Szerdán a poprádi-tavi elektricska megállóba viszonylag korán érkeztünk meg mászótársammal Iványi Zolival és oktatónkkal, Kocsis Dáviddal. A felmenet során Dávid felszerelést is tesztelt, ami egy gyerekszánkó volt, amivel elég könnyen fel tudta húzni a zsákját a Poprádi-tóhoz. Az este 1-2 sörrel, illetve a felszerelés összeválogatásával telt. Egyébként az előzetes időjárás jelentés viszonylak sok havat jósolt a korábbi fagyott öreg hókéregre. Ezek mellé erős 50-90 km/h-s szelet is, ami lavinarizikó szempontjából nem volt túl megnyugtató. Egyedül a NY-i szélirányban bíztam, mivel a Tupa mászható fala is NY-i, azaz jó eséllyel lefújja róla a havat a szél. Persze azért mindig lehetnek lokális gócpontok.
Csütörtöki utunk a Rebro Culka-Weincziller volt M3-as fokozatban. Korai kelés, korai indulással kezdtük meg a nyomtaposást a beszállóig a süppedős hóban. Oktatóink, András, Jzy és Dávid instruálásával meg is találtuk a beszállót. A Jzy vezette Dobos Csabi – Varga Laci páros is ebbe az útba szállt be, míg Andris párosa a fehérvári Mátyás Gábor – Csongor Balázs duó az Andrási-Gálfy útban indult el. Az Culkában a kezdeti csákánycsapások után komfortosan haladtunk felfelé a könnyű M2-es sziklás, füves terepen . Majd következett egy markáns hómező, amin át kellett taposni. Ezután jött a Culka jellegzetes sziklaablaka, ami egy picit nehezebb igazi sziklás betét volt.
 |
| 1 – A Culka út sziklaablaka |
Végül kiérve a gerincre relatív egyszerű mászóka (M2) vezetett a Tupa gerincére. Azonban az éles gerincen néhol szembe kellett nézni a kitettséggel. Közben a nap is kisütött a picit baljósabb prognózis ellenére, és tökéletes mászónapot abszolváltunk.
 |
| 2 – Kitett gerincmászás |
A lemeneti utunk az Osztervára vezető turistautat keresztezte. Ez egyébként egy markáns lavinalejtő, de most olyan kevés hó volt rajta, hogy még a kövek, törpefenyők sem voltak igazán fedve, így nem kellett lavinától tartani. [Jzy: nemcsak ezért.] Este következett a szokásos sör, illetve jó beszélgetések a tapasztalatokról. Másnapra igen nagy szelet, és némi csapadékot jósoltak, így úgy döntöttünk, hogy csak egy rövidebb utat mászunk.
Az út rövidsége miatt csak egy órával előző napi indulásunk után, 7-kor kezdtük meg a nyomtaposás a Prvé pravé rebro út variánsába, melyet Dávid nyitott 2015-ben, méghozzá solo-ban. Az út eleje a Pravé rebro út gerincére szökik fel sziklás, füves terepen. Az út kulcsrésze egy M3+ reibung tábla, amit harántolni kell, majd egy kicsi lemászás is van benne. Viszont a csákány mindig jól akasztható egy markáns repedésbe. Utána egy füves kissé kihasasodó sziklatömbre kell felhúzni magát az embernek, amihez szintén jól akasztható a csákány a fagyott fűcsomókba. Ezután már nem kellett sokat mászni a gerincig, ahol a 60-70-es széllökések miatt be is fejeztük az utunkat. Zolit testről biztosítottam fel, ami szintén hasznos a szinkronmászáskor.
Ha már a szinkronmászásnál tartunk, akkor írok is róla pár mondatot. Oktatóink főként ebben a stílusban mozognak az alpesi nagyfalakon, ezzel sok időt megspórolva a hagyományos standról, standra biztosítással szemben. Mi is ebben a szemléletben másztunk a tanfolyam során. A hagyományos szinkron technikától annyiban tértünk el, hogy bizonyos nehezebb szakaszok előtt elhelyeztünk visszafutásgátló csigát, és ezen vezettük át a kötelet. Ez azért nagyon jó, mert a hátul mászó esetleges esése során nem rántja le az elől mászót, aki adott esetben épp egy kulcs részben van.
Visszatérve az utunkra, felérve a gerincre, könnyű havas terepen kitraverzáltunk az Osterváról levezető Magistrale turistaútra, és az előző napi lemenethez hasonlóan mentünk vissza a házba. Mivel rövid napot teljesítettünk, ezért még egy délutáni szaunára is volt idő a Poprádi-tavi házban.
Az úgynevezett vizsganap a harmadik volt. Dávid ajánlotta, hogy mászhatnánk Zolival egy kicsit nehezebb M4-et is. Legyen, aminek lennie kell. ☺ Közös megegyezésre a Matovit választottuk. Dávid közben elmesélte, hogy találkozott azzal az öreg hegymászóval, aki a társa emlékére nyitotta az utat. A slószban ma nagyobb hangsúlyt fektettünk a fűszögekre, mivel az út eleje egy igen meredek sziklás fűfallal indul. Sose gondoltam volna, hogy lehet fűfalat is mászni. A beszálló felé menet a tegnapinál is süppedősebb hó fogadott minket a felmelegedés miatt. Hosszú út vezetett a beszállóig, ez az út már a Tupá NY-i falának hátsó régiójában van. Az út a beígért 50-70 fokos füves jeges sziklás fallal indult, melynek az első felszökésében a standtól kb. 15 m-re már be is vertem az első fűszöget. Nem volt egészen 100 %-os biztosítási pont, mivel a meleg miatt nem igazán voltak befagyva a fűcsomók. Minden egyes csákánycsapásnál meg kellett bizonyosodni, hogy tart-e eléggé a lazább talaj. Egy függőleges felszökésnél az egyik lépésem ki is tört a falból, ami szerencsére nem talált el senkit. Viszont feljebb haladva kezdett befagyni a talaj és jól akadni a csákány.
 |
| 3 – Meredek fűfalban |
A fűfalból egy meredek firnes jeges kiszálló bevágás következett M4-ért a gerincre. Nem éreztem olyan nehéznek, de a vádlit igencsak megdolgoztatta. A gerincre felbiztosítottam Zolit, átadta az eszközöket, majd indultam tovább az M2-es mászogatós gerincen. Volt egy kis boulderes rész, ahol egy markáns meredek tömböcskét kellett átmászni. Persze a csákány nagyon jól akadt, így nem volt vele probléma. Zolival azt beszéltük meg, hogy az út felénél cserélni fogunk. Ez meg is történt. A gerincről utunk egy meredek hólejtő traverzba váltott át, ami igencsak jeges volt néhol. Majd egy olyan kissé komplikáltabb rész következett, amire még Dávid sem emlékezett. Itt Zolinak egy alig akadós felszökést kellett megoldania, majd utána egy kitett traverz jött, amiből már ki lehetett menekülni egy firnnel teli kuloárba. Ebben a szakaszban még másodmászóként is megizzadtam, hiszen a traverz mindenkinek traverz. A firnlejtő nem volt nehéz, de itt már azért mindketten fáradtunk és ezután jött csak az út kulcsrésze igazi M4-es fokozatban. Zoli kezdte a szakaszt, majd ügyesen megoldotta a kéménybe való felszökést, amit egy hosszabb traverz követett a kitett sziklafalban. Itt már érthető módon jóval sűrűbben kerültek be a köztesek. A terep eléggé törős volt és nem mindig akadt jól a csákány sem. A monopoint első fogán egyensúlyozva kellett teljesíteni a traverzt, közbe iktatva 1-2 felszökést.
 |
| 4 – Zoli a Matovi kulcs részében (M4) |
Végül kiértünk a Tupá ÉK-i gerincére, melyen a lejöveti utunk vezetett az úgynevezett hátsó lemeneti úton. [Jzy: Rét-nyereg] Lefelé menet a Koncsiszta NY-i lejtője alatt sétáltunk el, melyet szoktak síelni is, de most gyakorlatilag nem volt rajta semmi hó. Lemenetben kicsit sítúrás szemmel is néztem az Omladék-völgyet, a Tátra-csúcs markáns fő kuloárját, illetve a Keleti-Vaskapu-hágót, ami a Tátra átkelés sítúra útvonalán átjárót képez az Omladék-völgy és a Kacsa-völgy között. Sajnos még nem voltak meg a megfelelő kondíciók a síeléshez, főleg a kevés hó, illetve a hórétegek összevisszasága miatt, melyet az elmúlt hetek olvadás, fagyás, erős szél periódusai alakítottak ki. A Tupá hátsó lementi útján a Fagyott-tó [Jzy: Omladékvölgyi-Jeges-tó] felé a meredek lavinalejtőn találtam is egy markáns csúszó réteget kb. 20 cm mélyen a hóban, ami miatt érdemes volt az óvatosság. Lefelé néhol popsisível gyorsítottuk a tempót, ami jó mókának bizonyult. Lent a völgyben a már megszokott olvadás fogadott minket. Nem kell mondanom, este ismét jól estek a sörök.
 |
| 5 – Hátsó lemeneti út a Tupáról, háttérben a Keleti-Vaskapu-hágó |
Végül eljött a tanfolyam utolsó napja, melyre ismét meleget, eső formájában csapadékot és igen erős szelet jósoltak. Reggel felébredve hallani lehetett az eső hangját és a szelet. Kicsit tanakodtunk is, hogy érdemes-e elinduljunk, de végül az igen mellett döntöttünk, mivel az eső átváltott hóesésbe. A hótaposás ezen a napon sem volt könnyű, de végül megérkeztünk a Zlabom kuloárba, aminek oldalából egy sziklarámpán harántolt fel aznapi utunk a G1 in memoriam (M4). Én kezdtem az utat, amit nem éreztem könnyűnek. Rossz volt a szikla fedettsége, és nem voltak jól definiált akasztási helyek, illetve egy lépés ki is tört alólam, ami szerencsére nem okozott esést, mivel az egyik csákányom a helyén volt. Közben a szél igencsak süvített, az eddigieknél jobban, ezért Dávid úgy döntött, hogy ne kockáztassunk és jöjjek le az első hosszból. Végül egy sziklabucit a saját kötelemmel megakasztva ereszkedtem le. Végül leérve a házba összeszedtük a cuccainkat és elindultunk lefelé az autóhoz. Viszonylag korán délután 5 órára érkeztünk meg Budapestre.
 |
| 6 – Lemenet a Zlabom kuloárban (háttérben a Tátra-csúcs) |
Utólag nézve az időjárással is szerencsénk volt. A tanfolyam után 2 nappal nagy mennyiségű hó esett le, amit a miénknél is nagyobb szél kisért (>100 km/h). Illetve egy nagy sarkvidéki hidegbetörés -20 °C alá vitte a hőmérő higanyszálát. Mindezek mellett nem meglepő, hogy a beszámoló írásakor már 3-as volt a lavinafokozat.
Hogy mit adott nekem ez a tanfolyam? Sok technikai tudást, helyismeretet, új, velem egyező érdeklődési körű ismerősöket, fontos tapasztalásokat, nem utolsó sorban nagyon sok élményt, melyeket további tanulással gyakorlással lehet majd tovább bővíteni a magashegyek téli világában.
Tóth Attila
