2023. július 1–7., Fußstein-Arco-Königspitze

Kis csapatunk Ruskó András-Kocsis Dávid, Vermes István-László Péter párosokból állt össze. Célunk az volt, hogy a kitűzött hosszabb mászásra kellő akklimatizációval rendelkezzünk. Az időjárás elég szeszélyesnek ígérkezett, de első úti célunkra egy kis időablakot kihasználva indultunk neki. A Kocsis-Ruskó mászóduó mászását a Excelsior – Az alpesi tradicionális mászásért pályázat támogatta.

2023. július 1–3. Fußstein Hüttengrat
(480 m szint, gerinc hossza 800 m, IV)

Akklimatizációs céllal a Zillertali Alpok Fussstein nevű 3380 méter magas csúcsára indultunk el. Egy szép hosszú, de könnyű utat akartunk mászni, amin jól át tudjuk mozgatni magunkat.
Első nap felmentünk a Geraerhüttébe (2324 m), amely nagyon jól felszerelt, kedves személyzettel és jó étel kínálattal rendelkezik. Alpenverein tagoknak jelentős kedvezmény van a szállás árából. A felmeneteli út kicsit több 8 kilométernél és 977 méter szintemelkedést tartogatott. 2,5 óra alatt értünk fel.

Másnap 5:45-kor indultunk el. Este esett, így a beszállás kezdetén a fal még bőven vizes volt. Egy és negyed óra alatt elértük az alsó beszállást. Itt egy vizes sziklapárkányon kellett oldalazni, ami alapvetően nem kihívás, de lecsúszás veszélye miatt ide már elővettük a kötelet. A hivatalos beszállást innen még fél órába telt elérni.
Az időjárás változékony volt, csapadékot nem mondtak, de azért a felső szakaszon kaptunk egy kis havas esőt. Szinte végig szinkronban másztunk Andrissal. Csak a kulcs részek elejét biztosítottuk le. Petiék követtek minket egy ideig, de aztán le-lemaradtak az útkeresések közben. Egy helyen mi is elnéztük az irányt, így ott egy kicsit kitettebben másztuk a gerincet szellősebb biztosítással, de cserébe szép függőleges szakasz volt. Az egyes kulcsrészek mind jól mászhatóak voltak, stabil sziklákon. Tényleg jól átmozgató trad mászás. Egyes kötélhosszak végén standokkal, de nem mindenhol.
A felső beszállástól három óra alatt másztuk meg az utat, mely tizenhat kötélhosszt jelent hivatalosan. A csúcson kilátás sajnos nem adatott nekünk, így rövid pihenőt követően elindultunk lefelé. A lejövetel viszont legalább olyan igényes, mint a mászás, és nagy koncentrációt igényel. A levezető utat folyamatosan keresni kell, és pár ereszkedést és lemászást is tartogat. 1881-ben Zsigmondy Emil és Ottó itt mászott fel a csúcsra. Túránkat végül háztól-házig 8 óra 50 perc alatt teljesítettük. A házigazda persze örömünket egyből lenyomta, mondva, hogy ő a teljes kört 3 óra alatt teszi meg végig szólóban. Peti és Pisti valamivel később értek le, viszont nekik napsütést is sikerült elcsípni a gerincen.

2023. július 3–5. Arco

A következő pár napra bizonytalan és csapadékos volt az előrejelzés, ezért úgy döntöttünk, regenerációs célból a Garda-tóra megyünk le. Így hétfőn letúráztunk a Geraerhüttéből és délutánra már az arcoi kempingben voltunk.
Erre a környékre csak az esti órákban érték el a zivatarok, így a másnap délelőttöt még a nagy meleg előtt egy könnyebb sziklamászással töltöttük. Andrissal a Dro feletti táblás falon a Sole e pioggia (370 m, V) utat választottuk átmozgatási céllal. Kellemes mászás, mely a vádli lenyújtására megy rá 🙂 Végig szinkron mászva haladtunk. 1,5 óra alatt másztuk meg a falat. Pisti és Peti is visszaért a sziklamászásukról, így dél után már a Garda-tóban csobbantunk. Este kiadósabb eső érkezett, így másnap újra a hegyek felé vettük az irányt, hogy a fő célunk felé közeledjünk. Valfurva településén találtunk egy kedvező szállást, hogy aznap ne a sátorban ázzunk el újra, és a holnapi eső előtt minél korábban el tudjunk indulni a hegyre. Nem akartuk elhinni, hogy ezért az árért egy teljes lakosztályt kapunk, de való igaz, hogy így kényelmesen tudtunk az elkövetkező feladatra pihenni.
Görcsösen nézegettük az előrejelzéseket, hogy a mászásra jó idő kínálkozzon, emiatt még az esősebb napon indultunk el.

2023. július 6–7. Königspitze Langer Suldengrat
(1100 m, 2500 mászóméter, D+, III-IV (V), 55°-60°, M4)

Pisti és Peti célja az Ortler Hochjochgrat mászása volt, emiatt ők a hegyet délről közelítették meg. Hajnalban indultunk, hogy a kiinduló völgyükben kirakjuk őket, majd átmentünk Suldenbe a Stelvio hágón, hogy mi északról mozogjunk a hegycsoportban. A Hintergrathütte (2661 m) volt aznapi célunk. Még eső előtt értünk fel. Volt időnk még egy kicsit a másnapi beszállást is megvizsgálni. Andrissal a mászásunk fő célja a Königspitze északi falát határoló Langer Suldengrat volt. Azért jöttünk nyár elején, hogy még megfelelő kondíciókat találjunk a hegyen, azaz a meredekebb falszakasz még mászható firnben legyen, de ez a reményünk, mint később kiderült, sajnos nem vált be. A házban sok mászó gyűlt össze, de csak mi tartottunk erre az útra. Mindenki az Ortler híres Hintergrat útját mászta.
Hajnal háromkor keltünk, fél négykor indultunk el. A beszállást képező szikla rámpát egy óra alatt értük el a gleccseren. Sajnos a kellemes hó firn folyosó hiányzott a felvezetőből. Annál inkább horrorisztikusan omladékony volt. Kötéllel másztunk szinkronban, hátha valami biztonságot tudunk ezzel adni magunknak, de sajnos többbször meg-megindult alattunk a szikla. Még az elején egy nagyobb tömb rám fordult, és nem tudtam megtartani, emiatt sajnos a lábaim között lezúgott. Szerencsére még Andris felett irányt váltott és széttört, de a sáros por telenyomta Andrist. Sajnáltam, de nem lehetett elég óvatosan mozogni. Végül háromnegyed órányi küszködés után felértünk az első kulcs rész alá. Elméletileg egy III-as sziklamászással indul. Az irányt egy húsz méterrel magasabban lévő szög adta. Jó pár évvel ezelőtt egy pünkösdi próbálkozáskor már jártunk itt, de akkor jóval magasabbról lehetett a falra szállni. Most mintha a fal alsó része leomlott volna, így jó 10–15 méter plusz volt az útban. Ránézésre nem volt bizalomgerjesztő. Fogásszegény fal, még kevesebb lépéssel. Biztosíthatóság minimális. Omlékonyság maximális. Minden fogás kimozdult. Elkezdtem veszélyteleníteni, és mire az ötödik követ dobtam le, már elég magasra jutottam, hogy felismerjem: innen már nincs visszaút. Felmásztam a szög alá, de az az irány kevésbé volt kedvező. Sikerült valami feltételes pontot raknom. Első köztes pont! Jobbra átmásztam egy vizesebb kéménybe, aminek az alját már korábban javasolta Andris, de nedvessége miatt nem tartottam vonzónak. A bevágásban odafigyelősen, de stabilabban tudtam mászni, mint a beszálló részen. Egy kőtörmelékes párkányra értem ki ezután, aminek bal oldalán egy menekülő szög volt karabinerrel. Kiegészítettem pár saját eszközzel, így elég atom standot kaptam. Negyven métert másztam idáig. Andrisnak is össze kellett szedni a bátorságát hozzá, és nagy küzdelem árán felért mellém. Nem volt kellemesebb neki sem a traverz miatt. Elvileg a következő hossz a hivatalos kulcs rész IV-es nehézségért, amit 5b/5c-re értékelnek egyes fórumokon. Az előző sokk miatt számunkra ez sokkal megnyugtatóbb rész volt. Itt néhány fix pont is segített a mászást. Nem éreztünk jelentős nehézséget, és stabilabb kőzeten másztunk. Már ott megjegyeztük, hogy az első kötélhossz legalább V-ös nehézségű. Valószínűleg a hó hiánya is növelte a beszállás nehézségét és korábbi omlások is befolyásolták.

A következő szakasz egy kellemes sziklafal. Jól mászható, stabil széles gerinc fal. Megérzésünkre hagyatkozva szinkron mászással haladtunk a széles falban maximum III-as nehézségben, míg a gerincre felértünk. Ott egy régi fémkaró mutatta, hogy valószínűleg jó helyen vagyunk. Innen még egy könnyű gerincmászással értük el az első hómezőt. Már előző nap kifigyeltük, és korábbi leírások is említik, hogy a firnmező felkúszik az első sziklatorony mögé, tehát lehet gyorsítani, ha egy kanyart beletesz az ember. Ezen a szakaszon gyorsan is sikerült másznunk, majd a hágóvas, csákány visszakerült a zsákra. Kissé omlékony, de mászható sziklamászás következett a második hómezőig. Ezzel felértünk a Mitscherkopfra (3455 m). Innen látszódott az utunk valódi kihívása: az előcsúcs falán való felmászás. Ez hivatalosan egy kellemes firn fal lenne, de itt ez már nem volt jelen – mixes kihívás elé néztünk. A leírások szerint innen direktbe kell átmászni a gerinc élére, de megítélésünk szerint már nem tud működni, mert a gleccser visszahúzódott és 5–8 méteres szikla áthajlás zárja le az átmenetet. Jobbra viszont még pont felléphetőnek ígérkezett, így onnan szálltunk be a falba.

A 200 méter magas fal sajnos mostanra már egy jég által lecsiszolt kövekből összerakott piramissá vált, amin az eszközök semmi kapaszkodót nem találtak. A hó nem volt megfagyva, így az sem tartott sokat. Szinkronban mászást választottunk továbbra is, hogy tempóban haladjunk. Igyekeztem a legjobb irányt megtalálni a falban, de úgy éreztem. hogy folyamatosan zsákucákba tartunk. A gerinc sem volt szimpatikus, mivel omlós tornyok sorakoztak rajta. Minél feljebb haladtunk, annál inkább dőlt ránk a fal. Felettünk a fal tetején a túl oldalról a rövid Suldengratot mászó néhány ember tűnt fel. A végén látszódott, hogy nagyon okosan kell megtalálni az optimális falrészt, hogy mi is kijussunk a gerincre. A fal háromnegyedére érve az eszközök javát már beépítettem. Mivel kevésre mondtam volna, hogy valós biztonságot ad, ezért igyekeztem a kínálkozó lehetőségeket kihasználni. A legjobb eszköznek itt a ball-nutsok bizonyultak. Standot nem tudtam építeni, így inkább haladtunk tovább. A végére már tényleg mindent is beraktam a falba, szóló és csavaros karabinereket is. Megkönnyebbülve értük el az előcsúcsot (3752 m). A falat konstans M4 nehézségűnek ítélem ezen körülmények között. Itt már a rövid Suldengraton délről jövő mászók nyomaiba érkeztünk. A gerincen lévő sziklamászás jóval jobb kőzeten, de technikailag nehéz részeken haladt. A közelinek tűnő csúcs elérése több időt vett igénybe, mint elsőre gondoltuk. Egy ponton ereszkedni is kellett öt métert. Másfél órába telt a csúcsgerinc átmászása.

A Königspitze csúcsát (3851 m) kicsivel 13:00 óra után a rámpa aljától nyolc és fél óra mászással értük el. Az időjárás szerencsére végig tökéletes. Szélcsend, napsütés, panoráma. A további terveink között szerepelt, hogy átkelünk a szomszédos hegy, a Monte Zebru gerincén, hogy Petiékhez becsatlakozzunk akkor, ha jó erőben és időben másszuk ki a falat. Az előre leszögezett végső időpontra értünk fel, amikor ez még beláthatóan vállalható, de úgy éreztük, hogy a hegy feltételei nem annyira kínálkoztak erre, illetve mentálisan és részben fizikailag is elfáradtunk a mögöttünk lévő küzdelmektől. Emiatt sajnos el kellett vetnünk ezt, nem akartunk többet kockáztatni. Negyven percet pihentünk, ettünk-ittunk a csúcson. Cserébe az Excelsior matricáját elhelyeztük a csúcskereszten, és készítettünk pár szép képet.

A lejövetel is tartogatott viszont izgalmakat. A hegy normál útján kell lemászni délre a hegy túloldalán lévő völgybe. A lemeneti út meglepően meredek hófalban megy lefele. Nyomok voltak bőséggel, így azokat tudtuk követni. A hegy lábánál balra elmentünk a főgerinc alatt. Itt már nyomok nélkül, nyílegyenesen a Casatihütte turistaútjához. A hütte alatti hegyoldal viszont lecsúszott, így a turistaút folytatását elvitte. Kerülővel már nem volt kedvünk leereszkedni a másik úthoz, ezért a kőomlásokon átverekedve értük el a házhoz vezető normál utat. A háztól egy harmadik völgy felső részén kellett átvágnunk, a Langenferner gleccseren, ahonnan végre Sulden település völgyébe léphettünk át. Minden hágó átkelésnél első világháborús épületmaradványokkal és hátramaradt törmelékekkel találkoztunk. Innen a Scaubachhüttéhez sikerült leérnünk, ahol reméltük, hogy az első megérdemelt sörünket elkortyolhatjuk. Sajnos zárva volt. Így onnan még egy hosszabb lemenetel következett a településig. A csúcsról mindösszesen 6 óra 40 perc alatt értünk le, valamivel este nyolc után érkeztünk a kocsihoz.

Az éjszakát az erdő szélén bivakolva töltöttünk, de persze azért előtte pár sört megérdemeltünk a teljesítményünkre. A teljes menetidőnk a háztól a parkolóig 16 óra 52 perc lett. A legutóbbi leírások már legalább D+ alpesi nehézségként kezdik értékelni az utat a megváltozott körülmények miatt, és ezt mi is indokoltnak látjuk.

Másnap Péterék szép ütemben átmászták az Ortler Hochjochgratot, és még aznap lejöttek ők is a hegy Payer felöli normál útján. Levezetésképpen felmentünk eléjük az Tabaretta házhoz (2556 m). Én egy kis futással átmozgatva magam 52 perc alatt értem fel a faluból. Ott egy búcsú ital mellett zártuk túránkat, és indultunk haza.

Összességében egy szép mászótúra volt, és az időjáráshoz idomulva sikerült kivitelezni, amit terveztünk. A Königspitze megmászása igazán impozáns, viszont a hegy lábánál kell élni ahhoz, hogy tudd, mikor száraz a szikla, de a szükséges szakaszokon még van elég jég a falban.

/Kocsis Dávid, 2023. augusztus 15./

Képek: Kocsis Dávid, Ruskó András