Sziasztok! Eddig oly sok cikket, beszámolót írtam a honlapokra és az újságokba, most kizárólag veletek szeretném megosztani élményeimet a Chamonix-ban (Franciaország) töltött tíz napról, ahol egy nemzetközi hegymászó kurzuson (International Mounteneering Course / Mountain Leader Course) vettem részt 2004. július 25 – augusztus 1. másod magammal Kovács Tamással.
A tanfolyam a Fédération Francaise de la Montagne et de l’escalade, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövettség és a két ország sport minisztériumainak szervezésében és együttműködése által jött létre.

Július 24-én szombat este értem Chamonix-ba, és az előzetes szervezésnek köszönhetően már aznap este beköltözhettem a Nemzeti Sí és Hegymászó Iskola (Ecole Nationale de Ski et d’Alpinisme = ENSA) “kollégiumába”. Pont harminc évvel ezelőtt adott otthont a város a téli olimpiának, a szállásunk az olimpiai falu része volt. Meg kell hogy valljam, elég puritán körülményeket teremtettek a sportolóknak,
mert az épület együttes végül is egy beton rengeteg, amely egyáltalán nem illik bele Chamonix látképébe. Igen érdekes, hogy a WC csészéken nem volt deszka, a fertőtlenítést mindenkinek magának kellett megoldania a helységben található eszközökkel (papír, fertőtlenítő folyadék, stb). De ettől eltekintve, a közeg melyet magába foglalnak a falak, igazi hegymászós és megérdemli, hogy az alpinizmus fellegvárának tekintsük. Természetesen az ablakból a kilátás páratlan volt, az egyikből a Mont Blanc masszívum főgerincét és a Chamonix tűket lehetet látni, a másikból a siklórepülősük kedvenc helyét az Aiguilles Rouge-t.

A tanfolyam kissé akadozva kezdődött, mert az oktató fél napot késett, és csak vasárnap délután találkoztunk először. Finanszírozási okok miatt, csak négyen alkottuk a csoportot a vezetővel együtt.
Itt szeretném bemutatni a társaságot, amely igen jól összekovácsolódott a hét folyamán.

Frédéric Salle guide (Franciaország),

Pierre-Armand Bruss (Franciaország),

Kovács Tamás,

Gozony Gergő.

A partikat nációk szerint alkottuk, a jobb kommunikáció és a nagyobb hatékonyság érdekében. Kezdetben angolul adtuk ki a vezényszavakat, de aztán átvettük a francia módit, sőt már társaink néha minket is megértették az indulhatsz, kivehetsz vezényszavakkal.

Első nap Argentiere felett az Aiguilles Rouge csoportban másztunk a Les Chéserys több kötélhosszas, kiépített mászóiskolában. Ez olyan szintfelmérés volt, illetve az alapok átismétlése (mászás, standolás, ereszkedés, stb), hogy megbizonyosodjon Fred, biztonságosan tudunk mozogni a sziklán. Itt volt néhány kérdésünk a standolással kapcsolatban, mert tisztába szerettük volna tenni
fejünkben a német, a francia és az amerikai stílusok közötti kavalkádot. Sikerült, meg lettünk győzve a francia technikák megfelelőségéről (például egyszer Fred másodmagával 21 kötélhosszt 1 óra alatt ereszkedett). Néhány példa, hogy ők mit használnak. Ereszkedés során az ereszkedő eszköz felül van, alatta egy francia pruszik (gyors megkötni, oldani és a kötélgyűrű mindig kapcsolatban van a karabinerrel, azaz nem ejthetjük le). Az ereszkedés standban való biztosításához egy 120 centis hevedert használnak, melyet bekötnek a beülőbe egy arasznyi távolságra kötnek egy csomót (ide kerül az ereszkedő eszköz), majd a szabad végén kötik ki magukat a standba (ha hosszú a heveder a kikötéshez, még mindig tudnak kötni egy csomót rá a rövidítésnek). Ezt és az ilyen módszereket alkalmazzák, igen jól begyakorolva. Ez is a gyorsaságuk egyik titka. A nap végén a voie Blanch-t másztuk, majd a harmadik kötélhossz végén áttértünk a voie Y-ba, ami egy tiszta kézrepedés hossz volt (6a, 150 m, 4kh).

Hétfőn jégtanfolyam volt a Mare de Glace-on, ide fogaskerekűvel mentünk fel, majd gyalogtúráztunk a jégáron. Igen érdekes volt számomra, hogy 1999. évi túrám óta a gleccser kb 100 méterrel volt lentebb. A sziklán még két szakasz létrát építettek lefelé, illetve a várakozások elkerülésére az egészet megduplázták. A gleccseren főként a francia telitalpas technikát gyakoroltuk le-fel, szembe-háttal, jobbra-balra, ugrások, csákánnyal, csákány nélkül, irányváltások, stb. A nap végén beereszkedtünk egy spaltniba és jeget másztunk.

Július 27. érdekesebb napnak ígérkezett a tegnapinál. Előző este ugyanis vacsoránál beszélgettünk Freddel és kértük, hagy másszunk több kötél hosszas utakat. Óhajunknak eleget is tett és a hét hátralevő részén kizárólag a felső régiókban mozogtunk. Aznap a Chamonix tűk Pilier Rouge de l’aiguille de Blaitiere szakaszán a Deux Goals utat másztuk (6b, 250 m, 7 kh). Szép repedés és táblamászás igen tapadós szép grániton. Az út a standokon kívül tiszta volt, összesen két nittet helyeztek még el az útban, a nehezebb részeknél. A pillér csúcsáról ereszkedtünk, de sajnos a kötelünk beszorult, így ott kellett hagynunk, nehogy lekéssük a felvonót (igen ilyen kényelmesek
lettünk).

Szerdán ismét felvonózás, egy óra séta, majd egy újabb gyönyörű útba szálltunk be a Vörös-pilléren (Les Diamants du Président 6a, 250 m, 7 kh). Az út kulcsrésze egy sarokrepedés volt, amely a következő kötélhosszban kéménnyé szélesedett ki. Ereszkedés során megmentettük a tegnap otthagyott kötelet, majd kényelmesen legyalogoltunk a felvonóhoz.

Csütörtök a vegyes mászás napja volt, így a Mont Blanc du Tacul Triangle látogattuk meg, ott is a Contamine – Mazeaud nevű utat (II, AD+, 65°, 350 m, 6 kh). Az első kötélhossz 50 m és 50°, a második 45 m és 50/55° a végén egy 5 méter 65° résszel. A harmadik rész ismét 50°. A további kötélhosszak kevésbé meredekek, de 70-80 métert kellett egybe mászni a standokik, melyek főként sziklán voltak.
Az utolsó szakasz volt a mix terep. Az út végén még egy 100 métert kellett másznunk a gerincen II terepen, majd a Mont Blanc du Tacul 4248 méteres csúcsán uzsonnáztunk. Visszafelé a normál úton jöttünk, egy nagyobb hasadékot kellett csak átugranunk. A Midi platón 5 percet keresgéltük, még a reggel elejtett jégcsavarunkat, de sajnos nem találtuk meg. A felvonó állomáshoz kb. 200 méter
szintet kellett gyalogolni, itt egy kicsit elfáradtam és a végén csak vánszorogva értem fel.

Péntek pihenőnap volt, így délelőtt csak vásárolgattunk a boltokba. Délután azonban Pierre barátommal nem tudtuk magunkat türtőztetni és elmentünk mászni La Brevent-be, a Mont Blanc-val szemközti hegyre, a siklóernyősök bázisára. A felvonótól kb öt percet kell lefelé gyalogolni, a két tagból álló (bal és jobb oldal) mászóiskolához. Mivel nyár van, trikóba és szandálba mentem,
de 2400 méteren a beszállásoknál hó fogadott, így egy kicsit dideregtem mikor én biztosítottam.

Mászott utak:

Azt hiszem szót kell még ejtenem az étkezésről is, amely igen lényeges része volt életünknek, főként azért mert itt voltak a találkozók, illetve a sztorizások esténként. Az étterembe bemenet le kellett húzni a “kajakártyát” a “tálcagépen”. Tálca nélkül nem lehetett enni a menzán. Miután kikértük a tálcát, megnyíltak előttünk Salamon király kincseskamrájával vetekedő pultok. Egy kis saláta, Pármai sonkával, egy kis gyümölcs, főételnek hús, zöldséggel, tésztával, rizzsel. Ezek után egy-két jégkrém, bor, és üdítő. Ha nem az ENSÁ-ban töltöttük az ebédet, akkor reggel, indulás előtt meglátogattuk a magasin-t, ahol azt dobálhattunk be magunknak a szatyorba elemózsia gyanánt, amit csak akartunk. A csúcs ellátás ellenére három kilót fogytam a túrák alatt. A sztorikból néhányat kiemelnék. A vacsorák hangulatát a francia síelő lányok jelenléte emelte, hogy ne csak a gyomrunk, hanem a szemünk is jól lakjon. Volt egy aspiráns vezető, akit csak “birdy”-nek becéztek, mert dobott egy negyven méterest (szerencsére csak a bokája sérült meg). A másik srác egyik este
nyakig bekötve jelent meg. Ő kicsúszott a firnen és kézzel állította meg magát.

Július 31 szombat, a “vizsga nap”

Az elsők között voltunk a felvonónál, de így is csak hétre értünk fel a Midi-re, már reggel mutatkozott kisebb gyomor bántalmam, ezért folyton rám kellett várni. A Grand Capucin beszállásig gyorsan eljutottunk Fred helyismeretének köszönhetően. Azt hittem, hogy körbe kell kerülni a Geant gleccsert, de helyette az egész spaltni labirintuson átvágtunk. Még be se szálltunk, de már három
kötélhosszt másztunk. Az első nehézség egy letörésen való 5 méteres felmászás volt, a második és a harmadik hosszban alpesi jégen (~ 30-40°) vagy poros törmelékes sziklán kellett másznunk. Az átöltözködés kicsit macerás volt, egy félig meddig függő standban, a törmelékes köveken. A zsákokat lent hagytuk és csak a felszereléssel és némi vízzel és csokival vágtunk neki a kötélhosszoknak.
Az első rész III-V terep, majd a harmadik kötélhossz egy 6a repedésmászás egy táblán, innen több kötélhossz repedés mászás következik V nehézségért. Mivel az úton, mászás közben kétszer is hagytam csomagot, ezért igen lelassultunk, amit az útban lévő másik 10 parti kevésbé tolerált. Kicsit le is pukkantam a gyomrom miatt, ezért Fred úgy döntött, hogy nem másszuk meg a 6b áthajlást, hanem az utolsó három kötélhosszt az O sole mio (6b, 11kh, 300m) út végén (V) folytatjuk. Így végül is a svájci light utat másztuk 6a-ért, de ez mit sem változtatott az egész szépségén. A csúcson sokat nem időztünk, mert a többiek már beszereltek ereszkedéshez. Egy kis gratuláció, azt már csúsztunk is. Az ereszkedés a keleti falon volt, 7 kötélhossz. Mivel elment az idő, ezért a Torino Hotel
felé vettük az irányt, ahol az éjszakát töltöttük.

Vasárnap reggel kényelmesen keltünk fel, majd reggeli közben megtanultuk a Peuterey-gerinc csúcsait (Aiguille Blanche de Peuterey, Les dammes de l’anglaise, Aiguille Noir de Peuterey, Mont Blanc de Courmayeur). Aztán egy kicsit beöltöztünk, mert Helbronner állomásig egy száz métert kellett gyalogolnunk. Itt a felvonóra ingyen engedtek fel minket, mert Fred vezető volt. Az út igen lassú volt a Midi-re, de annál lenyűgözőbb. Megcsodálhattuk előző napi utunkat, a Point Adolphe Rey-t, a Pyramide du Tacul-t, a Rébufatt utat a Midin míg felértünk az állomásra.

A tanfolyam zárásaként Fred délben meghívott minket az ENSA bárjába, ahol értékelte teljesítményünket. Mi egy kis Grivel hátizsákkal leptük meg, az egy heti segítségéért. Vasárnap még ott aludhattunk a szálláson, majd hétfő reggel kiköltöztünk.

Hétfőn pihenősre vettük a napot és meglátogattuk a létesítmény uszodáját (belépő 4,40 Euró és csak fecskében lehet fürödni). A nagymedence elég pazar, a Mont Blanc masszívum főgerince teljes egészében látható úszás közben. Este Tomi elment Svájcba az Eigei-re, Sántha Gergőéknek segíteni az új út építésén, ezért én egyedül vártam Lám Bencére és Solymári Danira, akik a Jorasses-on
mászták a Walker pillért.

Kedden délelőtt, kicsit bouldereztem Orthaz-ban. Ez egy 10 m x 10 m x 6 m terjedelmű gránit tömb a mező közepén.

Mászott kunsztok:

Délután összefutottam a két napja megismert, a Mont Blanc-t másfél nap alatt megmászó salgótarjáni csapattal, akikkel Les Gailland-on másztam.

Mászott utak: (Vígh Krisztiánnal)

Este összefutottam Bencével és Danival, akik megmászták az utat és épségben le is jöttek a hegyről. Miközben mesélték élményeiket, egy üveg Tokajit adtunk körbe altató gyanánt.

Szerdán úgy döntöttünk Bencével (Daninak haza kellett jönnie), hogy vakációnk maradék részét nyaralással töltjük, így délben a Garda-tó felé vettük az irányt.

Mászott utak:

Gozony Gergő – Excelsior