Egy hónapja mutatta be kis csoportunkat Lázár István a trepniknek. Nem ment teljesen gördülékenyen az összeszokás. Az olykor cudar idő ellenére is kijártunk hétről hétre vasárnaponként a Kecske-hegyre, és újabb mászó technikákkal ismerkedtünk meg. A második héttől már nem is vágta szét a kezünket a segédköteles módszer, majd rájöttünk, hogy milyen kényelmes is a kantárban ülve pihenni. Egyre magasabb trepnifokban is biztonságosan álltunk és az elején kinevetett “pihenő pózok” valóban kezdtek pihentetővé válni. Közeledett a nagy cél..

Köpüs-kő!

A közös indulás annyira lett végül közös, hogy egyedül állok a megbeszélt benzinkútnál, Jenő jön, felvesz, István máshol vár. Az út sötét és esős, sokat alszom. A találkozót rendező Hámori Szikla és Jégmászó Sportegyesület kitesz magáért: a hámori Kis-, és a Nagy-fal is kivilágítva vár, szépek! A klubból elsőként érkezünk meg a szálláshoz, a szentléleki turistaházhoz. A helyiek nagyon ajánlják a türübürü leveses (komolyan ez a neve!) menüt — valóban finom! A továbbiakban befut az egész csapat, és nemsokára nyugovóra is térünk.

Szombat reggel, mint a kis hangyák a párizsis zsemlét, úgy özönlik el Köpüs-kőt a mászók. Zozival szerencsére még elsők közt érünk ki, és megcsípjük a Krízist (V+/A1). A reibungos eleje úgymond érdekesnek tűnik, de a többiek igazán bátorítóak: “Komolyan azt akarod első útnak mászni?”. Végül, ha nem is egyszerűen, de túl leszek a reibungon, a nehezén. Egyből nem is tűnik hidegnek az idő! Most már csak a trepnizés jön, és a stand is hamar megvan. A fal is, de a Krízis és annak direkt változata kiemelten forgalmas. Amíg Zozi felér és kimássza a következő hosszt, egész népes sereggel találkozom itt a középső standnál. Kimászni egy falból mindig nagy élmény, itt különösen, hisz ekkor tárul tisztán elénk a minket körülvevő és eddig fák takarta csodálatos környezet. A ködként beúszó egy-két felhőpamacs igazi pikantériája a díszletnek.

Némi egyezkedés után a következő utam a Megszállottak útja (A2), Petrával. Ő nemrég érkezett, hadd másszon előre. A harmadik köztes elérése viszont nem megy egyszerűen, mondjuk úgy, hogy az alacsony termete most nincs a segítségére. De kitartóan próbálkozik és a közönség – ami egyre nagyobb – is biztatja. Az előadás csúcspontja minden bizonnyal az a rész, amikor a lopóbottal igyekszik becserkészni a köztest. És végül sikerül! Bár nagy lendülettel halad tovább, és a lopóbotot sem kell többet használnia, erős szürkületben ér fel az út tetejéhez, így rám hárul az izgalmas feladat: másodmászás lámpafénynél. A mászáshoz még kellett a fejlámpa fénye, az éjszaka csodálatos, a Hold fénye árnyékot vet az erdőben.

Az est megérkeztével új élet is kezdődik a turistaházban: először Hímer József tart hasznos előadást a hamis biztonságról, a falban levő eszközök állapotának elbírálásáról, majd Niedenbach Ákos mutatja be a legújabb könyvét. Ezután a nagyjából 50 mászó egy emberként mulat a házon belül és kívül. Bent a kellemes melegben folynak a diskurzusok, kint a tűz- és gázhelyeken sercegve sülnek a hatalmas húsok, a tábortűznél finom borok járnak körbe az énekléstől berekedni tűnő torkok nedvesítésére.

Másnap reggel, úgy gondolom, hogy érthető okokból megy kissé nehezen a felkelés. Persze nem mindenki van ezzel így: még a szemem sarkában megbújó csipát vakargatom, amikor István és Jenő már a falhoz indulnak. Meg kell jegyeznem: csodálatos idő van. Míg szombaton javarészt ködben volt a hegy, mára már napsütésre ébredtünk. A kilátás Köpüs kőről egyedülálló. A nap hamar eltelik és nekünk indulnunk kell vissza a nagyvárosi kövek közé.

Csodálatos hétvégét töltöttünk a Bükkben, a társaság, a szikla és a táj tökéletes harmóniájában. Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy ott lehettem veletek, és gratulálok a szép utakhoz!

Illés Balázs

anica kuk

Októberben már egészen a beszállásig eljutottunk….Közben eltelt egy tél, erősebbek, nehezebbek és bátrabbak lettünk, így úgy gondoltuk idénynyitónak jó is lesz egy kis Spomin…

Zsolt már túl volt rajta, és mivel 2 év alatt az emlékek megszépültek, illetve elkoptak, így újra kedvet kapott, hogy most már velem is kimássza ezt a jó kis utat. Bemelegítésnek egy magyarok által újonnan nyitott trepnis utat terveztünk, de ez sajnos csak  Zsoltnak sikerült. Nekem második próbálkozásra sem nyerte el a tetszésemet a félig mixmászás. Nem úgy a fiúkét…Zsolt és Bálint – a félrevezető útmutatás ellenére – nagyon élvezték a mászást. De erről majd ők bővebben beszámolnak. Vissza a Spominhoz.

Szóval a raxi kudarc után teljesen elszántan gondoltam a Spominra. Valahogy úgy éreztem a tenger közelsége és a környezet majd elég erőt ad, legalábbis többet mint a lavinák…

Péntek este indultunk négyen a szokásosnak mondható szezonnyitó útra, ’Paklenyicára’. Vanesszával mentünk, aki tulajdonképpen Vera(?), vagy inkább Viktor rózsaszín kulcstartóval? Nem tudom, mindenesetre jó tempót mentünk. Kicsivel több, mint öt óra múlva már a jólismert Mutyi bácsi kempingben üdvözöltük magyar ismerőseinket.

Másnap igazán jó időre ébredtünk, napközben 20 fok, de sajnos én annyira a Spominra készültem, hogy semmi nyári cumót nem vittem magammal. Nem baj, a Watersongra úgysem süt a nap. Kellemes mászás; már megint! Ez az út, úgy tűnik, mindig jól esik. Na de én már a másnapra gondolok. Cucc összepakolás, vacsi, tengerparti séta (végignéztünk egy családi halász csónak kikötését, ahogy órákon keresztül szedték át a hálót kibogozva belőle a kagylókat és a tengeri ubikat (fujj), a polipokat és a rájákat) aztán 9-kor már lehet is aludni. Szerencsére a szlovén társaságnak aznap még nem jutott eszébe, hogy a szlovén börtön ablakábant minimum 5-ször elénekeljék egymás után.

anica kuk

Kelés 4.15-kor. Reggeli. Illetve egy szelet kenyér szervezetbe tevése így vagy úgy, teával lecsúsztatva. 4.40 szegény Bálintnak és Dinának is kelni kell. 4.55 elindulunk. A parkolóból kb 5.10-kor indulunk felfelé, még fúj a szél, és hideg van, de van kedvem mászni. Csöndben baktatunk felfelé; ezt az utat sem először tesszük már meg, milyen furi hogy lassan otthon kezdem érezni magam itt. 6.30-kor kezdődik a mászás. Én kezdem, mert már tudjuk, hogy a második szabadmászó hossz jó kis 4-es. Olyan 6-os négyes bevágás (szerintem), kevés vizzel megspékelve. Na de Zsolt bátran és ügyesen túljut ezen is (tényleg csodálom, hogy mennyire nem fél, és mennyire nem zavarja ez a dzsuvázás) és 10 órakkor el is kezdődik a haddelhadd.

spomin

2 éve Zsolt kezdte a trepnis hosszokat mikor Tamással mászták a Spomint, így most úgy gondoltuk megfordítjuk a sorrendet nehogy unalmas legyen…szóval én kezdem, jó lassú tempóban, több, mint egy óráig tartott az első hossz kimászása, közben cipő csere, mert szabadon is másztam egy keveset, de végül csak elértem a standot. Zsolt igen gyorsan feljött utánam, és már kezdte is a következőt. Úgy emlékszem 20 percbe tellett neki, míg felért a következő standba. Én megint rontottam a szintidőn, de kb úgy számoltam ezzel a tempóval másfél óra körül alakul egy hossz. A standokban aztán mindig ki is kalkuláltam, hogy hát akkor még világosban fent leszünk…

útközben

Harmadik hossz megint én. És megint nyújtózkodni kell, hogy elérjem a cuccokat,nem baj, van lopórúd…………….már nincs. Az egyik nittből sikeresen kituszkoltam a hátammal. Hát ennek annyi. Akkor most ennyi volt az út? De hát Zsoltték 2 évvel ezelőtt enélkül mászták. Csak meg lehet oldani valahogy.  És megint szabadon kell másznom, hogy elérjem a standot (na erre 15 perc hosszas elmélkedés után szántam rá magam, de megvan!) Zsolt megint gyorsan fel, és jön a 4. Talán ez a legáthajlóbb rész. Lopórúd hiányában a nagy nyúlásoknál kapok segítséget: sling plusz heveder plusz sling. Ennek a módszernek egy nagy hátránya van, hamar elfogy a cucc. Na de megoldottuk. És jön az 5. Már nagyon nincs kedvem. Várom is, hogy Zsolt mikor kérdezi meg, hogy: Másszak én előre? Aztán valahogy csak érzi, hogy kezdek elfogyni, mert ezt mondta: „Ezt a hosszt mászd még előre, aztán a többit mászom én. Át kéne kötni a kötelet, túl sok macera lenne most cserélni….”. „Ok” – mondtam beletörődve, aztán elindultam. Persze nem csak akasztgatni kell, mintahogy a Dina kedvet csinalt a az úthoz az első két hossz kivételével. Nekem nyújtózkodni kell….kb 20 méter után lekiabálok: „Megállok itt standolni! Mit szólsz?” Hát sajnos nem örült neki, hogy egy trepnis nittből és egy rozsdás szögből álló standra bízzuk magunkat, így tovább mentem előre. És akkor még nem tudtam, hogy ekkor követtem el ugyanazt a hibát, amit tavaly a Bálinték. Csak mentem nittről nittre, aztán egyszer csak vége. Lekiabálok: „Itt nincs semmi, vége a nittsornak, és már cucc sincs nálam. A standot nem látom, de talán szabadon ki lehetne mászni valameddig, aztán ott megállok.”

kilátás lefelé

De már az előző hosszak annyira kivettek belőlem, hogy úgy éreztem én itt már nem merek felmenni. „Nem látsz semmilyen standot?” – kérdezi Zsolt. „Nem! Illetve alattam vagy 10 méterrel jobbra van két nitt egymás mellett. Szerinted az a mi standunk?” „Szerintem igen!” – válaszolta, és ekkor majdnem összeomlottam….mindjárt elsírom magam – gondoltam. Itt még vissza is kell mászni? Te jó ég!……

Aztán Zsolt úgy döntött inkább leereszt abból a nittből odáig ahol a traverz elindult. Így is tett, és nem sokkal egy óra múlva már a saját standunkban ültem azzal a tudattal, hogy többet nem mászok előre ma. Ez igazán jó érzéssel töltött el. Annyira örültem, hogy megtaláltuk az utat! Most már tényleg csak menni kell, és egyszer fenn leszünk.

Következett a 6. hossz. És már csak Zsolt mászik előre!!! Hurrá! Innen már nem olyan vészes, igaz a 7. hossz még tartogat kisebb nehézségeket, nem is annyira az áthajlás hanem inkább a hosszúsága miatt. Zsolt még világosban kiért a 7. standba. Ekkor volt este 8 óra. A fecskék nagy hanggal hazatértek, bevacsoráztak, mi meg még mindig másztunk. Már elég nehezen küzdöttem fel magam nittről nittre, és még van 3 hossz. Na abból már csak egy rövid trepnis és két könnyű szabad….könnyű? Hát az első szabadmászó hossz nem volt annyira egyszerű, főleg nem sötétben, de Zsolt ment előre és én annyira hálás vagyok neki ezért!!!

És 11.00-re fent voltunk az Anica Kuk tetején.

pihi

Nagyon elfáradtam. Mind pszichésen, mind fizikailag. 16 óra mászás. Jó hosszú. És az egész út annyira kitett.

Egy ideig nem trepnizek.

2009.04.12.
szöveg: Szakál Bori
képek: Eke Zsolt

mászó hely: Horvátország/Paklenica/Anica Kuk
hossz: 350m/12kh
nehézség: 6/A2