Egy hónapja mutatta be kis csoportunkat Lázár István a trepniknek. Nem ment teljesen gördülékenyen az összeszokás. Az olykor cudar idő ellenére is kijártunk hétről hétre vasárnaponként a Kecske-hegyre, és újabb mászó technikákkal ismerkedtünk meg. A második héttől már nem is vágta szét a kezünket a segédköteles módszer, majd rájöttünk, hogy milyen kényelmes is a kantárban ülve pihenni. Egyre magasabb trepnifokban is biztonságosan álltunk és az elején kinevetett “pihenő pózok” valóban kezdtek pihentetővé válni. Közeledett a nagy cél..

Köpüs-kő!

A közös indulás annyira lett végül közös, hogy egyedül állok a megbeszélt benzinkútnál, Jenő jön, felvesz, István máshol vár. Az út sötét és esős, sokat alszom. A találkozót rendező Hámori Szikla és Jégmászó Sportegyesület kitesz magáért: a hámori Kis-, és a Nagy-fal is kivilágítva vár, szépek! A klubból elsőként érkezünk meg a szálláshoz, a szentléleki turistaházhoz. A helyiek nagyon ajánlják a türübürü leveses (komolyan ez a neve!) menüt — valóban finom! A továbbiakban befut az egész csapat, és nemsokára nyugovóra is térünk.

Szombat reggel, mint a kis hangyák a párizsis zsemlét, úgy özönlik el Köpüs-kőt a mászók. Zozival szerencsére még elsők közt érünk ki, és megcsípjük a Krízist (V+/A1). A reibungos eleje úgymond érdekesnek tűnik, de a többiek igazán bátorítóak: “Komolyan azt akarod első útnak mászni?”. Végül, ha nem is egyszerűen, de túl leszek a reibungon, a nehezén. Egyből nem is tűnik hidegnek az idő! Most már csak a trepnizés jön, és a stand is hamar megvan. A fal is, de a Krízis és annak direkt változata kiemelten forgalmas. Amíg Zozi felér és kimássza a következő hosszt, egész népes sereggel találkozom itt a középső standnál. Kimászni egy falból mindig nagy élmény, itt különösen, hisz ekkor tárul tisztán elénk a minket körülvevő és eddig fák takarta csodálatos környezet. A ködként beúszó egy-két felhőpamacs igazi pikantériája a díszletnek.

Némi egyezkedés után a következő utam a Megszállottak útja (A2), Petrával. Ő nemrég érkezett, hadd másszon előre. A harmadik köztes elérése viszont nem megy egyszerűen, mondjuk úgy, hogy az alacsony termete most nincs a segítségére. De kitartóan próbálkozik és a közönség – ami egyre nagyobb – is biztatja. Az előadás csúcspontja minden bizonnyal az a rész, amikor a lopóbottal igyekszik becserkészni a köztest. És végül sikerül! Bár nagy lendülettel halad tovább, és a lopóbotot sem kell többet használnia, erős szürkületben ér fel az út tetejéhez, így rám hárul az izgalmas feladat: másodmászás lámpafénynél. A mászáshoz még kellett a fejlámpa fénye, az éjszaka csodálatos, a Hold fénye árnyékot vet az erdőben.

Az est megérkeztével új élet is kezdődik a turistaházban: először Hímer József tart hasznos előadást a hamis biztonságról, a falban levő eszközök állapotának elbírálásáról, majd Niedenbach Ákos mutatja be a legújabb könyvét. Ezután a nagyjából 50 mászó egy emberként mulat a házon belül és kívül. Bent a kellemes melegben folynak a diskurzusok, kint a tűz- és gázhelyeken sercegve sülnek a hatalmas húsok, a tábortűznél finom borok járnak körbe az énekléstől berekedni tűnő torkok nedvesítésére.

Másnap reggel, úgy gondolom, hogy érthető okokból megy kissé nehezen a felkelés. Persze nem mindenki van ezzel így: még a szemem sarkában megbújó csipát vakargatom, amikor István és Jenő már a falhoz indulnak. Meg kell jegyeznem: csodálatos idő van. Míg szombaton javarészt ködben volt a hegy, mára már napsütésre ébredtünk. A kilátás Köpüs kőről egyedülálló. A nap hamar eltelik és nekünk indulnunk kell vissza a nagyvárosi kövek közé.

Csodálatos hétvégét töltöttünk a Bükkben, a társaság, a szikla és a táj tökéletes harmóniájában. Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy ott lehettem veletek, és gratulálok a szép utakhoz!

Illés Balázs