2023. augusztus 22 – szeptember 3, Korzika
Gönczöl Zsolt és Szántó Levente a Dolomitos mászó útjuk után, „nyár végi levezetésként” kiruccantak Korzika szigetére, hogy egy régi vágyukat teljesítsék: gyönyörű gránitokon és tafonikon másszanak. Október elején már elmesélték élőben igen részletesen, egy vetítéssel egybekötött előadás keretében, de hogy megmaradjon a sok-sok izgalmas történet, mászott út, Levi le is írta, melyet itt olvashattok.
Az idei évre a Dolomitokba irányult alpesi tradmászó utazáson kívül egy nagyon fontos eseményt felírtunk még tavaly a naptárba. Lassan két éve jött velem szembe néhány kép a sziget mászóútjairól, és azonnal a bakancslista tetejére mászott. Még ’17 nyarán jártam ott a családommal, roadtripes nyaraláson, de akkor még nem néztem mászószemmel a világot. Ez a sziget a szépség szigeteként emlegetett Korzika volna. Egy javarészt gránithegységekből álló kitüremkedés a földközi tenger közepén. Mászó szemmel, mivel nem a homokos tengerpart érdekelt minket elsősorban, ez egy dolgot jelentett: mászhatatlan meleg nyarat. Egy kéthetes túrát agyaltunk ki, és mivel a vizsgaidőszak elvette a nyár első hűvösebb heteit, minekünk egyedül az utolsó két hét jöhetett szóba suli előtt. Az őszi mászóidény Korzikán szeptember közepétől október végéig a legjobb a neten olvasottak alapján, így ennek a közelébe próbáltunk férkőzni az időponttal.
A tripet megelőzően közösen a Dolomitokban, valamint Zsolti a Tátrában, én pedig a Hochschwabon próbáltuk formába lendíteni magunkat több kevesebb sikerrel. Szokásainkhoz híven a mászóutakat, amiket kinéztünk, az eddigi megmászásaink nehézségi szintje fölé, képességeink határára lőttük be. Most azonban a kételyek és a bizonytalanság valahogy itthon maradt. Lehet, hogy már nem fért be a kocsiba, mert Zsolti nagypapájától rengeteg konzervet, tésztát, gyümölcsöt és még sok egyebet kaptunk. Félreértések elkerülése végett Zsolti nagypapájától ez nagyon önzetlen és hálásak vagyunk érte, csak a történet során még esik majd szó ezekről az élelmiszer tartalékokról, így fontos megemlíteni. A tavalyi kék csodapeugeotot (anyu autóját) idén felváltotta egy, kapaszkodjatok meg, kék Csodapeugeot. Zsolti nagyszüleinek az autója. Csak a változatosság kedvéért. Az autót a mászócuccainkon, hatalmas konzerv és tésztakészleten, valamint romlandó húsokon kívül idén neoprénekkel tömtük még meg.
Kihagyhatatlan bevásárlás
Augusztus 22. délután megindultunk meghódítani Korzikát. Első éjjelünket az A2-es autópályán, egy pihenőben töltöttük. Innen másnap leautóztunk a Tirrén-tenger partjára, körülnéztünk Pisában, majd egy szimpatikus erdőben parkoltunk le éjszakára. Másnap reggel hattól a livornoi kikötőben dekkoltunk, várva, hogy felszálljunk a hajóra, ami bevisz minket a Korzika északkeleti csücskében fekvő Bastiaba. Első napunk délutánját főleg az Agriates sivatagban töltöttük. Szörfözgetni akartunk a hungarocell deszkáinkkal, de a víz tükörsima volt. Az időjárás aggasztóan meleg volt, 35 fok körül mozogtak a délutáni órák. Este lenéztünk a Corte mellett fekvő Restonica völgybe. Igazából elég random történtek a dolgok, ide nem is terveztünk jönni, de így alakult. Megtetszett nagyon a völgy és kitaláltuk, hogy másnap másszunk itt valamit. Az este igen kalandos volt, alábecsültük a korzikai autóban csövezés nehézségét. A Restonica völgyben beszéltünk két mászóval, akik azt mondták, ne aludjunk a völgyben mert nagyon gorombák, és szigorúak, és reggelre jó eséllyel kibökik a kocsi kerekét. Megfogadtuk a jótanácsot és kb. fél óra keresgélés után egy városszéli mellékutca gazos parkolójában álltunk le, ahol a szomszéd házban épp sütögettek a teraszon. Többszöri próbálkozásom alkalmával sikerült pár szót váltanom angolul a helyiekkel, akik nagyon rendesek voltak és nem zavarta őket, ha egy éjszakát ott töltünk a házuk mellett.
Másnap reggel felautóztunk a Restonica völgy felső parkolójába, ahova 6 euró behajtani kocsival. A beszálló egy varázslatos tájon vezetett keresztül. Az úton felfele haladva egyre inkább alakult át a táj Tátra szerűre. A Capitellu-tó környékén a Mont Blanc gránittűihez hasonló csúcsok emelkedtek mindenfelé.
Az első utunk beszállóján
Az Ősz Szimfóniája (Symphonie d’Automne) utat másztuk a tó fölötti gránittáblán. Itt 2.000 méteren elviselhető időjárás volt, valahol 25 és 30 fok között. Az út megközelítése trükkös, egy drótsodronyon kell becibálnod magad a tó fölött lógva az első standba.
Nem mindennapos útmegközelítés
Innét 6 kötélhossz vezet max VII- nehézségért föl. Az út teljesen nittelt, folytonosan nehéz, viszont meglepően könnyű/reális volt a grade. A negyedik kötélhossz a kulcsa, fogástalan tábla, 4-5 méterenként nittelve, higgadtnak kellett maradnom elölben.
A második kötélhosszban Zsolti jön hátul. Nem csúnya
Az út tetejéből elénk tárult panoráma a fölöttünk lévő sziklákra, eszméletlen szép volt. 2-es 3-as gránittáblák hullámzottak egészen a csúcsokig.
Az út kiszállásánál
Az út tetejéből két lehetőség van lejönni. Vagy leereszkedsz, de ügyesen kell, hogy ne húzd a végén a tóba a köteled, vagy lemászol körbe. Mi az utóbbit választottuk. Elég kitett, de egyszerű lemászás volt, hamar visszaértünk a fal aljához. Csobbantunk egyet a tóban, majd letúráztunk a kocsihoz. Az éjszakát jobb ötlet híján ott töltöttük, ahol előző nap.
Lazítás a tóparton kis sziklaugrással fűszerezve
Másnap csakhogy megint valami újat próbáljunk ki, canyoningolni mentünk. Corte-tól nem messze volt egy kanyon, ami videókról anno megtetszett, így oda látogattunk el. A Petra Leccia névre hallgató patak szurdokvölgyéhez egy katasztrófa állapotú régi bányászút vitt. A parkolótól nincs messze a szurdok teteje (kb. 20p). A canyoningban egyáltalán nem jártas emberekként azt azért még meg tudtuk állapítani, hogy nagyon kevés a víz a szurdokban. Két nagyon izgalmas csúszda és pár ugrás tarkította a napunkat.
Első ereszkedésünk a kanyonban
Az utolsó csúszda erősen nekidob a falnak, Zsolti neoprénje kicsit ki is szakadt, én meg beütöttem a hátsóm. A nap további részében egy újabb egyáltalán nem tervezett részre látogattunk el a szigeten. Az UNESCO által védett portói-öbölbe. Nehézkesen, de találtunk itt is egy alvásra alkalmas parkolót.
Szakszerű szintbehozás éjszakára
Másnapra a 6kh-as VII-es Ambata di Melu utat választottuk, mert ezt láttuk mászhatónak a hőségben. Most nem a magasba menekülés volt a megoldás, hanem a reggeli órákban tenger fölött magasodó nyugati fal. Nagyon különlegesek az út adottságai, nem sok helyen tudsz ilyet mászni. A parkolási lehetőség, a szerpentin egy leállója, ahonnét 6 kötélhossz ereszkedés vezet a tengerig.
20 méteres beszállónk végén
Mi dupláztuk az ereszkedéseket, de nem ajánlott mert harántolsz, és könnyen elakadhat a kötél. Utólag olvastunk erről, hogy sokaknak kellett már helikopteres mentést kérni emiatt. A másik para az útban, hogy nem tudsz menekülni, csak fölfelé.
Áthajló, harántoló ereszkedés, ezért ne kösd össze…
Az út nehézsége V+ -tól folyamatosan épül, így jól bemelegedsz. Ami még eszméletlen érdekes volt, hogy a kőzet az első, második, és harmadik kötélhosszban nagyon megváltozott újra és újra. Sötétszürke grániton kezdtünk, repedések mentén, majd egy homokszínű peremes táblán folytattuk.
A második kötélhossz peremes táblamászása
A 3. kötélhossztól pedig babos vörös grániton másztunk. Ezek a különleges formájú fogások megengedték, hogy a VI+, VII- és VII nehézségeket kisebb nagyobb áthajlásokban abszolváljuk.
Innentől babokat fogsz, és piszkosul élvezni fogod!
A kitettséget kihangsúlyozni kívánó vágy vs a telefonos képszerkesztő appok
Nagyon ritkán tapasztalt kitettsége van a VII-es nehézségi fokban a kulcshossznak. Utolsó hossza még egy hatos, ami szép mászás fel egy élen majd egy tafoni áthajlás. Itt találkoztunk először tafonival. Ezekről nem sokat hallani, pedig nagyon nagy hírt érdemelne sziklamászó berkekben. A tafoni a szél pusztította gömbüregeket jelenti, jellemzően a homokkőben és a gránitban fordulnak elő. Nagy vonalakban ennyi, olvassatok utána, különleges dolog. Visszatérve, ez a mászóút hihetetlen jó volt, gyönyörű mozgás, kivételes környezetben.
Utolsó kötélhosszba besütött a nap és megsültünk a melegtől
Az idáig mászott két út ugyan nem volt beletéve az eredeti tervbe, olvastunk róluk, de nem vettek meg minket eléggé, mégis a legjobb döntéseinkké vált megmászni őket.
Az időjárás itt egy keserédes, de végső soron kedvező fordulatot vett. Egy hidegfront lehűlést és rövidebb intenzív csapadékot hozott. A mászás utáni délutánt még egy fürdéssel koronáztuk meg a Ficajola strandon. Ezt követően a parkolóban Zsolti hősként állított tetőt a fejünk fölé egy főzéshez az esőben. Eddigre a kaja készletünk megfogyatkozott, a kenyerünk a végét járta, csakúgy, mint a kapott húsok. Zsolti kreativitásának hála hagymás babot ettünk, ő azt mondta nagyon finom, én 10-ből 3 pontot adok rá.
Kétszobás apartman, fedett terasszal, légkondival
Másnap esőnap volt, így kihasználva a rossz időt, a napot hosszú alvással kezdtük, majd Ajaccioba autózva egy Burger Kingben töltöttük a telefonokat, powerbankokat. Innét tovább autóztunk végre a trip célállomására a Bavellára. Ez a hegység Európa egyik legjobb gránit mászóparadicsomja. Mindenre van lehetőség, az alpesi tradutaktól az egy kötélhosszas sportutakig bármit tudsz mászni.
Másnapra ismét egy canyoningolást választottunk, mert nem volt túl meleg, a neoprénben meg úgyis mindegy. A beszállón a Pulischellu kanyonba belefutottunk egy vezetett túrába. kis várakozás után feltűnt, hogy konkrétan sor állt a kanyonhoz, annyi túrát vezetnek bele. Úgy döntöttünk feljebb megyünk a szurdokban még, hogy a tömeg addig lemegy, mi meg hosszabban canyoningolunk. Nagyon jó döntés volt, a fenti szakasz nagyon izgalmas ugrásokat és ereszkedéseket tartogatott a számunkra.
A kanyon fenti, csoportmentes szakasza
Kicsit meglepett minket, hogy milyen hideg volt a víz, de nagyon szuper napot töltöttünk a vízben. Az utolsó csúszda egy katapult, kiröpít 3 méter magasból, érdemes rákeresni, nagyon poén volt.
Esőnap után sok vízzel kell megbirkózni
Másnap, szerdán Korzika leghíresebb útját másztuk. Az elefánt hátát (Le dos de l’éléphant) amit Franciaország legszebb gránitútjaként is leírtak. ’89ben nyitották az utat, minimális biztosítással 3 nap alatt. Nem sok megismétlője akadt, viszont a kétezres évektől egy újra nittelésen ment keresztül, és most már S3 biztosíthatósága van. Egy 9 kötélhosszas VII+ -os útról beszélünk, aminek minden hossza a VI-os nehézségi szinten, vagy a fölött van. A beszálló 1(??)-3 óra kb., attól függ megtalálod-e. Ha tudod hol kell keresztezni a patakot, egész hamar fel lehet érni, nekünk 2 óra volt.
Beszállón az útba, háttérben az elefánt hát
Természetesen, mint az eddigi utakban, most is rám esett a kulcshosszok vezetése, ilyen sikeres kő-papír-olló játékos vagyok. Az első hossz VII- -ért kicsit erős volt melegítésnek, de a Symphonie útban szerzett friss táblamászós emlékek átsegítettek.
Első kötélhossz közepéből lenézve, nincs túlnittelve
A következő hossz egy c alakú tafonis plafon átmászása volt VI+ nehézségért. Ez iszonyatosan nehéz volt egy mozdulat erejéig, de sikerült valahogy.
Második hossz, avagy hogy másszunk át a plafonból a táblára
Kövi hossz egy kb. 35 méteres konstans VII+ volt, én másztam elöl. Nagyon nehéz volt, a trip előtt VII- volt a legjobb onsightom klettergartenben, ezt az Ambata di Meluban már feltornásztam VII-re. Kétséggel de magabiztosan vezettem a hosszt, volt benne piaz repedés, tábla traverz, mini sarok, minden. Zsolti nagyon ügyesen abszolválta hátulban, külön gratuláció illeti a lenn felejtett ziazsákjáért. Legalább bekente magát naptejjel, hogy nullára redukálja az ujjai tapadását.
Kancsós szakasz, az út kulcshosszában Zsolti jön hátul
Ezt a hosszt két hatos követte, nem egyszerűek, nincsenek szétnittelve, de szép mászás. Az 5. kötélhossz végére kiérsz az elefánt hátára, ami 4 hosszú kötélhossznyi fogcsikorgatást jelent. Akasztások átlagban kb. 6 méterenként vannak, a nehézség meg konstans VI-VI+. Teljesen fogástalan táblamászás, csak kinézed a következő nittet, és valahogy felmész odáig.
A hát tafoni hullámai megtörik az egyhangúságot
A hát kulcshosszában az utolsó akasztás után kb. egy méterrel megcsúsztam, de a lábujjaim bütykeivel, a jobb lábfejem külsejével valahogy mégis megfogtam a lecsúszást, ráguggoltam a lábamra, kézzel kiegyensúlyoztam és fölálltam. Se Zsolti, se én nem értettük, hogyan, de nem estem le. Zsolti hátulban ugyanott megcsúszott egy kisebbet, de megmaradt ő is.
Azért akad monoton, vádlikímélő szakasz. Elkelne még pár nitt bele
Ezután még két hatos hossz vezet az út tetejébe. A pulóvereket a fal tövében hagytuk azzal az apropóval, hogy jó idő lesz. Eddigre 40 km/h-s szél kerekedett, és fáztam már néhány órája. Nem sokat időztünk a „csúcson”. Az igazi csúcs, a Punta di u Corbu, innét még kb. 4 kötélhossz, a legendás Jeef nevű út visz föl, de nem folytattuk, mert másik út, megtörik a folytonos szépség, és fáztunk is.
Elégedetten, szétfagyva a csúcson
A fal aljába az utat vissza kell ereszkedni, relatív hamar leértünk.
Hosszú-hosszú ereszkedés
Ez az út toronymagasan a valaha mászott legjobb utunk, és akármennyire sportút, tradutakban is ritkán vannak ennyire ijesztő részek, mint ebben, és nem tudod trad eszközökkel enyhíteni a félelmet, nincsenek repedések. Utólag olvastuk, hogy a VII+ nehézséget nagyon rutinosan kell mászni ehhez az úthoz. Rutinos szerű stílusban másztuk, vagy valami, de kiment és ennek nagyon-nagyon örülünk.
Átváltoztunk elefánttá a nap végére
Csütörtökön, a nyár utolsó napján a Vacca kanyon ígéretes vizeit vettük célba. Nehézségi fokozata alapján nehezebbnek gondoltuk az eddigi kettőnél, azonban ez nem igazolódott be. Összesen egy ereszkedés van benne, meg nagyjából két ugrás, amúgy egy gyönyörű szurdokban úszkálsz hosszú medencékben.
Vacca kanyon egy képben. Nem túl meredek
A végére már kicsit fáztunk meg egyszer bevertük mindketten a sípcsontunkat, mert ennyi eszünk van. Mondtuk egymásnak, hogy vigyázzunk a csúszda végén, de nem tettük. Összességében a kanyon kicsit csalódás volt az addigiakhoz képest, de jól éreztük magunkat.
Másnap egy rövid úttal kezdtük a szeptembert, mert a mászás által megkoptatott ujjakat, ha leáztatod másnapra nem sok bőr marad rajt. A 10 perces beszállón tehetségesen beleestem egy kaktuszba/nagyon szúrós bokorba. Néhány tüskét kiszedtem a kezemből, maradékot bennhagytam, sokat belenyomott a kis növény cimbora. A választott út a Bavella-hágóban emelkedő Pilastru di l’alba-ra menő Tafonite Aiguë volt. 3-4 kötélhossz VI+ nehézségért minden hosszában.
Homokóra univerzum az út első hosszában
Trad út, de nem kell bele se ék, se friend nagyon. 1 db friendnek van értelme, de az se kell. Csak rengeteg kötélgyűrű/heveder. Minden méteren homokóra van kb., az út egy nittnél indul, majd 2 hosszon át clean, és az utolsó hosszban van 3 nitt a táblán. A kulcsa is a táblára felállás. Az első két hossza könnyebb, mint amit írnak, a 3. hossz megadható VI+ -nak.
A változatosság kedvéért a második hossz még tafonisabb
Az út első hosszát nem másztuk, az indokolatlan toronyra, amiről le kell ereszkedni. Délután a Palombaggia strandra autókáztunk, egy kellemes fürdésre. Szép az a strand, de este érdemes érkezni, mert rengetegen vannak, és nincs parkoló korábban.
Láblógatás a homokos tengerparton. Kell ennél több?
Másnap Bonifacioba mentünk várost nézni. Itt vettünk is egy képeslapot az Excelsiornak, amit pár nappal rá elküldtünk.
Városnézések, souvenir vásárlás Bonifacioban
Délután visszaautóztunk a Bavellára, ahol a Purcaraccia kanyonjába tettünk egy látogatást. A kanyon a főszezonban le van zárva mert már több baleset is történt benne, és csak a guideolt túrákkal lehet bemenni. A késő délutáni órákban viszont egy villámgyors karikával végig toltuk, anélkül, hogy észrevegyenek. Csssssss! Ez a kanyon kihagyhatatlan.
Nem rusnya ez a kanyon se
Van vagy 10 csúszdája, két 40-es ereszkedése, meg álomszép hasadékszerű része. 6 éve voltam ebben a kanyonban fürdeni, tudtam, hogy most sem távozok anélkül, hogy benézzek. Immáron kötéllel, így sokkal jobb volt.
40-es ereszkedés, kötéllel fékezett csúszdázás
Szeptember 3-án az utolsó teljes napunkon a szigeten egy clean utat másztunk. A Les Suppositoires névre keresztelt nem túl régi vonalvezetést, a Renaghju kocka pontjára. Ez egy 8 kötélhosszas VII+/VIII- nehézségű trad út, megint csak könnyű hosszok nélkül (min. VI). Az elefánttal ellentétben ebben azért nem annyira konstans volt a nehézség, jó pár hossznak voltak sétálósabb részei.
Az első clean kötélhossz
Gránitban mióta lehet barlang kéményt mászni?
A trip során először nem rám esett a kulcshossz, de azért egy két hossz összekötés alkalmával sikerült magamévá tudni egy hosszú VII+ -os hosszt elöl, aminek nagyon örültem. Tetszett az a hossz már fotókról is, hihetetlen óriás tafonin megy keresztül. Hát nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy életem legszebb hossza, de talán inkább az elefánt VII+ -ja, nem tudom.
Látványos VII+, tafoni labirintus az óriási áthajlásban
Zsolti bújik ki hátulban a tafonikból
Ezután Zsolti szokás szerint megkapott elölben egy off-width repcsit, amiket szörnyen utál elől mászni. VI+-ért mászta, én hátulban vígan felszaladtam, nagyon élvezem az off-widtheket, egyszer juthatna már rám is egy elöl. Az utazás utolsó hosszát, az abszolút kulcshosszt átengedtem neki, szerette volna vezetni. Ez egy 7 méteres repedés, ami eleinte hand-, majd fistjam méret aztán kitágul.
A kettérepedt kocka, háttérben a Punta Rossa
Eleinte DMM Dragon 4, 5, később 6, végére 7-es méretű. Nálunk sajnos 5-nél nagyobb nem volt, így maradt a „no fall mindset”. Zsolti amint föléért a kék 5ösnek, ami már kétségesen volt berakva az egyre táguló repcsibe, nagyon nem tetszett neki, hogy nem tud kézkulcsolni. Innét off-width, meg piaz, meg minden technikákat kombinálva szenvedte föl magát, miközben belerúgott egyet utolsó friendjébe, ezzel garantálva a földig esést. Nagy megkönnyebbülésünkre felfeküdt felsőtesttel a kettérepedt kocka tetejére, mint egy partra vetett fóka. Én következtem hát. Gyorsan betapeltem én is a kezemet, igen hatékonyan, kb. kétszer annyi szalagot felhasználva, mint azt Tom mutatta a Wide Boys videójában.
Zsolti úgy megmászta a követ, hogy az félelmében kettérepedt
A fistjamek tényleg egyre rosszabbul tartottak mígnem kidőltem a repedésből, oldalra húzni azt. Végül is off-widthként egyik kezemet begyűrve másikkal a repedés falát magamtól elhúzva, a bal lábamat pedig a repedésbe csavarva tuszkoltam magam föl.
Akkor jó, ha fáj
Nagy öröm volt mikor felértünk. Az utazás összes mászóútját on-sight kimásztuk, aminél nem is kívánhattunk volna jobbat.
Boldogság, napsütés, csúcsfotó
A fal tetejéből 3 hossz ereszkedés vezetett a fal aljába. Még egy kellemetlen beszállón kellett leszenvedni magunk, de felfele rosszabb volt. A szomjúság és kimerülés barátainknak fájó búcsút mondtunk a kocsinál. Este egy kellemes vacsorát főztünk a parkolóban egy vadmalac társaságában.
Másnap a hajóra út néhány boltba, postára beugrottunk, majd visszahajóztunk Olaszországba. Egy szúnyogos, meleg, alvástalan éjszakázást megejtettünk még egy autópálya pihenőben Bologna-nál, ahonnét másnap hazaautóztunk.
A trip során megmászott utak újraértékeltetik velünk a tökéletes mászóút fogalmát. Korzika egy mászóparadicsom, nem is akármilyen. A legbizarrabb gránit, a tafoni mennyországa.
A völgy látképe a Bavella-hágóból a háttérben a tengerrel. Jól szituált hegység, ha hegység lennék, én is szívesen lennék itt
/Szántó Levente, 2023. október 23./
Képek: Gönczöl Zsolt és Szántó Levente
