anica kuk

Októberben már egészen a beszállásig eljutottunk….Közben eltelt egy tél, erősebbek, nehezebbek és bátrabbak lettünk, így úgy gondoltuk idénynyitónak jó is lesz egy kis Spomin…

Zsolt már túl volt rajta, és mivel 2 év alatt az emlékek megszépültek, illetve elkoptak, így újra kedvet kapott, hogy most már velem is kimássza ezt a jó kis utat. Bemelegítésnek egy magyarok által újonnan nyitott trepnis utat terveztünk, de ez sajnos csak  Zsoltnak sikerült. Nekem második próbálkozásra sem nyerte el a tetszésemet a félig mixmászás. Nem úgy a fiúkét…Zsolt és Bálint – a félrevezető útmutatás ellenére – nagyon élvezték a mászást. De erről majd ők bővebben beszámolnak. Vissza a Spominhoz.

Szóval a raxi kudarc után teljesen elszántan gondoltam a Spominra. Valahogy úgy éreztem a tenger közelsége és a környezet majd elég erőt ad, legalábbis többet mint a lavinák…

Péntek este indultunk négyen a szokásosnak mondható szezonnyitó útra, ’Paklenyicára’. Vanesszával mentünk, aki tulajdonképpen Vera(?), vagy inkább Viktor rózsaszín kulcstartóval? Nem tudom, mindenesetre jó tempót mentünk. Kicsivel több, mint öt óra múlva már a jólismert Mutyi bácsi kempingben üdvözöltük magyar ismerőseinket.

Másnap igazán jó időre ébredtünk, napközben 20 fok, de sajnos én annyira a Spominra készültem, hogy semmi nyári cumót nem vittem magammal. Nem baj, a Watersongra úgysem süt a nap. Kellemes mászás; már megint! Ez az út, úgy tűnik, mindig jól esik. Na de én már a másnapra gondolok. Cucc összepakolás, vacsi, tengerparti séta (végignéztünk egy családi halász csónak kikötését, ahogy órákon keresztül szedték át a hálót kibogozva belőle a kagylókat és a tengeri ubikat (fujj), a polipokat és a rájákat) aztán 9-kor már lehet is aludni. Szerencsére a szlovén társaságnak aznap még nem jutott eszébe, hogy a szlovén börtön ablakábant minimum 5-ször elénekeljék egymás után.

anica kuk

Kelés 4.15-kor. Reggeli. Illetve egy szelet kenyér szervezetbe tevése így vagy úgy, teával lecsúsztatva. 4.40 szegény Bálintnak és Dinának is kelni kell. 4.55 elindulunk. A parkolóból kb 5.10-kor indulunk felfelé, még fúj a szél, és hideg van, de van kedvem mászni. Csöndben baktatunk felfelé; ezt az utat sem először tesszük már meg, milyen furi hogy lassan otthon kezdem érezni magam itt. 6.30-kor kezdődik a mászás. Én kezdem, mert már tudjuk, hogy a második szabadmászó hossz jó kis 4-es. Olyan 6-os négyes bevágás (szerintem), kevés vizzel megspékelve. Na de Zsolt bátran és ügyesen túljut ezen is (tényleg csodálom, hogy mennyire nem fél, és mennyire nem zavarja ez a dzsuvázás) és 10 órakkor el is kezdődik a haddelhadd.

spomin

2 éve Zsolt kezdte a trepnis hosszokat mikor Tamással mászták a Spomint, így most úgy gondoltuk megfordítjuk a sorrendet nehogy unalmas legyen…szóval én kezdem, jó lassú tempóban, több, mint egy óráig tartott az első hossz kimászása, közben cipő csere, mert szabadon is másztam egy keveset, de végül csak elértem a standot. Zsolt igen gyorsan feljött utánam, és már kezdte is a következőt. Úgy emlékszem 20 percbe tellett neki, míg felért a következő standba. Én megint rontottam a szintidőn, de kb úgy számoltam ezzel a tempóval másfél óra körül alakul egy hossz. A standokban aztán mindig ki is kalkuláltam, hogy hát akkor még világosban fent leszünk…

útközben

Harmadik hossz megint én. És megint nyújtózkodni kell, hogy elérjem a cuccokat,nem baj, van lopórúd…………….már nincs. Az egyik nittből sikeresen kituszkoltam a hátammal. Hát ennek annyi. Akkor most ennyi volt az út? De hát Zsoltték 2 évvel ezelőtt enélkül mászták. Csak meg lehet oldani valahogy.  És megint szabadon kell másznom, hogy elérjem a standot (na erre 15 perc hosszas elmélkedés után szántam rá magam, de megvan!) Zsolt megint gyorsan fel, és jön a 4. Talán ez a legáthajlóbb rész. Lopórúd hiányában a nagy nyúlásoknál kapok segítséget: sling plusz heveder plusz sling. Ennek a módszernek egy nagy hátránya van, hamar elfogy a cucc. Na de megoldottuk. És jön az 5. Már nagyon nincs kedvem. Várom is, hogy Zsolt mikor kérdezi meg, hogy: Másszak én előre? Aztán valahogy csak érzi, hogy kezdek elfogyni, mert ezt mondta: „Ezt a hosszt mászd még előre, aztán a többit mászom én. Át kéne kötni a kötelet, túl sok macera lenne most cserélni….”. „Ok” – mondtam beletörődve, aztán elindultam. Persze nem csak akasztgatni kell, mintahogy a Dina kedvet csinalt a az úthoz az első két hossz kivételével. Nekem nyújtózkodni kell….kb 20 méter után lekiabálok: „Megállok itt standolni! Mit szólsz?” Hát sajnos nem örült neki, hogy egy trepnis nittből és egy rozsdás szögből álló standra bízzuk magunkat, így tovább mentem előre. És akkor még nem tudtam, hogy ekkor követtem el ugyanazt a hibát, amit tavaly a Bálinték. Csak mentem nittről nittre, aztán egyszer csak vége. Lekiabálok: „Itt nincs semmi, vége a nittsornak, és már cucc sincs nálam. A standot nem látom, de talán szabadon ki lehetne mászni valameddig, aztán ott megállok.”

kilátás lefelé

De már az előző hosszak annyira kivettek belőlem, hogy úgy éreztem én itt már nem merek felmenni. „Nem látsz semmilyen standot?” – kérdezi Zsolt. „Nem! Illetve alattam vagy 10 méterrel jobbra van két nitt egymás mellett. Szerinted az a mi standunk?” „Szerintem igen!” – válaszolta, és ekkor majdnem összeomlottam….mindjárt elsírom magam – gondoltam. Itt még vissza is kell mászni? Te jó ég!……

Aztán Zsolt úgy döntött inkább leereszt abból a nittből odáig ahol a traverz elindult. Így is tett, és nem sokkal egy óra múlva már a saját standunkban ültem azzal a tudattal, hogy többet nem mászok előre ma. Ez igazán jó érzéssel töltött el. Annyira örültem, hogy megtaláltuk az utat! Most már tényleg csak menni kell, és egyszer fenn leszünk.

Következett a 6. hossz. És már csak Zsolt mászik előre!!! Hurrá! Innen már nem olyan vészes, igaz a 7. hossz még tartogat kisebb nehézségeket, nem is annyira az áthajlás hanem inkább a hosszúsága miatt. Zsolt még világosban kiért a 7. standba. Ekkor volt este 8 óra. A fecskék nagy hanggal hazatértek, bevacsoráztak, mi meg még mindig másztunk. Már elég nehezen küzdöttem fel magam nittről nittre, és még van 3 hossz. Na abból már csak egy rövid trepnis és két könnyű szabad….könnyű? Hát az első szabadmászó hossz nem volt annyira egyszerű, főleg nem sötétben, de Zsolt ment előre és én annyira hálás vagyok neki ezért!!!

És 11.00-re fent voltunk az Anica Kuk tetején.

pihi

Nagyon elfáradtam. Mind pszichésen, mind fizikailag. 16 óra mászás. Jó hosszú. És az egész út annyira kitett.

Egy ideig nem trepnizek.

2009.04.12.
szöveg: Szakál Bori
képek: Eke Zsolt

mászó hely: Horvátország/Paklenica/Anica Kuk
hossz: 350m/12kh
nehézség: 6/A2