2023. március 9-12. Poprád-tavi Hegyi Szálló

Idén is sikeresen zajlott le a mixmászó tanfolyam, ahol Kocsis Dávid, Ruskó András és Vainel Gyula Gergely vezetésével, illetve mentorálásával 5 tanfolyamos nyerhetett bepillantást a mixmászás alapjaiba. Az időjárás igazi „tátrai” volt, mely alaposan próbára tett mindenkit, de a résztvevők jól vették az akadályokat, így a négy napos kurzuson mindenki élményekkel és sok-sok tapasztalattal gazdagodott. Az élményekről Potsubay Péter írt egy összefoglalót, melyből megtudhatjuk milyen is volt…

Egy hét után is hatása alatt vagyok ennek a kalandnak, amire már egy ideje készültem. Nem voltam benne biztos, hogy készen állok rá, ezért mikor Csongor feltette novemberben a kérdést már sokadjára, hogy idén meglépjük-e együtt ezt a lépést – mert ő most már nélkülem is megy –, rögtön rávágtam, hogy én nem megyek. Várok egy pár hónapot, nem fogok fagyoskodni, sem lavinák között szlalomozni. Annak ellenére, hogy akkor biztos voltam a válaszomban, mégsem tudtam szabadulni a gondolattól: miért ne most?

Egy hónap múlva már én vetettem fel a társaságnak, hogy ha én nem is megyek a tanfolyamra, de azért csak kellene valami téli kaland. Így másztuk meg a Banánt. Az út után a „Miért ne most?” kérdés egyre erősödött bennem, majd a következő emlékem már csak az, hogy jelentkezem a tanfolyamra.

Miközben edzésképpen haladtam felfelé valamelyik magaslatra, gyakori gondolatom volt, hogy minek is jelentkeztem. Sem fitt, sem elég tapasztalt nem vagyok… de úgy döntöttem, ez majd ott elválik.

Egy-két óra kocsikázás alatt kint is voltunk, havazás közben cammogtunk fel a menedékházba. A korai indulás ellenére sötétben értünk fel. Ez a kis séta helyet csinált a vacsorának mindenkinél.  A csapat másik része később indult Budapestről, ők csak tizenegyre értek fel a házba. A másnapi korai kelés miatt el is döntöttük, hogy nem várunk a többiekre. Sajnos a mászópartnerem (Gréti) is ebben a csapatban volt, ezért nem is tudtunk rendesen összepakolni reggelre, de ennek ellenére már hatkor úton voltunk.

Előző nap már szembesültünk azzal, hogy az egész tábor alatt szél és havazás lesz. Azt hiszem, első napra jelezték a legrosszabb körülményeket a szél tekintetében, ezért a legközelebbi utat másztuk, a Prvé pravé rebro-t, amiből a felénél ki lehet szállni a lejöveteli út felé. Annyi hó esett, hogy senki nyomát nem tudtuk követni, így elsőre kicsit meg voltunk illetődve: merre is menjünk? Alig láttam, merre vezet az utunk, az irány sokszor nem volt egyértelmű. Sokszor volt részem hasonló útkeresési élményben ezelőtt is, megtapasztaltam már, hogy eljutni a beszállóig nem magától értetődő. Az első napon még sok segítséget igényeltünk az oktatóktól.

Gréti kezdte a mászást, és a kezdeti megilletődés után – az erős szél ellenére – szépen haladt felfelé. A végére annyira belejött, hogy csak nehezen adta át az előre mászás lehetőségét. Megtapasztaltuk, amire későbbi megbeszélésnél rá is világítottak az oktatók: ne várjuk ettől a közegtől ugyanazt, amit a nyári mászásoknál, mert itt a láb soha nem lesz olyan stabil, mint a mászócipőben. Az első napon túl sok felesleges erő ment el a láb és a csákány igazgatásával, miközben már elsőre is megfelelő volt. A fűszögeknek nagy segítségét vettük… az egyik szakasznál egész boldog voltam, hogy korábban bevertem egy fűszöget, mert utána hosszasan semmit se lehetett rakni. Észre sem vettem, de az egyik percben már lefelé haladtunk. Általában nem szeretek lefelé menni, ezért is volt szuper, hogy itt popsin csúsztattunk majdnem a menedékházig.

Azt hiszem, már tizenegykor lent is voltunk a házban. Annak ellenére, hogy rövid mászásunk volt, mindenkinek sikerült bőrig áznia. Még szerencse, hogy van a menedékházban egy szuper szárítószoba, ahol többé kevésbé meg is száradtak a dolgaink, azonban reggel sajnos csak hétkor nyit, így szóba sem került, hogy egész este ott száradjanak a cuccaink. Első nap a rövidebb mászás miatt több idő jutott pihenésre, ami szerintem remek volt. Voltak, akik nagyot szundikáltak délután és csak vacsira bújtak ki az ágyból. Vagyis az előtte lévő megbeszélésre, ahol megbeszéltük az aznap történteket. Ezen az estén mindenki kapott segítséget a fejlődéshez, hogy mit érdemes jobban csinálnia, vagy mire kell több figyelmet fordítania.

A már megszokott ötkor ébredés mellett is el tudtam volna képzelni több időt a készülésre, ennek ellenére ma is elkészültem, de annak árán, hogy a finom kávé kimaradt. A csapat két részre szakadt: mi a Culka-Weincziller utat másztuk, a másik csapat pedig a Puskást, ami a szomszédos gerincen haladt, így végig hallottuk egymást, ha már nem is láttunk semmit a köd miatt. Aznap én kezdtem a mászást, amely hosszasan ment fel egy kuloárban; a legnehezebb a mély hóban haladás volt, mely jócskán ki is fárasztott. Ezt egy szikla boltív zárta, amin egy kisebb sziklás betét után lehetett átmászni.  Ezután cseréltünk: Gréti mászott elöl, bár szívesen mentem volna még én. Pont a gerinc mászás előtt, ami hátul is izgalmas volt, még úgy is, hogy a tejfehér köd miatt nem éreztem annyira a magasságot.

A gerinc után megint elöl mászhattam, ami egy könnyű szakasz lett, de így is nagyon elfáradtam a végére és jól esett a kis pihi a csúcson a leindulás előtt (vagyis lecsúszás előtt).

A harmadik nap volt a legtanulságosabb és legkalandosabb, aminek még a beszámoló írása közben is érzem a hatását. Sajnos a G1-en feljutás kevésbé maradt meg, mert a lejutás annyival kalandosabbra sikerült. Az út végén egyik percről a másikra nagyon erős szél kezdett fújni, ezért úgy döntöttünk, hogy a gerinc helyett inkább a kuloárban mászunk ki a csúcsra. Már a kiút is küzdelmes volt. Amikor kiértem, olyan erős szelet tapasztaltam, amit még soha életemben. Az erős szél miatt nehéz volt elvégezni a máskor könnyű dolgokat is, mint a kötél elpakolása. A lemenetelt nehezítette, hogy az erős, jeges, havas szél mind a szemünkbe fújt, így nem sokat láttunk. Egy idő után a jégdarabokat a lefagyott kesztyűvel kellett letörölni, amitől nem lett sokkal jobb a helyzet. Reménykedtem, hogy egy ponton kisebb lesz a szél, de ez a pillanat a házig nem jött el. Ráadásul a hóhelyzet miatt megnőtt a lavinaveszély is. Sajnos a háznál konstatáltam, hogy nem cseréltem a csúcson kesztyűt, és ennek meglett az eredménye. Lefagyott az ujjam*.

A kialakult hóhelyzet miatt nem másztunk másnap…

Micsoda kaland! Örülök, hogy elmentem! Köszönet az oktatóknak!

/Potsubay Péter, 2023. április 18./

Fotók: Vainel Gergely Gyula

*Egy kis kiegészítés: pár hét után az ujjam sokkal jobban van, a bőr ugyan lejött, de szépen nő vissza. Már mászni is tudtam vele, ugyan még tapelni kellet. Remélhetőleg már csak pár hétig…