésre küldöm.
Jelentkezés: Lázár Istvánnál / lazartr@hu.inter.net

Tisztelt Sporttársak!

Ahogy az már hagyománnyá vált, egyesületünk idén is megrendezi a trepnis találkozót Köpüs-kőn – november utolsó hétvégéjén.
A helyszín ezúttal is a Szentléleki Turistaház.

A hangsúly természetesen most is a mászáson lesz, ezúttal azonban szeretnénk a hétvégét az előző évekhez képest színesíteni, ezért több programmal is készülünk.

Itt van mindjárt a szombaton megrendezésre kerülő trepnis verseny. Versenyútnak a Free Hámor-t szemeltük ki, a mászás felsőbiztosítással fog történni, és nem titok, a gyorsaság fog számítani. Aki néhány évvel ezelőtt részt vett (akárcsak nézőként is) a Krízis-en megrendezett versenyen, az bizonyára kellemes emlékekkel és hasznos tapasztalatokkal távozott. Bízunk benne, hogy ezúttal sem lesz másképp!

Szombat estére pedig egy igazi kuriózumra számíthatnak azok, akik ellátogatnak hozzánk, ugyanis megrendezésre kerül az I. Magyar Országos Szabadon Főzhető Hegymászó Pálinkák Versenye.

A pálinkaversennyel kapcsolatos további információkat egyesületünk honlapján, a Hírek menüpontban olvashatjátok (http://www.hszjse.hu/hirek.html#kopt).

A hétvége programja:

Péntek: 17 órától a szállás elfoglalása

Szombat:

11:00  Trepnis verseny (nevezés 10.00-ig a helyszínen, a köpüs-kői nagyfal alatt
17:00  „Ökörsütés” – Szabadtűzi sütés-főzés a hozottból, hegymászófilmek vetítése
19:45  A Trepnis verseny eredményhirdetése
20:00  Pálinkafeszt

Vasárnap:

9:00  A Pálinkaverseny eredményhirdetése

Ezeken kívül természetesen egész hétvégén mászás Köpüs-kőn!

Pieps gyárlátogatás

piepsimg_3856Október 25-26.-án volt szerencsém résztvenni, Gaszner Róbert segítségével, a Pieps cég által szervezett bemutatón és gyárlátogatáson.

Feldobott labdaként bejelentették egy új GPS támogatású eszköz elkészültét.(
Izgatottan vártuk a bemutatón az új jeladót- mit jelenthet a támogatás?-,megkaptuk a választ.
A készülék kijelzőjén, folyamatos frissítéssel, megjelenik GPS koordinátánk, így segélykéréskor pontos helymeghatározást tudunk adni.
(Bennem él a kíváncsiság, mikor hozzák ki azt a készüléket, ami GPS helymeghatározóval lesz ellátva.)
A készülék Vektor névre hallgat majd és januártól kezdik a sorozatgyártását. Érdekessége még a kihajtható antennája, ami által pontosabb irányt tud mutatni, vektorirányú meghatározással jelezve a kijelzőn. Ezéltal nem kell az erős jelű köríven keresni, hanem egyenes irányban közelíthetjük meg a jelet.
Kezünkbe foghattuk a bemutató, méretazonos, műanyag “játék”példányt.
Programunk része volt még az üzem meglátogatása is, ahol készítik, a jelenlegi topmodellt, a DSP-t. Meglepődtem mikor kiderült a Freeride készülékről, hogy nálunk (Ajkán) szerelik.
Megtekinthettük a teljes Pieps árupalettát is hátizsákoktól a szondákig.
Ezek után már csak használni kell őket.
piepsimg_3892

Leo Houlding elsőként megmászta az El Capitan The Prophet nevű útját

Mászótársával, Jason Pickles-sel együtt a brit Leo Houlding-nak sikerült közel 10 év próbálkozás után az EL Capitan The Prophet útjának első szabad megmászása.

 

Leo Houlding a kulcshossz, A1 Beauty mászása közben,
El Capitan, Yosemite Nemzeti Park
Fotó: Tom Evans

Október 27-én, ott tartózkodása utolsó napján, Leo Houlding szabad mászásban elsőként teljesítette a The Prophet utat. A kulcshossz, az A1 Beauty kivételével az út többi hosszát 2009 júniusában már kimászta. Az út sikeres teljesítéséhez akkor a 30 °C fok túl meleg volt.

A The Prophet 13 hosszból áll, amiből 7 nehéz (5.13). Az út első 5 hossza az El Cap jobb oldalán, a Bad to Bone útban fut, ezután 3 új hossz következik, majd egy új 25 m hosszú nehéz traverz (5.13c) a Devil’s Dyno-ból kiindulva, ami 15 méteren a The Secret Passage-ban fut. A legutolsó 4 hossz pedig az Eagles Way-ben ér véget.

Leo Houlding egy interjúban elmondta, hogy az összes hosszt elölmászással teljesítette, a társa, Jason Pickles pedig két hossz, a Devil’s Dyno és az A1 Beauty kivételével másodmászóként követte őt. Az előbbi a legnehezebb és egyben legszebb hossz is, mely egy 5.13d (X-es) nehézségi fokozatú 35 m hosszú szűk repedés. Leo Houlding szerint „annak ellenére, hogy ez egy repedés, lehetetlen a nagyobb szakaszok után megállni, hogy kibiztosítsd magad, így könnyen akár több mint 15 métert is eshetsz”.

Fotó: Alastair Lee

A teljesítményhez az is hozzájárul, hogy az utat folyamatosan, 6 nap alatt sikerült megmászni, mivel a kulcshossz előtt egy óriási vihart kellett átvészelniük. Tom Evans blogger úgy jellemezte, mint „a legrettenetesebb viharok egyikét emberemlékezet óta”. A falon egyedüli mászókként, a vihar miatt 3 napot töltöttek egy vízesésben, egy eláztatott bivakzsákban ahonnan lehetetlen volt megmenekülni, vagy kimenekíteni őket. Houlding ezután negyedik próbálkozásra végre sikeresen kimászta a kulcshosszt, amelyről azt állítja, hogy egyike a legnehezebb utaknak, mellyel valaha sikerült megbirkóznia.

 

6204.jpg

 

További összefoglaló, és képek Tom Evans blogján találhatók.

Forrás: ukclimbing.com

Vetítés, Emléknap

Sziasztok!

November 4-én csütörtökön este fél nyolctól a tavaly eltűnt mászóinkra szeretnénk megemlékezni egy vetítős, interaktív este keretében, ahová a szülőket is meghívtuk. Ennek az estének az lenne a lényege, hogy a szülők megismerjék azt a közeget, ahová gyermekeik tartoztak és felelevenítsük képeken, kisfilmeken keresztül a mászótársaik, barátaik körében eltöltött fontosabb pillanatokat.

A szülőkkel egyetembe nem búsulni, szomorkodni szeretnék, nem érzelgős, fájdalmas “elbúcsúzós” emlékezést, hanem közös beszélgetéseket, ismerkedést!

Mindenkit szeretettel várunk!

Excelsior

Peuterey Integral

Peuterey Integral

4500m, ED1, VI, 55°
2010.07.19-22.
Schmidtka Edit (Dina), Juhász Bálint

peuterey_integral.sdc14600Aiguille Noire du Peuterey 3772m
Aiguille Blanche du Peuterey 4112m
Mont Blanc du Courmayeur 4748m
Mont Blanc 4810m

Közel öt év várakozás, és több szerencsétlen esemény után elérkezett az idő, hogy megpróbálkozzunk egy régi tervünk megvalósításával, a Peuterey Integrál végigmászásával. Ez az út 4500 méteres hosszával az Alpok leghosszabb klasszikus alpesi mászóútja, ezért jöttünk most! A mászás hosszú volt, a cikk is az lett…

A mászás:

A bogarat sok évvel ezelőtt Gáti Gábor ültette a fülembe, aki szintén megpróbálkozott az út kimászásával. Az elmúlt években több magyar parti is szerencsét próbált, ezidáig sikertelenül, jómagam is. 2005-ben Pinczés Norbival mondhatni az út elején, még a Noire-on adtuk fel, a Bifide-toronyig jutottunk, ahol az igazi nehézségek kezdődnek. Akkor zsák volt túl nehéz, visszagondolva esélyünk sem volt…

Castor, Pollux, Breithorn

Castor, Pollux, Breithorn

Az Integrál előtt bemelegítés és akklimatizáció gyanánt néhány négyezrest szerettünk volna megmászni, így először Zermattba mentünk „edzeni”. Az első túrán egy nap alatt megmásztuk a Breithornt, a Polluxot és a Castort, fárasztó volt. Két nap pihenés, Németország-Argentína 4:0, őrület! Jöhetett a Matterhorn, ahová még úgy indultunk fel, hogy egy nehéz utat mászunk rá. A kondíciók ehhez nem voltak megfelelőek, igaz kedvünk sem volt hozzá, így a normál úton másztunk fel a csúcsra. Elégedettek voltunk a kezdéssel, jöhetett volna az Integrál, de a bizonytalan időjárás miatt inkább dél-felé vettük az irányt, Provance, Camargue, romantika. És ha már Oisans felé vitt utunk, nem hagyhattuk ki az Alpok legdélebbi négyezresét, a Barre des Ecrines-t.

Barre des Ecrines

Barre des Ecrines

Dina eléhezve vonszolta fel magát erre a csúcsra, jutalomképpen lefelé jövet talált egy jégcsákányt egy hasadékban, néhány órával később pedig Iniesta lőtt egy gólt, Spanyolország világbajnok! Forza Italia!

Viadal

Viadal

A négyezres „gyűjtögetés” után pár napot a tengernél töltöttünk, strandoltunk, sárkányt eregettünk, flamingókra „vadásztunk”, bikaviadalon izgultunk, Tour de France, Arles, Avignon, provancei borok, levendula, café au lait et croissant…
Chamonixba való visszaérkezésünkkor az időjárás-előrejelzés bíztató volt, így másnap össze kellett pakolnunk, hogy kora délutánra már a Borelli házban lehessünk. Délben átstoppoltunk az alagúton, mert optimisták voltunk, az olasz oldalról indulunk, és francia oldalra érkezünk. Útközben a Val Venyben található Peuterey kempingben megálltunk egy capuccinóra, ami engem felettébb nagy gyönyörűséggel töltött el. Bár csak otthon is ilyen capuccinókat lehetne inni! A kempingtől két és fél óra alatt

La Noire (korábbi)

La Noire (korábbi)

kényelmesen felértünk a Borelli házba, ami az egyik legkedvesebb ház az egész Alpokban!

Borelli ház

Borelli ház

Megtudtuk, hogy a remek előrejelzésnek köszönhetően rajtunk kívül egy francia és egy spanyol parti készül még az Integrálra, két parti pedig előző nap szállta be az útba. Az „integrálosokon” kívül két másik parti készülődött, ők „csak” a Noire-t tűzték céljukul.

Hétfő hajnalban négykor indultunk a házból, és kicsivel öt előtt, még sötétbe kezdtük el a mászást. A franciák gyorsan elhúztak, de a spanyolokkal tartottuk a lépést. Nem haladtunk rosszul, csak a könnyebb, szinkronmászós részeken voltunk kissé lassúak, mert ezt Dina nem igazán szereti.

Nagyjából a Noire felétől, a Bifide-toronytól jönnek a nehezebb részek, addig csak két-három erősebb hossz van. A Gamba-tornyot gyorsan magunk mögött hagytuk, kettő körül értük el a Bifidén azt a pontot, ameddig öt éve Norbival eljutottam. Utóbb kiderült ez a hossz az egyik legnehezebb az egész útban, ezt az egy hosszt kellett zsák nélkül másznunk.

Dina

Dina

Délutánra fáradni kezdtem, ezért Bifide-torony után megálltunk pihenni egy órát, a spanyolok ekkor elléptek. Átpakoltunk pár kilót Dinához, közben utolért egy másik spanyol parti, akik csak a Noire-t mászták, hagytuk, hogy megelőzzenek, majd a nyomukba eredtünk.

Bivak a Welzenbach-tornyon

Bivak a Welzenbach-tornyon

Kissé korán, fél hétkor elértünk egy rendkívül jó bivakhelyet a Welzenbach-tornyon, itt a spanyolokkal egyetemben megálltunk bivakolni. Feljebb is több jó bivakhely van, de ez volt az egyetlen hely a Noire-on, ahol vizet tudtunk szerezni. Ketten összesen két és fél liter vizet vittünk magunkkal, hogy ezzel is csökkentsük a hátizsák súlyát, ám ekkor már csak egy liter volt nálunk, amivel nehezen, de kihúztuk volna még egy napig. A spanyoloknál 3 és fél liter víz volt, fejenként …

Élveztük a pihenést egy fantasztikus helyen! A bivakból parádés látványt nyújtott a Mont Blanc Déli-fala, az impozáns pilléreivel, középen Frenéy-pillérrel, amit alig egy évvel korábban Szöcsivel másztam, Ő sajnos egy tragikus esemény következtében ma már nem lehet közöttünk…

Kilátás a bivakból

Kilátás a bivakból

Reggel kipihenten ébredtünk, alig dideregtünk egy kicsit az éjszaka, annak ellenére, hogy ketten csak egy darab 600 grammos hálózsákot és egy egyszemélyes bivakzsákot vittünk, ezekkel takaróztunk.
A gyönyörű időben megvártuk a nap melengető sugarait, és csak hétkor

kezdtünk mászni. Együtt haladtunk a spanyolokkal, ekkor már jól ment a mászás, a nehéz hosszokat is megerőltetés nélkül másztuk, végre gyorsak voltunk.
Akadt néhány meglepetés, amiket nem említ a kalauz, de gond nélkül küzdöttük le a tornyokat. A Gamba, a Bifide, a Welzenbach, a Brendel, az Ottoz tornyok megmászása után elértük az utolsó, a Bich-torony tetejét.

Bich-torony és a csúcs

Bich-torony és a csúcs

Itt a kiszállás nehéz zsákkal szinte megoldhatatlan feladatnak tűnt, végül meglasszóztam a felettem lévő beszorult tömböt, és úgy küzdöttem le az utolsó, bónusz kunsztot, amit a kalauz egyébként szintén nem említ. Innen fél óra „gyaloglás” a csúcs, ahová délután fél háromkor érkeztünk meg, összesen 20 óra mászás után.

Spanyol mászó a Bich-tornyon

Spanyol mászó a Bich-tornyon

Ekkor a spanyol parti már lefelé tartott a Keltei-gerincen, nekünk viszont az Északi-oldalon kellett ereszkednünk 500 métert! Szép idő volt, jókedvűen pihentünk a csúcson, ettünk, ittunk, fotózkodtunk, három lett mire elkezdtük a rosszhírűként aposztrofált ereszkedést.

Az ereszkedés valóban félelmetes volt, és egyben lenyűgöző, sokszor hatalmas áthajlásokon kellett leereszkednünk. A kőzet a felső részen még kompakt, ám lejjebb egyre rosszabb. Szerencsére mindig megtaláltuk a következő standot, amik többnyire rendben voltak, és a kötél is csak egyszer akadt fenn.

Dina, Madonna, Bálint

Dina, Madonna, Bálint

Az ereszkedés öt órát vett igénybe, ami azt jelentette, sietnünk kell, ha még világosban meg akarjuk találni a Craveri bivakot, már csak két óránk maradt sötétedésig, a kalauz pedig három órára írta a bivakot az ereszkedéstől. Sajnos meggyűlt a bajunk az angolkisasszonyokkal, este fél kilenckor zsákutcába jutottunk, pedig meg voltam győződve róla, hogy jó helyen vagyunk, korábban itt láttuk a spanyol partit.

A Noire Északi-fala (korábbi)

A Noire Északi-fala (korábbi)

Kilenc óráig keresgéltük az utat, majd Dina javaslatára megálltunk bivakolni. Dühös voltam, mert ezt az éjszakát már a Craveri bivakban szerettük volna tölteni. Az éjszaka kellemes volt, még annyira sem fáztunk, mint előző este.
Reggel ismét megvártuk az első napsugarakat, nem kellett sietnünk, a bivak csak pár órára van a kalauz szerint, ráadásul eldöntöttük, hogy mindenképpen alszunk ott egyet, és kérünk időjárás előrejelzést otthonról. Rövid keresgélés után Dina megtalálta a helyes irányt, innentől nem volt nehéz a mászás, csak egy-két nehezebb hossz fűszerezte. Egyszer csak két tű között álltam egy kis ablaknál, amin zsák nélkül épp átfértem volna, de eszembe sem jutott, hogy arra kellene továbbmenni. Nehéznek tűnt a felettem lévő rész, így levettem a zsákomat, hogy továbbmásszak a tornyon, mikor véletlenül az ablak túloldalán észrevettem egy standfélét. Átbújtam a résen és legnagyobb örömömre egy ereszkedő standot találtam, kétszázötven méterrel lejjebb pedig már látszott a kuloár, ami minden bizonnyal a bivakhoz vezet.

Bivak az Angolkisasszonyok előtt

Bivak az Angolkisasszonyok előtt

Újabb ereszkedések, újabb kötélfennakadás után értük el az alattunk lévő kuloárt, ami valójában két kuloár volt, hiszen ypszilonban elágazva két vályú indult felfelé, a racionalitás azt mondatta velem, hogy a bal oldali lehet a számunkra megfelelő. Már a bal oldali kuloár felé harántolnunk, mikor a jobboldaliból nagy robajjal kőomlás zúdult le. Épp átértem ezen a szakaszon, Dina még a túloldalon volt… Szerencsénk volt, elkerült bennünket, és a kötél sem sérült meg, ám legjobban annak örültünk, hogy nem abba a kuloárban kell felmásznunk! Az igazat megvallva a bal oldali sem volt sokkal jobb, minden omlott, minden mozgott, biztosítani gyakorlatilag lehetetlen, igazi dzsuvázás. Féltem, hogy egy rossz mozdulattal Dinára bontom az egész nyavalyás kuloárt. A vége volt a leggusztustalanabb, egy meredek, szűk kéményből kellett kimászni, amiben nem volt egyetlen stabil kődarab sem… Annál édesebb érzés volt a kuloárból kimászva megpillantani a kicsiny fémkunyhót, a Craveri bivakot, ezen az istentől elhagyatott helyen. Hét óránkba telt eljutni ide, Dinával egyetértettünk abban, hogy ez a kuloár kiérdemelte „életünk leggyalázatosabb mászóútja” megtisztelő címet!

Craveri bivak

Craveri bivak

Az idő ekkor kezdett romlani, ezért gyorsan havat szereztünk a genya kuloárból, majd eleredt az eső. A bivakból időjárás előrejelzést kértünk Eke Zsolt barátunktól, s az eredmény nagy dilemma elé állított bennünket! Másnap délelőttre még viszonylag jó időt, estére erősödő felhőzetet, közepes szelet ígértek, a következő napokra viszont már rossz idővel kellett számolnunk. Végül mindketten a továbbindulás mellett voksoltunk, vállalva, hogy esetleg vissza kell fordulnunk a Blanche-ról, vagy ki kell szállunk a Peuterey-nyeregből.

Alvás helyett egész éjszaka a szelet hallgattam, hajnali négykor kinéztem, a szél kissé már csillapodott, de semmit sem láttam a ködtől. Vártunk hatig, amikorra a Frenéy-oldalon kicsit kitisztult, elindultunk.

Dina

Dina

Elfogadható idő volt, és bár a szél fújt, nem volt vészes. Gyorsan haladtunk, eleinte könnyen megtaláltuk az utat, a Blanche-ról jó volt a leírásunk. Lassan átkanyarodtunk a felhőbe vesző Bernva-oldalra, ahol már gondot okozott a tájékozódás, csak a megérzésünkre hagyatkozhattunk. Az egyre romló időben szerencsésen megtaláltuk a harmadik sziklataréjt, ami kivezetett bennünket a főgerincre, innen hamar elértük a havas Keleti-csúcsot, majd a sziklás főcsúcsot. A Blanche csúcsáról 6-7 ereszkedés és a szokásos kötélfennakadás után értük el a Peuterey-nyerget, s mint reméltem, megtaláltuk az előző partik nyomait a hóban. Szinte semmit sem láttunk az előttünk emelkedő hatalmas falból, így ténylegesen a nyomokra kellett hagyatkoznunk, amik szerencsére elvezettek a beszállásig.

Dina a Blanche Déli-csúcsán

Dina a Blanche Déli-csúcsán

Innen a mászás elvileg nem nehéz, csak „menni kell felfelé” először sziklán (II-III), aztán havon (55°). A nyeregből még 900 méter a Mont Blanc csúcsa, ami a mászás végét jelenti, onnan lefelé már nem lehet gond, hiszen „autópálya” vezet a tovább a Vallot felé. Mászás közben csak arra kell ügyelni, hogy maradjon az ember a könnyű sziklákon, és lehetőleg ne másszon bele valami nehezebb hosszba. Sajnos nekünk sikerült, egy a falban lógó foszladozó kötél közelében másztunk felfelé 200 métert, néhol V-ös sziklákon, ami szépen kivezetett egy egészen rossz helyre.

Col du Peuterey (korábbi)

Col du Peuterey (korábbi)

Kinéztem a gerincre, ahonnan a tomboló, fagyos szél gyorsan visszakergetett a szélárnyékosabb falba. A gerinc meredek volt és jeges, az erős széltől rövid, vízszintes jégcsapok fagytak a sziklákra… Balra próbálkoztam tovább, ez volt a jó irány, kiértünk egy havas gerincre, ami felvezetett a Grand Pilier d’Angle tetejére. Ha eddig elviselhető volt az időjárás, akkor ez itt rögvest megváltozott! Egy pengeéles gerincen indultunk el, a tulajdonképpeni Peuterey-gerincen, ami a Mont Blanc de Courmayeur hófalához vezet. A gerinc élesebb és meredekebb volt, mint vártam, de a szörnyű idő miatt „rohannunk” kellett, ahogy csak tudtunk. Viharos szél fújt, a firn kemény volt és jeges, óvatosnak kellett lennünk. Egy idő után a vihar fokozódott, villámlani, dörögni kezdett az ég, bevallom ekkor igazán rosszul éreztem magam. A szél már olyan erővel fújt, hogy gyakorta meg kellett állnunk, mert nem láttunk semmit az arcunkat verő jégszemcséktől.

Peuterey-gerinc (ismeretlen)

Peuterey-gerinc (ismeretlen)

Másztunk, ahogy bírtunk, közben pedig folyton arra gondoltam, nehogy belénk csapjon a villám… Mire elértük a 350 méteres hófalat, a villámlás szerencsére abbamaradt, csak a borzasztó szél nem csillapodott. A hófal jeges volt, ezért néha betekertem egy-egy jégcsavart, három volt nálunk. 70-80 méteres hosszokat másztunk, az órám szerint lassan közeledett a fal teteje. A kötél

Peuterey-gerinc (ismeretlen)

a ködbe veszett, csak egész közelről láthattuk egymás lámpájának fényét, mert este tíz óra volt már. A monoton hegymenet közben szinte váratlanul ért, mikor alig valamivel az orrom előtt megpillantottam a fal tetejét jelentő vechtét. Könnyedén áttörtem az enyhén áthajló hótaréjon, miközben magamban mosolyogtam, megvártam Dinát, s mikor felért mellém, próbáltam megnyugtatni, innen már csak gyaloglás következik. Dina közölte, Ő csak a Vallotban fog megnyugodni! Elindultunk a Mont Blanc csúcsa felé, reméltem most megtaláljuk. Egy évvel korábban ennél valamivel jobb időben sem tudtuk megtalálni Szöcsivel, pedig akkor GPS is volt nálunk.

Az út felülről (korábbi)

Az út felülről (korábbi)

Emlékeztem erre a részre, mert a Frenéy-pillér után ugyanerre vezetett az út a csúcsra. Sietős léptekkel rohantunk felfelé, Dina alig tudta tartani a lépést, majd egyszer csak lefelé kezdtünk rohanni! Dina megkérdezte „Hová megyünk?” „A Vallot felé, most hagytuk el a Mont Blanc csúcsát!” feleltem. Pár perc elteltével a feljebb még jól látható nyom egyszeriben eltűnt, innentől aztán nem találtunk többé nyomokat, a szél gondos munkát végzett. Mentünk tovább lefelé, de 4450 méter körülelbizonytalanodtam, túl meredeknek, túl jegesnek tűnt a hegyoldal, és hihetetlennek tartottam, hogy semmi nyomot nem találunk. A gerinc szélétől jobbra átvágtunk a hegyoldalon, ahol egy leszakadás volt, nem lettünk okosabbak, elindultunk vissza, felfelé… Éjszaka három órakor Dina felvetette, bivakolhatnánk! Fáradt volt, és amúgy sincs értelme a viharban tovább küzdeni, majd reggel megkeressük a házat! Igaza volt, gyorsan ástunk egy kis lyukat a hóba, magunkra húztuk egyetlen kicsiny hálózsákunkat és a bivakzsákot. A franc egye meg, nem így képzeltem! A bivakban a szél nem ért bennünket, viszont folymatosan hordta ránk a havat, ezzel egész reggelig kellett küzdenünk, egyszer kiástuk magunkat, gyorsan ránkfagyott minden, mert a bivakzsák alatt teljesen eláztunk, és mert kutyahideg volt. Dina kérlelt hívjunk hegyimentőket, de tudtam ilyen időben nem fognak értünk jönni, ráérünk reggel telefonálni, ha szükséges.

Normál út

Normál út

Végül mégis rábeszélt, alig bírtam beszélni, úgy remegtem a hidegtől, közölték, hogy másnap rossz idő lesz, így csak harmadnap tudnak értünk jönni… Dinát letaglózta a hír, próbáltam nyugtatni, de Ő ekkor nagyon elkeseredett. Valahogy átvészeltük a komisz éjszakát, de reggel csak annyival volt jobb, hogy a szél nem volt olyan heves.

Délután négyig bolyongtunk a ködben, nem leltük a házat, nem leltük a lefelé vezető utat, viszont a szél erősödni kezdett. Egy leszakadás tetején álltunk, egy függőleges fal tövében, hasadékok között, vissza kellett volna mászni felfelé, ez nekem nem nagyon tetszett, fáradt voltam. Dina látva ezt megint bivakot javasolt, nekiláttunk hóbarlangot ásni 4380 méter körül, nagyjából egymagasságban a Vallott kunyhóval. Egy-két óra alatt, egy széltől védett, „kényelmes” hóbarlangot alakítottunk ki, a bivakzsákot szétvágtuk, azzal fedtük le az oldalát. Egyetlen csuromvizes hálózsákunkért küzdöttünk, azt huzigáltuk le minduntalan egymásról, jó volt betakarózni vele.

Vihar után

Vihar után

Egy alkalommal majdnem megfulladtunk, mert a szél a bejáratot eltorlaszolta hóval, már alig kaptunk levegőt, mire rájöttünk a problémára… Innentől néhány óránként egyikőnk kiment eltakarítani a havat, sietni kellett, mert pár perc alatt keményre fagyott mindenünk, elfagytak a kezeink az erős szélben, rettentő hideg volt, nyár volt… A francia hegyimentők közben gyakran felhívtak bennünket cseverészni, állapotunkról érdeklődtek, persze mi mindig jól voltunk, azt ígérték másnap délután feljönnek értünk, Zsolt is bíztató előrejelzést küldött másnapra. Majdnem húsz órát töltöttünk a hűtőszekrényben, mire a szél elült, de a felhők nem akartak eloszlani. Ekkor vizünk már rég nem volt, mert a gyufánk és az öngyújtónk elázott. 11 óra tájban nyílt egy kis rés a felhőzetben, ez a fél perc arra elég volt, hogy nagyjából betájoljam magunkat.

Bivakhelyek (ismeretlen)

Bivakhelyek (ismeretlen)

Küldtem egy üzenetet a hegyimentőknek, a körülbelüli pozíciónkkal, és megírtam, hogy idefent tisztulni kezdett, akár jöhetnének is értünk. Délben helikopter hang ütötte meg a fülünket, féltünk nem fognak észrevenni az összezáruló felhőzetben. Csak egy pillanatig láttuk a helikoptert, ám ekkor tőlünk balra néhány száz méterre megpillantottam a Vallot kunyhót! Fél óra elteltével hívtak a mentők, észrevettek bennünket, de a szél és a felhőzet miatt még nem tudnak segíteni, csak két óra múlva, a beszélgetés végén a telefonom lemerült. Egy körül aztán tényleg tisztulni kezdett, a szél alább hagyott, mi összepakoltunk, és azon töprengtünk elinduljunk-e lefelé? Megbeszéltük, ha háromig nem jönnek, elindulunk, ám kettőkor egy helikopter rotorjának erősödő zúgására lettünk figyelmesek!

Az út:
Borelli ház (2325m) – Aiguille Noire de Peuterey (3772m) – Dames Anglaises-csorba (~3250m) – Dames Anglaises (~3500m) – Kuloár (~3250m) – Craveri bivak (3490m) – Aiguille Blanche de Peuterey (4112m) – Col de Peuterey (3934m) – Mont Blanc de Courmayeur (4748m) – Mont Blanc (4810m)
A Noire egy hatalmas sziklapiramis, technikailag ez a legnehezebb szakasza az útnak, hossza 1200m. Sok a IV-es, V-ös hossz, szerintem 4 helyen VI-os, de a nehéz részekben vannak szögek. A szikla végig kiváló, A Bifide-toronytól sok jó bivakhely van, egészen a csúcsig, víz/hó általában nincs.
Az ereszkedésnél a standok jók (szögek), mindben van karabíner, vagy maillon. A negyediknél(?) erősen balra kell harántolni! A felső részen a kőzet jó, lejjebb törős.
Az ereszkedés után be kell menni a Frenéy-oldalon a Dames Anglaises-tornyai közé, fel egy ablakig, a vége felé kissé nehezebb (IV). Az ablak túloldalán ereszkedőstand! Törős kőzeten kb. 200m ereszkedés. Innen a baloldali kuloáron fel (II/III, max 55°), ami a bivakhoz vezet. Törős, kőhullás!
Bivaktól a Blanche könnyű, főként II/III, a kalauz jó!
A Blanche-ról 5-6 ereszkedéssel (~200m) érhető el a havas Peuterey-nyereg.
Nyeregből enyhén balra fel kell mászni a bergsrund alatt, kb. 70-80 métert, itt könnyen át lehet rajta mászni. A sziklák alatt tovább fel balra, a tagoltabb részig, ahol a legkönnyebbnek tűnik a mászás. Innen könnyű mászás fel, kissé balra kanyarogva (II/III), míg eléred a rövid hólejtőt, ami a gerincre visz, a Grand Pilier d’Angle tetejére. Végig a gerincen (max 50°), az utolsó hófalig (max 55°), aminek a bal oldalán kell maradni, néhol sziklás. A fal tetejétől jobbra a gerinc mellett, át egy kis sziklás gerincen, majd tovább a csúcsra.

Felszerelés:
félkötél (2*60m), 1db jégcsákány (jegezős), hágóvas (jegezős), 3db jégcsavar, 4db kihosszabbítható expressz, 4db szóló karabíner, 5db friend, 5db ék, 4db kevlárgyűrű, 3db standheveder

Túrabeszámoló: Excelsior nyári alpesi tanfolyam 2010 Beszámoló: Lévai József /Szury/

nyaritanf1Július4-én eljött az indulás reggele, amire már nagyon készült kis csapatunk! Koránreggel már a „Blahán” vártam a többieket, akik némi késéssel, de befutottak, és megkezdődött a puzzle hogy minden kényelmesen beférjen a csomagtartóba! Ez máraz elején nem volt egy könnyű vállalkozás, a140 l-es zsákom miatt! Indulás után nehezen fogytak a km-ek mire feltűnt a Kriván tömbje! Az utazás közben perszement a beszélgetés hol a mászásról, hol az eddigi tanfolyamok legendás résztvevőiről. Mikor megérkeztünk Ó-Tátrafüredre a tanfolyam szinte minden résztvevőjével össze is futottunk a parkolóban, úgyhogy nem volt más hátra,mint nekiindulni a Téry menedékházig tartó menetnek! Mire a „Tarajkára”felértünk már igencsak ránk fért az indulás! Mészáros Csabával az élen a csapat egyik fele igen jó tempóban vágtatott végig a völgyön, míg mi nyugodtabb tempóban követük őket! A Kis-Tarpataki völgy most sem okozott csalódást!Hangulatos fenyvesben, zúgó patak mellett haladt az utunk egészen a Zamkovske házig, majd átváltott a túrázók rémálmává: törpefenyvesé, és végül egy elénk magasodó kopárabb tömb tetején feltűnt aznapi végcélunk a Téry ház is! Miután lecuccoltuk, és mindenki megtalálta az elkövetkező heti otthonát, túlestünk az„ismerkedési esten”! Nagy meglepetések nem voltak, lévén a csapat döntőtöbbsége a tavaszi alapfokú tanfolyamról jött tovább, így ha mást nem látásból ismertük egymást! Mindezek után az oktatók összekapták a kis csoportjaikat és megbeszéltük a következő napot, végül pedig elmerültünk a mocsár rejtelmeiben!

nyaritanf2Első napra mi a Fecske torony Pillér útját céloztuk meg, mint amolyan ráhangolódást! Reggeli után összeraktuk a cuccainkat,amit Laci átnézett és segítőkészen adta a tanácsokat mi az ami kell és mi az ami felesleges. Indulás előtt kitaláltuk ki vezeti az adott napot! Lévén hogy első nap, senki nem kapkodott a lehetőségért, amit végül én nyertem meg. Persze nagy tétje nem volt, mert mikor bár jó irányba de nehezebb terepre akartam kanyarodni Laci helyreigazított hogy merre is a könnyebb, és a beszállásmegtalálásban is sokat segített. Az idő nagyon szeszéjes volt, néha esett, gyorsan mozogtak a felhők, napsütésben ritkán volt részünk, de azért akadt az is. Egy egyáltalán nem nehéz, mikor épp nem felhőben úszó, akkor nagyon szép és látványos, javarészt gerincúton töltöttük a napunk. Laci itt még puhatolózva nézegette az általunk berakott közteseket, standjaink, és próbálta felmérni képességeinket. Nap végére megjött a menetrend szerinti eső! Az útból egy ereszkedéssel szálltunk ki majd a lejöveti úton irány vissza a házba! Gyors fürdés a tóban (aminél hidegebbet ritkán él meg az ember) majd vacsora, utánakövetkezett a nap számunkra legnehezebb része: a falrajz megkreálása! Nem tudom a többieknek ez hogy ment mert nálunk egy kínszenvedés volt, mi sem jelz imindezt jobban minthogy a tanfolyam végére a 4-ből csak 2-t sikerült leadnunk.Végül pedig ismét összeültünk egy kis kártyára.

nyaritanf3A következő a Sárga fal Korosadowicz útja! Ez már egy nehezebb kiruccanás volt technikailag és a kitettség miatt is.Lettek is ebből érdekes megoldások a végére! Az utolsó előtti hosszban a traverznél igencsak meggyűlt a bajom a reibung-gal, a többieknek meg velem!Laci végül ötletesen megoldotta a kérdést, bár az önérzetem kapott egy jó nagy pofont! Miután kiszálltunk az útból még egy ideig felfelé haladtunk majd a lefelé menet is elég mászósra sikerült. Kifejezetten érdekes volt, mert „alapon” nem sok részünk volt a lefelé mászásban! Az időnk hasonló volt az előző napiéhoz, ugyanúgy mint az esti program! Vacsora után kicsit gondterhesen tervezgettük a következő napot, mert az eső nagyon ki akart tartani, és az előrejelzések is a szerdát írták a legrosszabb napnak.

És jól is sejtettük, az eső szűnni nem akaróan folytatta egész délelőtt. Mindenki vegetált, szundított, vagy  az emeleten beszélgetett. Délutánra már felütötte a fejét többeknél a mozgáshiány, így önszerveződve összeálltunk páran és az eső ellenére nekivágtunk a Vörös torony hágónak! Nagyon jól esett ez a kis mozgás mindenkinek, az egész napos semmittevés közben. Este pedig befutott egy nagyobb létszámú csapat az egyesületből! Fel is pezsdült az élet a  házban!!!

Csütörtök hideg, szeles reggellel indult, d emár sokkal jobbnak láttuk a helyzetünk mint az előző nap, így nekivágtunk a Vörös Torony Motika nevű útjának! Az előző nap unaloműzésből „felderített” úton indultunk neki a Vörös Torony hágónak majd jeges köveken és firnes havon át elértük a Déli falat, vele a beszállást. Aznap ezt az utat 4-5 magyar parti választotta, és érdekes mód most először (és egyetlen alkalommal) volt a mi 2 kötélpárunk az egyetlen tanfolyamos csapat a falon! Az előző mászástapasztalati alapján átvariáltuk a párokat, gyorsan elosztottuk a felszerelést és a két kezdő mászó indult is! Laci lelkesen mutogatta a kis„szenteltvíztartók” előnyeit, és mint nemsokára megtapasztaltuk tényleg nagyon jó kis fogások és lépések lettek belőlük! A következő kötélhossz volt az enyém.Eddigi elölmászásaim csúcsát jelentette ez a jó néhány méter! Megfontoltan és magamhoz képest nyugodtan araszoltam felfelé. Mire elértem a Tátrában ritkaságszámba menő nitteket eléggé kimerültem fejben, de nagyon jó érzés volt egy számomra nehéz és erősen elgondolkodtató szakaszt előlben végigmászni! Főként a két nappal azelőtti kudarcélmény után! A nap előre haladtával az idő is kezdett javulni, ami a közérzetünkön is felfelé lendített. Bár hátulütőként így kaptunk a nyakunkba mindenféle hó és jégolvadékot, de nem hagytuk hogy ez a kedvünk szegje! Nap végén jóleső érzés volt szétnézni a csúcsról, szépen kirajzolódott alattunk a Kis és a Nagy Tarpataki völgy, mellettünk a Markazit torony, alattunk pedig a napi küzdelmünk eredménye! A nap zárásaként este folytatódtak a „magyar napok” a Téry házban!

nyaritanf4Utolsó felügyelt napunkra a Shadek úton indultunk a Zöldtavi csúcsra! Erről az útról csak jókat hallottunk azoktól akik mászták az elmúlt napokban, és „meglepő mód” igazat kell hogy adjak nekik! Egy számomra is kellemes nehézségű (nem utolsósorban reibungtól nagyrészt mentes), gyönyörű kilátású, szép időben megejtett élménymászás volt! Már jócskán benne voltunk a délelőttben mikor nekivágtunk a beszálláshoz vezető útnak, de sietnünk nem is volt érdemes. Aznap a tanfolyam megszállta a falat! Mikor még csak közeledtünk az első standhoz még érdeklődve néztük az ott toporgó embertömeget, de mire odaértünk csak az utolsó biztosító ember volt a legalsó párkányon. Mire összeszedtük magunkat, és összeraktuk a standot már ő is elindult. Időnként be beérve őket haladtunk az előttünk lévők nyomában mire felértünk a kiszálláshoz. Itt elidőztünk kicsit, élveztük a napsütést, ami egész nap végigkísért minket. Miután kellemesen kinyújtóztattuk a mászócipőben elgémberedett lábaink, szétválogattuk a cuccokat és összepakoltunk, folytattuk utunk a csúcsra ahol ismét elidőztünk egy rövid ideig. Lefelé jövet ismét egy élmény dús utat eredményezett! Igencsak tetszetős sétával, aminek a végén egy kicsit belemerülve a bakancssí örömeibe, értünk le a reggel még felfelé vezetőúthoz. Ezen gyorsan letalpalva már a háznál is voltunk, és kezdődött az emelkedett hangulatú esti program! Az estének két nagy „eseménye” is volt:egyrészt megkaptunk az ítéletet hogy megfelelt az elvárásoknak a heti teljesítményünk. Az este előrehaladtával egy torta is előkerült, amivel Mécs Laci lett felköszöntve!

A szombati nap egyesületi mászónapként lett meghirdetve, ennek a keretei közt kaptunk lehetőséget mi is az első saját immár felügyelet nélküli alpesi utunkra! Gáborral mi az előző nap ismétlését választottuk, akkora hatással volt ránk az elmúlt nap! Reggel neki is vágtunk, még a beszállásig is eljutottunk kisebb-nagyobb nehézségek árán, de sajna innen vissza kellett fordulnunk.Visszamentünk a házhoz, összepakoltunk és elindultunk haza. Sajnáltuk hogy 1,5nappal korábban el kell hagynunk a Tátrát, de ez sajna most így alakult…

Keresés a Ren Zhong Feng-en

2009 októberében egy hegyomlást követően eltűnt 4 magyar hegymászó: Csizmadia Péter, Mikolovits Veronika, Pechtol Balázs és Tolnay Katalin a Himalája Ren Zhong Feng nevű csúcsának közelében. Egy keresőcsapat indult Magyarországról azzal a céllal, hogy megpróbálják megállapítani mi történt és megkeresni, hogy hol vannak a hegymászók, valamint tiszteletüket teszik és emléktáblát helyezznek el az eltűnés helyén.

Információk elérhetők a kereséssel kapcsolatban a következő linken:

http://kereses-a-rzf-en.blogspot.com/

Alapfokú sziklamászó tanfolyam!

A hegymászóvá válás rögös útján az alapfokú sziklamászó tanfolyam az első lépcsőfok.

Ez a tanfolyam a legfontosabb, ha hegyek között szeretnél túrázni vagy mászni. A tanfolyamokon kapott ismereteket fontosnak tartjuk a biztonságos mászás szempontjából, hisz a mászás extrém sport, ahol az életetek a tét! Ez az a tanfolyam ahol a legtöbb alap információt megtudhatod a mászással kapcsolatban.

Az alapfokú sziklamászó tanfolyamon megtanulod a biztosítás technikáját; az eszközök használatát; a kötélkezelést; az ereszkedést és természetesen mászni is megtanítunk. Elméleti képzéseinken  a hegyek veszélyein túl tanulsz meteorológiát; elsősegélyt; hegymászó történelmet, rengeteg eszközismeretet is tanulsz majd így  a szakismerettel felvértezve jobban ki tudod választani a számodra ill. a céljaidhoz legmegfelelőbb eszközöket a szakboltokban. Az oktatás kis csoportokban zajlik (4-6 fő), hogy az oktató jobban ill. többet tudjon foglalkozni 1-1 tanulóval.

Az alapfokú tanfolyam végén hivatalos vizsgát tehetsz a Magyar Hegymászó Oktatói Kollégium vizsgabiztosai előtt és ezzel hegymászó tanulóvá válsz.

Ha kedved van hozzá akkor további tanfolyamainkon  folytathatod ismereteid bővítését és így képzett ill. “vizsgázott hegymászó” titulust szerezhetsz!

Egyesületi tagként később is részt vehetsz alapfokú sziklamászó tanfolyamainkon az oktatóval egyeztetve.

Természetesen szervezünk egyesületi túrákat is ahová a szaktudás megszerzése után szeretettel várunk!

 

Időpont: 2010.09.09-10.24.

Helyszín: hazai mászóiskolák ill. 1-2 hétvége Ausztriában

Jelentkezés: 2010.06.10-től  20 órakor (a létszám erejéig!) 

Tanfolyam ára:  49.000 Ft 

Az ár tartalmazza: -külön extrém sport kiegészítő biztosítás a tanfolyam időtartamára

-oktatási díj (elmélet, gyakorlat)

-szervezési díj

-egyesületi tagdíj a tárgyévre

Az ár nem tartalmazza: – alapfelszerelést a tanfolyam időtartamára (szertárunkból kedvezményesen kölcsönözhetsz)

– utazási költség a gyakorlati helyszínekre (ezt autókkal oldjuk meg önköltségi áron)

-vizsgadíj: csak azoktól szedjük be a vizsga előtt akik vizsgázni mennek (kb.3000-5000Ft;  pontos összegéről a vizsga előtt tájékoztat bennünket a vizsgabizottság. A díj tartalmazza a Magyar Hegy és Sportmászó Szövetség tagsági díját is!)

További információ:
Szűcs Jenő: 
szucsjeno@gmail.com
Tel.: 06-20-2205073

Anita másodszor az Everesten

Demján Zoltán (felvidéki magyarként), Erőss Zsolt, Jelinkó Attila, Ugyan Anita

Ugyan Anita az első magyar, aki kétszer jutott fel a világ legmagasabb hegycsúcsára, a Mount Everestre.
Ugyan Anita egy amerikai expedíció tagjaként vágott neki a mostani kalandnak, s öt társával – köztük férjével, Michael Kobolddal – együtt ért föl a „világ tetejére”.

doc