Mászóhely ismertető

“… Jobboldalt nagyobbak és meredekebbek lettek a hegyek; szép ellentéte volt ez a másik oldalnak, amely egyetlen tömör vörös bástyaként egyenesedett ki. Egyre közelebb jutottak egymáshoz, amíg már csak három kilométer választotta el őket és aztán fokonként jobban tornyosultak, amíg párhuzamos csúcsaik már legalább négyszáz méterrel voltak fölöttünk és úgy vonultak, mint egy utcasor, sok kilométeren végig.

Nem voltak ezek szakadatlan sziklafalak, de szakaszonként emelkedtek, mint gigantikus épületek, az utcájuk két oldalán. Huszonöt-harminc méter széles mély torkok választották el az egyes csúcsokat, melyeknek alaprajzait az időjárás óriási apszisokká és fülkékké simította és úgy földíszítette a felületük töredezett részeit, mintha valami rajzok lettek volna rajta. Magasan fenn a meredeken olyan kerek barlangok voltak, mint az ablakok…a szemcsés kövekből álló sziklák függőlegesen voltak barázdálva…a csúcsokat koronázó kupolák kevésbé meleg-pirosak voltak, mint a hegy teste, inkább szürkék és sekélyek. Ők adták a végső hasonlóságot a bizánci  építkezéshez ennek az ellenállhatatlan helynek, amilyet el sem lehetett volna képzelni…

… Rumm pompázatos volt az alkonyati színekben, a sziklák éppoly pirosak voltak, mint nyugaton a felhők, ugyanolyan színárnyalatban emelkedtek az ég felé. Megint éreztük, milyen izgalmat kelt Rumm derült szépségével. Ez a nyomasztó nagyság eltörpített minket…”

T. E. Lawrence: A bölcsesség hét pillére (Schöpflin Aladár fordítása, 1935)

Az európai ember Wadi Rum szépségéről először, az arab törzseket 1917-ben a törökök ellen összefogó Arábiai Lawrence elbeszéléseiben olvashatott, de a sivatag varázsa azóta szinte mit sem változott.

A Jordánia déli csücskében található Wadi Rum Tájvédelmi Körzet a világ egyik legismertebb sivatagi mászóvidéke. Az észak-dél irányban kilométereket elnyúló homokkő szigethegyek, 6-700 métert emelkednek a közöttük elterülő 1-2 km széles sivatag nyelvek fölé. A terület legmagasabb csúcsa az 1754 méter magas Jebel Rum, ami a nemrégiben történt Szaudi-Jordán határ változtatásáig egész Jordánia legmagasabbjának számított. Ma, az innen nem messze, a határnál található, 1830 méteres
Jebel um Adaami a legmagasabb.

A területen szerteszét nagyszámban található, kőbe vagy sziklafalakba karcolt, általában vadászjeleneteket ábrázoló vésetek tanúsága szerint az itteni emberi tevékenység messze az időszámításunk előtti időkre nyúlik vissza. A csúcsok nagy részét is a környéken vadászó, gyűjtögető törzsek tagjai érintették először, kőszáli kecske és gyógynövények után kutatva. Az útvonalak ismerete annak idején apáról fiúra szállt a közös vadászatok során, de mára a vadászat visszaszorulásával sem merülnek a feledés homályába, hisz a kalauzban mint a csúcsok “normál”-
Beduin útjai szerepelnek. Mivel a homokkőre jellemzően, a szigethegyek domború- kúpos tetejét mély hasadékok és vízmosások  szabdalják, ezek igen komplex, “alpesi jellegű” vállalkozások, ösztönös tájékozódó képességet igénylő útvonalak III-IV-es solo    észekkel, s esetenként VI-os (!) betétekkel.

Sok beduin család (Wadi Rum-ban kb. 40) még ma is őseik legeltető-vándorló sivatagi életmódját folytatja, habár a teve-kecske-sátor kombinációt legtöbben már Toyota kisteherautóval egészítik ki. Az első nem-beduin megmászásokra egészen 1947-ig kellett várni, amikortól kezdve több térképész és katonai expedíció tagjai jutottak fel a környék csúcsaira beduin vezetőkkel. Igazi mászó tevékenységről csak 1984 Októberétől beszélünk, amikor a Jordán Turisztikai Minisztérium meghívására egy négyfős angol mászó csapat látogatott a térségbe, látva a szinte végtelen lehetőségeket, rögtön nekiláttak a mászásnak, részben saját új utjaiknak, részben pedig a beduin utak bejárásának
s feljegyzésének. Ők máig visszajárnak, s a terület mászókalauzát is egyikük: Tony Howard adta ki először 1987-ben. Azóta az évek során sokan letették névjegyüket Wadi Rum homokkő falain: a francia W. Colonna különböző partnerekkel, a svájci Remy testvérek itt is elborzasztják az embert utjaikkal, nemrégiben a Kurt Albert – Bernd Arnold páros mászott néhány szép utat, s a W. Haupolter -A. Pracht osztrák páros szinte évente visszatér, mindig temérdek, szigorúan nittek használata nélkül készült új utat hagyva hátra (akárcsak Remy-ék, ők is kb. két naponta másznak 3-500 méteres  új utakat, s a 200 méteresekből akár kettőt is egy nap!). Az utóbbi  években többen (pl. Arnaud Petit) nyitottak végig nittekkel biztosított, hosszabb-rövidebb utakat : A legjelentősebb a “La guerre sainte” 12 hossz / 7b+, a Nassranni keleti falán.

A terület sokfajta sziklamászásra kínál lehetőséget, talán az egyetlen amire nem adja magát az a rövid, egyhosszas-áthajló sportmászás. Természetesen a többhosszas clean mászás a legjellemzőbb, többnyire kiépített standokkal, igen formagazdag – homokórás, lyukacsos, pikkelyes homokkövön.

A kő minősége a szuicid jellegű málló horrortól a Canyon Lands-es nagyszerű kőig széles skálán mozog, szerencsére a kalauz osztályozza az utakat kőzetminőség szerint, s a háromcsillagosakból is van elegendő néhány szezonnyi mászásra. Az utak kiépítettségére pedig az első megmászók stílusa alapján következtethetünk. Itt kell megjegyeznem, hogy sok út csak az első megmászók információi alapján, ellenőrizetlenül került a kalauzba, s a Remy és Haupolter-Precht utak leírásában jellemzően túláradóak a kőminőséget tekintve, valamint Precht-ék óriási helyismerete, és rutinja miatt az útjaikra megadott mászási és lejöveti idők teljesen tarthatatlanok az először idelátogató számára. Az első napokban a jól kiépített vagy éppenséggel az egyértelmű vonalvezetésű utak (repedések…) közül taktikus bogarászni, s az ezek során gyűjtött tapasztalatok birtokában később, jobb esélyekkel pályázhatunk a komolyabb utakra. Azért aggodalomra semmi ok: a helyi mászó-napló tanúsága szerint a legrutinosabbakat is lépten-nyomon érik meglepetések, a jóból itt kijár mindenkinek…

A falutól távolabb eső helyek (Barrah Canyon, Khazali, Jebel Burdah…) és mászóutak meglátogatását érdemes egy-két sivatagban töltött éjszakával, esetleg kanyontúrákkal egybekötni. Az utazás (maximum 30-40 km) a faluban egyszerűen megszervezhető, hisz szinte mindenki, s tízéves öccsük is rendelkezik kellő helyismerettel és veterán Toyota terepjáróval, vagy legalább néhány tevével, amiket megfelelően kialkudott összegért, boldogan rendelkezésre bocsátanak.

A Rest House-ban beduin sátras, esti lakomás kinn éjszakázás is lebeszélhető, amit a világért sem érdemes kihagyni!

HOL-MERRE-MEDDIG?

Mikor?

Az őszi szezon októbertől november közepéig tart, habár az árnyékos oldalakon szeptemberben is lehetséges a mászás, ezt az utak hosszából fakadóan nehéz megoldani (a legtöbb fal keleti vagy nyugati fekvésű, tehát az egyik napszakban mindenképp odasülsz). November közepétől március elejéig jóval hűvösebb, szelesebb az idő, s a nappalok is rövidek. Ebben az időszakban zivatarokra is számítani kell. A tavaszi, április- májusi szezon előnye, hogy hosszabbak a nappalok, s a sivatag, az esős évszakból kifelé jövet zöldebb, virágokban pompázik. A nyári hónapok mászáshoz túlságosan melegek, a helyiek szerint előfordul, hogy madarak hullanak az égből hőgutával…

Utazás

A két ország utóbbi években kötött megállapodásainak köszönhetően, Budapestről olcsón (kb. 50.000 HUF + apró-betűs), charter géppel juthatunk Aqabába, ami a Vörös tenger északi csücskében, Wadi Rumtól mindössze 70 km-re található. Ezt a távot Aqabából könnyedén mini busszal és taxival is megtehetjük. (1,5 és 20 JD). 1 Jordán Dinár kb. 265 HUF.

Szállás-kaja

A legtöbb mászóút, a Rum falu közelében található, ezért az itteni Rest House kempingje a legpraktikusabb szálláshely (2-3JD/fő sátrakban, félpanzióval 10JD/fő), nem mintha lenne bármi más lehetőség azon kívül, hogy bekéredzkedik az ember egy barátságos beduin családhoz, amiből van bőven… A Rest House igazi áldás: meleg zuhany, ivóvíz, az étterem kiváló étkeket és hűtött sört is felszolgálnak (reggeli max.: 3 JD, egy-tál ételek: 3-6 JD). A faluban egyébként több kis ABC és étterem működik egyszerű, de kielégítő ellátással.

Felszerelés

{mosimage}Egy éksor és egy Friend sor 3.5-ig az utak nagy százalékához megfelelő hardware, csak elvétve, néhány útnál említ szögeket a kalauz, én úgy gondoltam, hogy ezeket inkább elkerülöm, minthogy kalapács fityegjen a beülőmön. Viszont annál nagyobb szükség van méretes kötél és heveder gyűrűkre a rengeteg pikkely és homokóra kiaknázásához. A gyűrűkből kényszerű visszaereszkedéskor egyébként meglepően nagy számmal hagy bent az ember. Enyhíti a fájdalmakat, ha viszünk néhány kevésbé kedvelt karabinert, és ezeket hagyjuk bent, ha a kötél lehúzásához szükséges. Sok út tetejéről, a sok-kilóméteres sivatagi túlélőtúrától eltekintve az egyetlen lejöveti lehetőség az ereszkedés. A pikkelyekkel bőven telehintett, enyhén dőlt táblákon csodálatos naplementi órákat tölthetünk a köteleink ráncigálásával. A félkötél az ereszkedésen túl a random közteslehetőségek miatt is nélkülözhetetlen. A sisak használata melegen ajánlott. A lejövetek néha zavarba ejtően összetettek, fejlámpát és egy pulóvert mindig érdemes bepakolni, s a melegebb időszakokban külön figyelmet kell szentelni a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre.

Kalauzok

Egy mászó (Treks and Climbs in Wadi Rum) és egy trekking- jellegű (Jordan Walks, Treks, Caves, Climbs & Canyons) egész Jordánira
kitérő kaller tárgyalja a környéket. Mindkettőt Tony Howard jegyzi. Cicerone Press, England. Aqaba és Amman nagyobb könyvesboltjaiban mindkettő beszerezhető, de akár interneten is megrendelhetőek az erre szakosodott oldalakon.
Persze ne feledkezzünk meg a mindig hasznos Lonely Planet: Jordan kiadványról sem!
Esténként a Rest House-ban bőséges vacsoránkat falva a mászó-naplóból tájékozódhatunk a legfrissebb utakról, valamint a másnapra kiszemelt út korábbi ismétlőinek a véleményét is érdemes kiböngészni.

Fotók + szöveg: Urbanics Áron