A Totenkirchl nyugati falán át vezető Dülfer-utat még májusban szemeltük ki magunknak. Szép, alpesi mászásnak ígérkezett, kb 750m-es hosszával, VI+ nehézségével. Kíváncsiságunkat Babcsán Gábor „ajánlója” is növelte: ”A dülfer utak ma is kihívások, ötletes vonalvezetéssel és folyamatosan megerőltető kötélhosszakkal.” Addig érlelődött a gondolat, mígnem 2008. augusztus 29-én délután Zsolttal a fal lábánál találtuk magunkat.

  Totenkirchl 2190m
Nyugati fal, Dülfer út
VI+, falmagasság: 600m, mászóút hossza: ~750m (18kh), 9 óra
Alkér Csaba – Szegvári Zsolt
2008.08.30.

A beszállás közvetlen közelében található nagykő alatt bivakoltunk. Szállásunkat a kő alatt talált, feltehetőleg az útból kiázott, öreg kötelek tették komfortossá.

Reggel fél 4-kor ébredtünk, a szokásos reggeli szüttyögést követően 5 óra körül sikeresen elhagytuk a bivakot. Pirkadatkor már a nagy bevágás szikláit koptattuk, fejlámpával felszerelkezve. Az út alsó harmadán gyorsan túljutottunk. Ez a rész nem különösebben nehéz, de kellemetlen a helyenként vizes és gyakran törékeny szikla miatt. 7-re értünk fel az első VI-os kötélhossz aljához, ahol bekötöttük magunkat, majd egy kis pihenő után folytattuk a mászást. Végre egy kompakt rész! De ez sem tartott sokáig – egy-két mozdulat, jobbra traverz, és folytatódott a settenkedés. Elérkeztünk az internetről már igen jól ismert  9. hosszhoz, a „Nasenquergang-hoz”. A kulcshossz. Impozáns falszakasz, kitett harántolás balra kompakt sziklán, egyensúlyos kézcsere..megvan. Pár métert fel, stand. Élménymászás volt. A kulcshossznál számomra megerőltetőbb volt a következő VI-os hossz, mely az előbbivel ellentétben konstans nehézségű, valamint vonalvezetése is igen érdekes. Fel..fel..fel..balra..le..le..balra..balra..balra..fel..balra..le. A következő 3 hosszt szinkronban másztuk, Zsolt szaladt elől, én lihegtem utána. Az út felső párszáz métere már kevésbé kacskaringózott ám nehézségeket még tartogatott számunkra. Az V+/VI- -os hosszakban néha igencsak szuszogtunk. Az utolsó előtti hossz nekem jutott, szép piaz, élménymászás. Széles teraszra érkeztem, ahonnan egy függőleges kéményen át vezetett az út a Totenkirchl csúcsára. Gyönyörű kémény, nem nehéz, de -mint Zsolt megtapasztalhatta- zsákkal a háton igencsak szűk! Délután 3-kor, verőfényes napsütésben értük el a csúcsot, ahol egy osztrák party és néhány alpesi varjú fogadott minket.

A lejöveteli út, az északi fal teraszain át vezető Führer-weg  ereszkedő standjaiban időnként sorszámot kellett húzni, köszönhetően a szép időnek. (A Dülferben egyébként meglepően csak 3 partival futottunk össze.) A Führer-weg nagyrészt II-III-as nehézségű mászást, valamint 5-6 kötélhossznyi ereszkedést tartalmazott, végig a piros jelzést követve. A nyeregben fekvő Stipsenjoch-Haus-tól fél óra alatt leszaladtunk az elágazáshoz, ahonnan még vissza kellett kapaszkodni a bivakhoz, mivel cuccainkat otthagytuk. Ezt a feladatot Zsolt vállalta magára. A Hans-Berger háznál  újra találkoztunk, s ezután már csak egy monoton gyaloglás, valamint egy annál is monotonabb vezetés várt ránk.

Ismét Babcsán Gábor Wilder Kaiserről megfogalmazott gondolatait idézve : „..elég egyetlen túra, hogy megtanuljuk tisztelni a szédítően meredek csúcsokat”. Megtanultuk.

 

Alkér Csaba