Mixmászó tanfolyam 2022 – beszámoló

Dendel Niki expedíciója

Az idei mixmászó tanfolyamon kiváltságos helyzetben voltunk, ugyanis a három oktató, Kocsis Dávid, Ruskó Andris és Jzy mellett négyen – Balogh Andi, Szűcs Gábor, Koncz Ákos és én – vettünk részt tanfolyamosként.

Mixmaszo_2022_Dendel_image1

Ilyen létszám arányok mellett nagy esélyünk volt a fejlődésre. A korábbi évek tanfolyamairól is visszajött néhány bátor jelentkező, Vermes Pisti és László Peti, Tóth Attila és Varga Laci; ők idén már önállóan próbáltak szerencsét a zord tátrai körülmények között. Szóval jó csapat szerveződött!
Az utazást megelőző hetekben próbáltam a Dávid által megküldött szakmai anyagokat tanulmányozni, átismételni a korábbi évek téli tananyagát, illetve bújtam az időjárás előrejelző fórumokat. A Koncz Ákossal való mászás lehetősége is nagy várakozással töltött el, mivel eddigi életemben nem sűrűn fújt össze a szél nyolcezres magyar mászókkal; gondoltam, ez a szál is nagy tanulságokkal szolgál majd a négy nap alatt.

2022. február 2., szerda
A Csorba-tónál igazi téli körülmények fogadtak, már az utazás is elég kalandosnak bizonyult a szakadó hóesésben. Egy méteres hófal mellett indult meg a parkolóból a csipet csapat a Poprád-tavi szállásunkhoz. A hátizsák olyan nehéznek bizonyult még síléccel is, hogy időnként megállni kényszerültem levegőt venni a szorításából. A házban elrendeztük a holmijainkat, majd a másnapi tervek megbeszélését követően mindenki aludni tért.

2022. február 3., csütörtök
Mivel az időjós fórumok nem ígértek túl sok napsütést az első mászónapunkra, az oktatók kegyes, reggel 7:00 órás indulást terveztek a háztól. Jó átállásnak bizonyult ez a munka világából a „nyaralás” funkcióra. A nyaralás érzése akkor öntött el igazán, amikor az egyméteres hófalat taposva patakokban csorgott a hátamon a víz. Mindez egy álomszerű állapot: az ember lécekkel indul útnak és nem éppen derékig süllyedve a hóban a beszállót keresi a Prvé pravé rebro variant nevű úthoz, ami nem mellesleg Kocsis Dávid önállóan nyitott útja.

Dendel Niki: Útkeresés a patakvölgyben

Dendel Niki: Útkeresés a patakvölgyben

 

Az úttaposás nagyon keménynek bizonyult. Úgy is, hogy tizenegy ember felváltva taposta a néhol több, mint egy méter magas friss havat, amit a szél helyenként még magasabbra összehordott. Minden lépés számított. A falhoz való eljutás – mely gyakorlatilag a házhoz legközelebb eső borda részét képezte a Tupán – így is körülbelül 2,5 órát és hatalmas mennyiségű energiát vett igénybe.

Mixmaszo_2022_Dendel_image8

Dendel Niki: Erőpróba

 

A fal alatti öltözködés ideje megugrott emiatt, hiszen mindenki kifulladt a beszállóig, mégis próbáltuk összekapni magunkat, hiszen most kezdődött az igazi „hegymászás”.
Jzyvel másztam első nap. Az oktatók külön-külön is meg akartak bizonyosodni arról, hogy az általuk ideálisnak jósolt Koncz Ákos–Dendel Niki páros a valóságban is működhet. Örültem, hiszen a Jzy által képviselt „szabadságérzés” a falon is megmutatkozott. Nincsenek kötélhosszak, nincsenek kunsztok meg nehézségi fokok. Ennek tükrében indultam elölmászóként az útban. Könnyű dolgom volt, hiszen előttem már a Dávid–Ákos és az Andi–Gábor páros nyomaiból tájékozódhattam. Ennek a műfajnak gyorsan megmutatkozott az a szépsége, hogy gyakorlatilag az az út, amit az ember annak vél. Ebben az útban a lehetőségek tárházát láttam. Az általam nagy távolságtartással kezelt technikai csákányok gyorsan a kezem meghosszabbításává váltak.

Mixmaszo_2022_Dendel_image2

Dendel Niki: Indulás a Prvé pravé rebro variant nevű útban

 

Jzy nyugalma és magabiztossága átsugárzott rám, így észrevétlenül hagytam magam mögött az utolsó „felszökést”. Kimásztam Andrisékhoz a csúcsra, majd együtt indultunk vissza a házhoz új nyomokat taposva a mély hóban. Este az oktatók megbeszélését követően mi is beszámolhattunk aznapi élményeinkről, érzéseinkről, majd egy jóéjt sörikét követően hullaként terültünk el ágyikóinkban, hogy megalapozzuk a következő nap sikerét.

2022. február 4., péntek
A csütörtöki 7:00 órás indulás péntekre reggel 6:00-ra érett. Az előző nap tanulságai azt eredményezték, hogy a Gálfy-utat immár Ákossal közösen mászhattuk, Dávid fegyelmezett jelenléte mellett. Na, nem mintha nem lett volna szuper amúgy bárkivel mászni, de azért azt gondoltam legbelül: VÉGRE! A házból elindulva hamar ráeszméltünk, hogy előző napi nyomainkból semmi nem maradt, a szél mindent eltakarított. Mégis rutinosabban és rövidebb idő alatt érkeztünk meg a falhoz, és készülődtünk a mászáshoz, mint korábban.
Ákos gyorsan megindult elölmászóként. Szinte köztes nélkül szökött fel a könnyűnek nem mondható első kötélhosszban, majd standban várt, hogy engem is fölbiztosítson. Amint megjelentem, suhant is tovább. Utólag azt mondta, volt némi bizonytalanság abban a kötélhosszban, ez azonban cseppet sem látszódott a kényelmes, mintegy tizenöt méteres kötéltávolságból.

Mixmaszo_2022_Dendel_image6

Ruskó Andris: Az első felszökés a Gálfyban

 

Szerencsére a Gálfy olyan hosszú útnak bizonyult, hogy nekem is volt lehetőségem elölmászni. Így sikerült az út másik „kunsztját” megörökölnöm, ami egy kényelmes kis traverz volt (ami amúgy is a kedvencem!). Gondoltam, mit nekem, megpróbálom. Megindultam, közben a csákányokról a saját kezeim biztosabbnak tűnő fogására váltottam. Volt némi bénázás, a csákányok repültek a nyakamból amerre láttak, miközben a varrógépezést abbahagyni nem kívánó lábaimmal beszélgettem, hogy fejezzék már be a mozgolódást. Dávid hátulról bizonygatta, hogy nem lát semmit és nagyon ügyes vagyok, de azért egy lélektani ék elhelyezése mentette meg a pillanatot, majd a mozdulatsor végét is. Kimásztam egy nagy teraszra, ahol napsütés volt a jutalom. Mire levegőt vettem, ott volt Dávid is, akinek a dicsérő szavai jól estek. Ákos játszi könnyedséggel jött utánam.
Ugyan a koncentrációt ez az út végig megkövetelte, én már a traverzet követően hegymászónak éreztem magam. 😀 Napunkat a lemeneti út koronázta meg. Az úttaposás megtisztelő lehetőségét Dávidnak hagytuk, és fáradtan kullogtunk a nyomaiban az Oszterva-hágótól lefelé vezető úton.
A nap tapasztalatait este a szaunában osztottuk meg egymással. Mindenki beszámolhatott élményeiről, félelmeiről, kételyeiről. Én persze folyamatosan expedíciós hegymászónak éreztem magam, pedig még csak ezt követően jött a java.

2022. február 5., szombat
Dávid a Puskást (Puskásove Rebro) választotta nekünk a következő megmérettetésnek. Reggel már nem lepődtünk meg, hogy az előző nap nyomai a semmibe vesztek ismét. Az elmúlt napok leghosszabb beszállója következett. Nem éreztem magam fáradtnak, így a nyomtaposásból bőven kivettem a részem. A harmadik mászásunk napjára a falrajzok léptéke már könnyebben volt lefordítható a valóságra, így a beszálló megtalálása sem volt túl ördöngős feladat. Persze Dávid minden irányváltásnál megbizonyosodott róla, merre tartunk. A korábbi napok tapasztalatait összegyűjtve szálltunk be az útba ismét Ákos vezetésével. Különösebb megpróbáltatások és nehéz szakaszok nélkül ugyan, a Puskás hosszú és erőt próbáló útnak bizonyult. Dávid szerint hasonló jó kondíciók, mint ez alkalommal, nagyon régen voltak – vagy talán nem is voltak. Az elmúlt napokban számtalan fűszöget próbáltam köztesként használni, azonban az első, igazi önálló fűszögem beverése, melynek tartószerepe is volt, ebben az útban sikerült. Hogy tovább növeljem az önbizalmam még egy „húskampót” is sikerült valami káprázatos-fűcsomós-jeges pontba beműtenem. Azonban ezek az örömök is elfogytak egyszer csak, s éreztem, hogy minden tartalék kiürül a szervezetemből. Úgy tűnt, Ákos csak vonszol maga után, én pedig magatehetetlenül rohanok utána. Mígnem egy védett sziklapárkányra érkeztem, ahol a fiúk már „pálmafák, dzsakuzzi és koktélok” kíséretében fogadtak. Látván az oázist a sivatagban, magamba tömtem némi energiát: meleg teát, háromnapos szendvicset meg csokikát, Ákos jégkásás kóláját. Valahol ennél a pontnál rájöttünk Ákossal, hogy ez a mai a vizsga utunk – ez a hír eddig távolról elkerülte a figyelmünket. Megállapítottuk, hogy egyetlen traxiont vagy Tiblocot nem használtunk a nap folyamán, úgyhogy tehetségünk megcsillogtatása az út hátralévő részére maradt. Gyorsan szedtük a sátorfánkat, mert hamar átfagytunk a falatozás közben, s Ákos vezetésével megindultunk az utunk utolsó szakaszára, mely egy igazi tátrai, kitett csipkés gerincen keresztül vezetett a Tupa csúcsára.

Kocsis Dávid: Ákos a Puskás csipkézett gerincén táncol

Kocsis Dávid: Ákos a Puskás csipkézett gerincén táncol

 

A csúcson lőttünk néhány fotót a szuper csapat emlékére, majd megkezdtük meglehetősen küzdelmes utunkat lefelé a házhoz.

Mixmaszo_2022_Dendel_image7

Kocsis Dávid: Megfagyva bár, de törve nem

 

Az előrejelzések ígértek „némi viharos szellőt” erre a napra, amit a kitett gerincen lefelé jövet érzékeltünk is. Néha örültem, hogy bőven van tőkesúly a hátamon, mely nem hagyja, hogy felkapjon és magával vigyen egy-egy nagyobb széllökés. „Szerencsére” a síszemüvegem, ami eddig a pontig hálás szolgálatot tett, mostanra befagyott, úgyhogy választhattam, hogy abban próbálok meg vakon lefelé toporogni a többiek után, vagy inkább nem használom, és a viharos szél jégkristályaival a szememben küzdöm le magam a hegyről. Végülis az Oszterva-nyeregig sikerült ebben a kombinációban elvergődni, onnan pedig már az ismerős útvonalon gyorsan a házba értünk.

Mondanom se kell, hogy ismét egy lépéssel közelebb éreztem magam az igazi hegymászó érzéshez. Nekem ez már igazi expedíció volt jégcsákánnyal, hágóvassal, jeges széllel, hóviharral.
Kérdeztem Ákost hogy ő is annak minősítené, de csak a megszokott sanda mosolyával válaszolta, hogy „ha ugyanezt csinálod több napon keresztül és egy sátorban éjszakázva, na, az az expedíció, HunnyBunny.” Végülis elraktam ezeket az élményeket a mini expedíció kategóriába. Újabb sör kíséretében este összefoglalhattuk az elmúlt napok élményeit és tapasztalatait, megbeszéltük, ki mivel gazdagodott az elmúlt pár napban.
Én amellett, hogy majdnem expedíciós hegymászónak érezhettem magam, örültem, hogy a tanfolyam végére megbarátkoztam az eszközökkel és magabiztosan használtam azokat. Közelebbről megismerkedtem a Menguszfalvi-völggyel és a Tupa csipkés bordáival. Nem mellesleg három teljesen különböző, mégis szuper egységet és csapatot alkotó oktatógárdától kaptam meg ezt a tapasztalást. Köszönöm szépen!

Jzy: Így könnyű

Jzy: Így könnyű

 

Vasárnapra Tóth Atival és a léceinkkel ketten maradtunk a hegyen a nem túl szépnek jósolt idővel együtt….de ez már egy másik beszámoló. 🙂

Jzy képeit a tanfolyamról itt találjátok.


Koncz Ákos gondolatai a tanfolyamról

Egy tanfolyam jó esetben sok ember évek alatt, apránként összeszedett tudásának az átadásáról, átvételéről szól. A résztvevő megspórol magának egy csomó felesleges, zsákutcás próbálkozást. Nem volt ez másképpen ezen a tanfolyamon sem.
Régóta tudtam, hogy a magasabb hegycsúcsok elérését célzó gondolkodásom a leggyorsabb, legkönnyebb útvonal felfedezéséről szól – ezt nevezzük normál útnak – a szemem önkéntelenül elkerüli a technikás részeket. Talán a mászásban eltöltött 40 évem miatt elsőre furcsának tűnik, de sem a mászóiskolák nehezebb sziklafalain való viszonylagos jártasságom, sem a magashegyek normál utas mászásai nem vezettek automatikusan oda, hogy a téli alpesi falak igényes útvonalain is kipróbáljam magam. Ehhez ugyanis megfelelő ismeretekre és legfőképpen egy mászótársra lett volna szükségem.
Azt hiszem, ezeket a hiányzó skilleket találtam meg ezen a tanfolyamon.
Köszönet érte mindenkinek, aki részt vett benne.