A tavalyi “rendes nyári mászás” sajnos rövidebbre sikerül a tervezettnél. Nem gond, megszoktuk már az évek során, hogy az összespórolt pénz és a kialkudott szabadság egy kiadós esőben ér véget valahol az Alpok egy egyébként kellemes völgyében. Az időnk lassan lejárt indulni kellett. Nem gond, gondoltam, van még egy szép hosszú sportmászás valahol Salzburg környékén, jó lesz nekünk az is.
Természetesen 2004-ben még a hazaúton sem volt szép időnk. Megérkezve Loferbe egy álmos, esős alpesi kisvárost pillantottunk meg a napsütötte hegyek helyett. Akkor még azt sem tudtuk megállapítani, hogy vajon melyik csúcsra vezet a kiszemelt utunk, olyan alacsony felhőzet volt. Másfél nap kényszerű semmittevés után feladtuk a reménytelen várakozást, tovább indultunk immár Tardosra. Valamit muszáj volt mászni…
Új év virradt álmos kis csapatunkra és egyre csak ott motoszkált a fejünkben az az ott felejtett 38 kötélhossz. Zsolttal lehetőségeinkhez mérten sokat másztunk tavasszal, készülve a nagyobb falatokra és nem utolsó sorban mert jó dolog. Kitűztünk egy hétvégét jó előre, hogy tudjon számolni az időjárás is. Meg is tette. Még havazott is. Sebaj, megyük egy hét múlva.
A szokásos éjszakai utazást és ábrándozást a hajnal törté ketté. Az nem lehet, hogy ennyi hó van, néztünk egymásra. Még az autóban ülve kijózanító csapáskén ért a látvány. Az nem lehet, hogy ez a mi hegyünk. Az eső közben csendesen eleredt.
A következő három nap várakozással telt annak ellenére, hogy a lehetséges összes fórum jó időt ígért. Majd egyszer csak elállt az eső, nekiláttunk tervezgetni. Végre látszott a csúcs, látszottak a hómezők amiknek egyátalán nem kéne ott lenniük ilyenkor. A napsütés feledtette az aggályokat, és nekivágtunk. A beszállás alatt fél órával van egy kis vadászház remek terasszal.
A mászás előtti estét itt töltöttük. Ennek több előnye is van, rövidebb a beszállás, nem kell a kempingért fizetni, látszik az út, kedvesek a tehenek. Hosszas latolgatás után kialakult a felszerelések listája. Nem terveztünk bent aludni az útban, így nem kellett extra cuccokat cipelni.
A kellemes teraszt reggel 4:30-kor hagytuk el, innen egy óra telt el vízvételezéssel és mindenféle mászást megelőző dologgal. Az előzetes sorsolás eredményét tiszteletben tartva Zsolt kezdte meg az utat 5:30-kor. Rögtön a harmadik kötélhossz kezdetén megkaptuk az első 6+-os kunsztot egy vizes áthajlás formájában, melyet csak nem várt nehézségek árán tudtunk leküzdeni. Ilyen helyeken nem esik jól az embernek, ha zsákkal mászik. Mi a pár hosszabb mászásunk során azt a rendszert alakítottuk ki, hogy mindenki viszi a saját cuccát. Így sok vitát meg tudunk spórolni a fényképezőgép súlyáról, a szendvicsbe kerülő kolbász mennyiségéről stb. Teltek múltak a kötélhosszak, kellemes ritmusban haladtunk. Nem volt ez kapkodás, de sokat nem szöszmötöltünk. A 15. kötélhossz után lapossá válik a terep, vagy négy könnyű hossz következik. Ezek semmi szépet nem tartogatnak, ritka a 3-as nehézség, süt a nap. Bennem először itt tudatosult, hogy mekkora az út, hol vagyunk benne. Némileg aggasztott, hogy egy pillanatra elment a kedvem a mászástól. Értelmetlen volt a mászócipő, mégis abban nyomorgattam a lábam, fogyott az az egy liter víz is rendesen.
A 21. és a 31. hosszak aztán ismét meghozták a kedvemet. Mászni kellett ha nem is nehezet, de cserébe szépet. Továbbra is jó ütemben haladtunk, már biztos volt, hogy kényelmesen leérünk az autóhoz. A 31. hossz egy szép 45m-es bevágás, szokatlanul sok, 7db köztessel. Ezután ismét gyaloglás illetve könnyű � kötél nélküli � mászás következik. Ez egy szép gerincen vezet, be a csúcsfal alá. Itt tartottunk egy hosszabb pihenőt, megpróbálkoztam egy szendviccsel is. Ez elég megerőltető feladat volt, mivel inni nem igen volt mit. Húsz perc múlva, ahogy végeztem a zsemlével indultunk tovább. Már csak 7 hossz volt vissza. Itt újabb helyzet alakult ki a vezetéssel kapcsolatban. Az ember vagy két hatosat mászik, vagy megkapja a 37. hosszban a 6+-t. Nem volt nagy hajtás a nehézért, de igazából mindegy volt kire milyen feladat hárul. A döntést Zsolt hozta meg azzal, hogy elindult felfele. Ez azt jelentette, hogy én mászom a végén a �nehezet�. Itt már nem volt jellemző a nagy tempó, köszönhető a kínzó napsütésnek. Az út alsó 31 kötélhossza az északi gerinc keleti oldalán van, így biztosított a napsütés a 10. hossztól. Mire ez a falszakasz árnyékba kerül az ember el is hagyja, hogy újra találkozhasson az éltető nappal az utolsó 7 hosszon, a nyugati oldalon. Végül derék kurjantások közben 17:30-kor én is beértem az utolsó standba, végetvetve a napi mászásnak.
Itt a falkönyvbe bejegyeztük a sikeres mászást, és mit sem sejtve elkezdtük a legyaloglást. Ez először egy kis felmenettel kezdődik. Elérve a Breithorn csúcsát körvonalazódtak az újabb nehézségek. A két lemeneti útból kettő hó alatt volt. Szomorkásan nézegettük a tornacipőt a lábunkon. A csúcsról további 5 óra kellett a völgy elérésére, mely nem szegénykedett havon csúszkálásban, törmeléklejtőben, napsütésben. Meglehetősen kimerülve értünk be a völgy alján található hangulatos fenyvesbe, ahonnan már csak 4km gyaloglás várt az autóig. A gyaloglást viszonylag jól viseltük (kisebb káromkodások, stb..), csak az a tudat volt nyomasztó, hogy még ránk várnak a hálócuccok az erdészháznál. Az autónál tartott rövid pihenő arra jó volt, hogy alig bírtam elindulni utána. A 400m szintet gyorsan megtettük, megittuk a behűtött sört, és elindultunk a zsákokkal lefelé. 11 óra elmúlt mire végleg a kocsihoz értünk.
Néhány adat az útról.
Jelleg:
Sportmászás alpesi karakterrel. Standokban 2 nitt. A hosszokban a nehézség függvényében nittek. (könnyebb részeken (4-es, 5-ös) 10-15 méterenként, nehezebb részeken 2-5 méterenként, 3-as vagy annál könnyebb részeken csak stand (tájékozódás!!))
Hossz, nehézség:
1500m, 38kh, 6+, 8-10 óra (nekünk 11)
10kh 6,6+;16kh 5,5+;5kh 4,4+, a többi könnyebb.
A csúcskönyvi beírások szerint gyakran erősen vizes az alsó 30 hossz.
Felszerelés:
Sisak, 50m félkötél, 8 expressz, (friendek, ékek)
Info:
