Idén nem csak tanfolyam volt, hanem a korábban végzettek is visszatértek, közösen növelni tapasztalatukat, és élményeiket. Összesen több mint 20 Excelsioros vett részt a táborban.
Ahogy közeledett a konkrét időpont, egyre többet informálódtam a neten is a homokkövekről, a helyszínről. Google segítségével elég mesebeli képeket lehet találni, első gondolat az volt, hogy ügyes fotósok bármit fel tudnak turbózni. Később kiderült, hogy a valóság sem marad le a profi fotók mögött.
Tábor előtt Istvántól megkaptuk a szokásos bőséges információt a várható utakról, helyszínekről felszerelésről stb. Ez csak tovább fokozta a várakozást, hogy menjünk.
Az időjárás előrejelzés kissé bizonytalan volt, de alapvetően jó időt jelzett előre. Egyébként is úgy gondolom, az ilyen szabadtéri programoknál, pláne ha úgysem módosítható az időpont, kár az időjáráson stresszelni magát az embernek. A helyszínen kell lenni, és megragadni a lehetőségeket. Utóbbi időben nem egy embertől hallottam, hogy lemondta a túráját pl esős idő előrejelzés miatt, és utólag bánkódott, mert hallotta, hogy alig volt pár óra rossz idő.
0. nap
A kiutazás május 13-án volt. Megbeszéltük, hogy első éjszakát nem a kempingben, hanem bivakolva töltjük, így minél előbb szerettünk volna indulni. Ennek megfelelően délután 4 körül már úton is voltunk. 🙂 Mindenféle szervezési csavarok után, egy Mercedes kisbusszal mentünk hatan, így a nagy csomagtéren felbátorodva sikerült is teljesen megtölteni az egész autót a 4 nap felszerelésével.
Az induláskori csúszást Ákos, a sofőrünk sportos vezetési stílussal elég jól behozta, és még a csehországi sörbeszerzős kitérő mellett is este 10 kor megérkeztünk a helyszínre.
Az éjszaka szükséges cuccokkal elindultunk az István által beharangozott szuper bivakhely fele.
Az erdő sötét volt és csendes. Az ösvény a sötétben kanyarogva veszett el, a fejlámpák fényén túl. Rövid séta után egy alig észrevehető letérőhöz érkezett a társaság. Itt halk moraj törte meg a csendet, majd ahogy haladtunk előre a moraj dübörgéssé erősödött. Megérkeztünk a bivakhoz, és a zaj forrására is fény derült. Igen, Jenő már aludt.
Mivel már későre járt, így mindenki kiválasztotta a saját fekvőhelyét, majd még egy kis sörözéssel és boulderezéssel egybekötött beszélgetés után már aludtunk is.
1. nap
Másnap mivel kissé csepegett az eső, volt idő alaposan körülnézni a táborhelyünkön, reggelizni, készülődni. Egy szuper kis homokkő torony tövében húzódott hosszan egy áthajlás. Ez alatt puha homokos talajon védve voltunk az esőtől.
Szerencsére a csapadék minimális volt, és hamar elállt. Így elindultunk a kocsihoz, az alvó felszerelést mászó cuccra cserélni.
A reggeli séta szép sorban többünknél meghozta az ihletet a mosdó látogatáshoz. A többség ezt a parkolótól pár száz méterre lévő étteremnél oldotta meg, ahol elég vendégszeretők voltak, és ingyenes volt a mosdó.
Végül csak sikerült elkészülni, és az eredeti célunk felé venni az irányt. Első napi tervünk a Falkenstein, Schusterweg, III, 4kth út volt.
Persze az odavezető út is ízelítőt adott a homokkövek szépségeiből.
Kb. 15 perc séta után megérkeztünk a Falkenstein impozáns tömbjéhez. Itt találtuk az excelsiorosok másik nagy csoportját, ők egy itteni áthajlás alatt töltötték az éjszakát.
Az ilyenkor szokásos körök megtétele után elkezdtünk beszállni az utunkba, aminek első lépése ugye, hogy helyezzük a kötelünket az út beszállásához, hadd lássák a helyiek, hogy nekünk ott célunk van.
Ez a tett valóban hasznosnak bizonyult, mert több helyi mászó is a mi utunkat szemelte ki. Miután kiderült számukra, hogy mi itt éppen tanfolyamos kezdő arcok vagyunk, a társaság egy része továbbra is türelmesen várt a sorára, egy fiatalabb páros pedig az engedélyünk kérése után kötél nélkül mászva az első hosszt átmászott felettünk. Az első kötélhossz valóban egyszerűbb volt, ideális bemelegítő útvonal, illetve itt megtapasztalhattuk, hogy az árnyékban bizony még nagyon nincs nyári idő, így a hátulmászók még felvihettek némi extra ruházatot. Az út többi részében aztán belekóstolhattunk a homokköves mászás több szépségébe is. Volt itt alacsony folyosón négykézláb mászás, szűk kéményen átpréselődés, kitett, nehezen biztosítható reibungos rész, és sziklatornyokon szakadékok fölött átszökdelés is. Mindeközben elkezdtük megismerni a csomóékes biztosítás technikáját, illetve megtanultuk felfedezni a homokkövek homokóráit és meghurkolható sziklakitüremkedéseit is.
Végig az egész úton szuper kilátás volt a környékre, és ez a csúcson természetesen csak fokozódott. A felszerelés rendezés, csúcscsoki, csúcsfotók után a torony egyik sarkában lévő ereszkedőstandból 3 ereszkedéssel visszatértünk a beszálláshoz.
És ekkor még a napnak majdnem a fele vissza volt. Így átsétáltunk a Spitzerturmhoz, megmászni a Löschnerwand, IV, 1kth, utat. Az odavezető útról még láttuk ahogy a többi excelsiorosok különböző oldalakról igyekeznek meghódítani a Falkeinsteint, igen szép utakon, meg is álltunk pár percre bámészkodni, álmodozni, hogy majd jövőre mi is ott leszünk.
Útközben található egy információs tábla is a környék geológiai keletkezésének ábráival. Rövid erdei séta után érkeztünk egy hatalmas számú tornyot és változatos méretű tömböt tartalmazó homokkő erdőbe. Az ember itt mindig azt hiszi, hogy nem találkozhat már az eddigieknél több és változatosabb sziklaalakzattal, de erre minden újabb sarok mögött rácáfol a táj.
Az út egy ideális lightos levezető mászás volt, a tetején szuper kilátással az egész környékre és az Elbára is. A torony tetejéről körbenézve mindenfele mászókat láttunk, és jó érzés volt köztük sok excelsiorost felfedezni, például a szemközti tornyon Jenőék csapatát.
Ezek után siettünk vissza, mert ezen az estén foglaltuk el szállásunkat a kempingben, és célszerű volt nyitvatartási időben érkezni. A kemping Königstein-ben van közvetlen az Elba partján. A sátorállítás, vacsora és egyéb szokásos tevékenységek után még tartottunk egy táborindító kis beszélgetést, ahol a hangulat fokozása érdekében mindenki körbeadta az általa hozott kis italát, ételét. A későbbi tervek megbeszélése mellett sikerült átkeresztelni a kempinget vasutas kempinggé, és emellé egy vonatos ivó játékot is kitalálni. Ugyanis nem csak az Elba volt közvetlen mellettünk, hanem a helyi fő vasútvonal is. Így aztán ha jött egy vonat mindenkinek fogyasztania kellett abból, ami épp nála volt. Mivel 3 percenként jött egy vonat így senki nem maradt szomjas.
2. nap
Második nap próbáltunk korán indulni, hogy sokat mászhassunk. Végül sikerült is 9 körül elindulni. Mivel többé-kevésbé útba esett, megálltunk Bad Schandauban István kedvenc boltjánál egy kis készletfeltöltésre, kávézásra, péksüteményezésre is. Ezek után semmi nem állíthatott meg, hogy elérjük Rathent, aznapi mászóhelyünket. Vagyis majdnem semmi, mert Rathenbe nem szabad behajtani, így a falu szélén van két parkoló, egy ingyenes és egy fizetős. Mi az ingyeneset választottuk (pont volt még 1 hely).
A délelőtti program a parkolóhoz közeli Gamrigen található 1 kötélhosszas utak megmászása volt. Ezekből ki-ki vérmérsékletének megfelelően vállalt be párat. Itt főleg a lelkünk edződött azon, hogy néhol elég kevés biztosítási lehetőség volt. A mászótársam Bence még egy kb. fél ujj vastag homokórát is megfűzött, aminek véleményem szerint biztosítás szempontjából csak placebo-hatása lehetett, mert előző nap ennél vastagabb darabok is porladtak el a kezemben.
Itt még Ákos, akiben leginkább buzgott a tettvágy, megmászta az Albatros nevű utat, és engem ért a megtiszteltetés, hogy hátulban kiszedhettem a közteseket. Be kell vallanom, nekem ez még hátulban sem volt egyszerű, de végül mégis jó élmény volt kimászni. És itt is kiderült, hogy 20 méter kötél elég sokat tud nyúlni az én súlyom alatt. Amíg mi az Albatrosszal küzdöttünk, addig a többiek hegymászósan falatoztak.
Dél körül elindultunk a következő helyszín felé, de előtte besétáltunk Rathenbe, ami egy igazán hangulatos kis település, régi házakkal, sok virággal, étteremmel és egyéb látnivalókkal. Itt többen is megállapították, hogy ez a helyszín akár családdal érkezve is ideális lehet egy pár napra.
Rathenben még megnéztük az István által agyondicsért füstölt pisztrángos helyet. Sajnos pont lekéstük az aznapi készletet, ezért be kellett érnünk halas szendviccsel, és kolbásszal. Na meg persze sörrel, amit a szintén ott tartózkodó Frindt Gáborékkal együtt fogyasztottunk el.
Kis pihenő után feltöltődve indultunk a Türkenkopfra, megmászni a Südwand, V, 2kth, utat.
Nem tudom, hogy általában jellemző a homokköveknél, hogy minden mászó hely közel van a parkolókhoz, vagy csak mi választottunk jól, de ide is hamar megérkeztünk.
A fal tövében a felszerelés rendezgetése közben, a topó segítségével hamar beazonosítottuk az utunkat. Kis tanakodás után megnyertem magamnak az első kötélhosszt. Már majdnem elindultam, amikor még feltűnt, hogy szokatlanul sok a darázs a fejem felett. Észrevettem, hogy pont ott van egy nagy darázsfészek a falon, amerre nekem kell mennem. Ez kissé aggasztott engem, de István megnyugtatott, hogy azok a darazsak korábban is itt voltak, és eddig sem történt semmi baj, miért most következne be, meg amúgy is a darazsak előtt el kell fordulni.
Az első kötélhossz szép volt, viszonylag jól biztosítható, adták magukat a fogások és a lépések. Mivel egy köztest rögtön az elején rosszul helyeztem el, így letesztelhettem, mennyire tart a csomóék, ami a második köztesem volt. Ebbe ugyanis beleülve, megkértem Bencét hogy eresszen vissza az elsőhöz. A csomóék kitartott. Az első standunk egy félig függő stand volt, egy viszonylag viseltesebb vaskarikából, a falnak azon a részén, amit a legjobban sütött a nap. Itt igazán volt alkalmam kiélvezni a májusi nap melegét, amíg mindenki felért. Erre már csak azért is bőven volt időm, mivel Gábor Ákos hátulmászója pont, mikor indulnia kellett volna felkiáltott, hogy neki sürgős dolga van, és eltűnt egy hosszabb időre egy bokor mögött. Így még volt plusz negyed óránk ekkor már hármunknak függeni a standban. Ezen időt a stand megerősítésével ütöttük el, minden környéken elérhető homokórát megfűztünk, és beépítettük a standba, gyakorlásképpen.
A második kötélhosszban Ákosék ráindultak Bencére, hogy gyorsítsuk a haladást, és hogy az út se legyen eltévesztve. Viszont mivel én is már rég a standban voltam, és változatosságra vágytam, ráindultam hátul mászóként Gáborra, aki ezt a szakaszt a másik partiban elölben tolta. Mondanom sem kell nem volt jó az ötlet, gyakran kellett olyan helyen megállnom, ami nem igazán volt komfortos. De végül felértünk, és egy újabb sikerrel és szép panorámával gazdagodtunk.
A nap végén úgy volt, hogy közös buli lesz Bad Schandauban, de mint kiderült, a furfangos helyiek egy nappal későbbre szervezték az ökörsütést. Így egy kolbász és némi sör elfogyasztása után visszamentünk a kempingbe, ahol a társaság másik fele már vígan sütögetett. Csatlakoztunk hozzájuk, és néhány további hűsítő ital kíséretében átbeszéltük az eddigi élményeket.
3.nap
3. napot már rutinosan indítottuk, így korán sikerült indulni, megint egy új helyszín, Bielatal fele. Ez kissé távolabb van a többi helyszíntől, de egy nagyon szép völgyön kell végigautózni. Ottomühle előtt van egy fizetős parkoló, itt hagytuk az autónkat. A mai tervben a következő helyszínek voltak: Daxenstein, Zarahustra, Chinesischer Turm. Haladva az első helyszín fele pár panzió mellett haladtunk el, ahol egy talponálló jellegű büfé volt, pár asztallal. Itt kicsit megálltunk, kávézni, és egyéb reggeli ügyeket intézni, és közben szemügyre vettük aznapi első mászóhelyszínünket, amire pont jó rálátás volt. Miután mindenki végzett itt, kis kapaszkodás után az erdőben, elértük a Daxensteint. Itt már jó sok mászó volt, igazán impozáns látvány volt, ahogy különböző nehézségű utakon másznak, ráadásul ott majd nekünk is fel kell menni.
Eddigre már többünkön látszott, hogy ritkán szokott három napot egymásután mászni, kicsit mindenki érezte az izmait. De a hely varázsa győzött, és belevetettük magunkat az utak meghódításába. Sőt Ákos még a terven felüli plusz utakat is keresett maguknak. Az első utat ma én kaptam elölmászásban, és egy kezdeti izmozós felszökés meg is adta az alaphangulatot.
Az előző napokon tanultakat párosítva a kicsit aggódós természetemmel végül sikerült az egész utat alaposan kidekorálni köztesekkel, viszont megnyugtatóan nézett ki, és mire felértem a csúcsra pont el is fogyott szinte minden eszközöm. Szerencsére fent standnak egy jó nagy kőtömböt lehetett használni, amit saját kötéllel körbehurkolva tökéletes volt. Itt lényegében egymás mellett ér fel 5 torony is, és a tetejükön minimális mászással át lehet menni. Így bőven van hely minden partinak. A csúcson pedig egy 1905-ös szélkakas is fogadja az embert.
A szélkakas mellől pedig szuper körpanoráma látható. Lefele tekintve pont a kolbászosra lehet rálátni, ami előtt reggel elhaladtunk. Körbetekintve viszont egészen fantasztikus, hogy az erdőből kiálló homokkő tüskéken mindenfele sziklamászók csüngenek.
A toronyról egy ereszkedő karika van az egyik sarokban, de a bátrabbak, pl Ákos is lesétálhatnak egy kéményben, 2-3 nehézségű mászó úton.
Bencével még megmásztunk ugyanezen a tornyon egy másik utat, ami után azt az érdekes következtetést vontuk le, hogy mindkettőnk szerint a másik útja volt a nehezebb. Ezt már korábban is megfigyeltem magamon, hogy néha hátulmászásban nehezebbnek ítélek utakat, mint elölben. Talán azért lehet, mert hátulmászásban biztonságban érezve magam nem koncentrálok annyira az útvonalra, és végül túlbonyolítom.
Miután itt végeztünk még átmentünk megnézni a kínai utat, amit végül Ákos mászott. Mi Istvánnal és Bencével miután körülnéztünk, és beszélgettünk pár szintén itt mászó klubbtársunkkal, úgy éreztük későbbre is kell hagyni valamit. Így visszamentünk a büféhez egy sör-kolbász kombóra, ami nagyon finom volt. Itt egy kicsit elsztorizgattunk a mászásról, az egyesületről és egyéb dolgokról is. Kiderült, hogy István lényegében itt kezdte a komolyabb mászást 40 évvel ezelőtt.
Mikor gondoltuk, hogy most már Ákosék is végeztek elindultunk a parkoló fele. Volt egy olyan tippem hogy Ákos többször is megmászta az utat, de a többiek úriemberként biztosra nem fogadtak. Mi értünk a parkolóba először, így Bencével visszasétáltunk Ákosékhoz, akik épp végeztek az úttal, másodszor. 🙂
A tegnap elmaradt Bad Schandau-i buli mára lett áthelyezve, így kis kempingbeni felfrissülés után oda mentünk találkozni a többiekkel. Itt a főtéren össze is jött a társaság, és megpróbáltunk éttermet keresni, de a település infrastruktúrája nem volt felkészülve egy ekkora társaság fogadására, egy helyen. Végül páran a főtéren a helyieknek szervezett koncerten söröztek, az éhesebbek pedig beültek a közeli pizzériába, ahol a finom étel és a jó társaság mellett az esti hideget is megtapasztalhattuk, amihez nem mindenki öltözött eléggé fel. Végül egy jó hangulatú este kerekedett, ahol egyebek mellett azt is megbeszéltük ki milyen sérüléseket szerzett az eddigi napokon, a híresen bőrkoptató homokköveken. Illetve ki milyen kalandok árán tudta teljesíteni az addigi útjait.
4. nap
Utolsó nap sátorbontással és összepakolással indult, majd ismerős terep fele mentünk. Ezen a napon is Rathenbe vezetett az utunk, csak ma a Grosse Ganson a Sechserturm volt a cél, azon belül is a Südkante, VIIa, 3kth útja.
Ugyan a nehézsége kicsit soknak hangzott, hitetlenkedve fogadtuk, hogy nekünk ez menni fog, de bíztunk István rutinjában.
A ratheni kávézás után elindultunk a beszálláshoz. Útközben a helyi duzzasztott csónakázótó mellől megnéztük a lokomotív formációjú sziklát, majd egy meredek kaptatóval elértük a célt.
Az út a helyszínen sem volt bizalomgerjesztőbb, mint a számozása alapján, de tudtuk, hogy az első kötélhossz a legnehezebb, azt leküzdve egyre könnyebb lesz. Csapatunk legaktívabb tagját küldtük előre, Ákos kezdte az elölmászást. A mászás közben tőle jövő mondatok és nyögések nem voltak éppen megnyugtatóak, de végül elérte a standot, így nem volt más hátra, mint előre, kövessük.
Indulás előtt a Gábornak még meggyűlt a baja a kedvenc almájával, az ugyani beleharapás előtt elgurult a hegyoldalon, és hosszas keresés után sem lett meg (hazafele menet megtaláltam egy fűcsomó mögött, így teljes volt a boldogság). Ákos után én is elölmászásban indultam, de lévén hogy az út végig komoly izommunkát igényelt, Ákos jó pár közteséről úgy gondoltam, ha neki jó volt, nekem is jó lesz, és akasztottam én is oda a kötelem.
A kötélhossz végére eléggé elfáradtam, így ugyan kellett egy leheletnyi A0 is, de csak felértem a standba. Ott még történt egy s más, ami maradjon is ott, de végül mindenki felért, és haladhattunk tovább. A második kötélhossz valóban könnyebb volt, de azért Bencének is maradt még pár trükkösebb rész. Ahogy haladtunk fölfele a kilátás is javult, és a mellettünk lévő tornyon lévő németek is látványos mozdulatokat mutattak be, így mindig volt mit figyelni. Ja azért a biztosításra is figyeltünk.
Végül a harmadik kötélhossz tényleg egy könnyed kis ujjgyakorlat volt az eddigiekhez képest, és mindenki nagyon elégedett volt az aznapi sikeres mászásával. Jóleső érzés volt a 4. napon eljutni arra a szintre, hogy ezt az utat is meg tudtuk oldani.
A csúcsról jó rálátás nyílt a Bastei szélére is, ahol a haladó csoport gyakorolt éppen. Gyors ereszkedés után siettünk volna vissza a kocsihoz, hiszen hosszú az út hazáig. De pont útba esett a szuper pisztrángos, így oda még benéztünk. Ezúttal a szerencse is a halimádók mellé állt, pont kaptak még pár igazán szép ízletes példányt. Nem vagyok nagy füstölt hal rajongó, de megkóstolva a többiek pisztrángját, el kell ismernem tényleg nagyon finom fogást adnak ott.
Még egy gyors felszerelés rendezés következett és a hazaúttal véget ért ez a 4 nagyon király mászó nap. A kocsiban még megtudtunk pár dolgot a másik csapat kalandjairól is, például hogy alaposan le lettek tesztelve a kötélékek újra, de egy filmbe illő jeleneten kívül nem történt semmi baj.
Ennyi idő alatt csak ízelítőt kaphattunk a homokkövek világából, de ez is elég volt ahhoz, hogy mindenkit lenyűgözzön. Tulajdonképpen, ha tehetném már másnap visszamentem volna. Az viszont biztos, hogy még többször szeretnék ott mászni. Aki teheti mennyen és győződjön meg személyesen is a homokköves mászás szépségeiről.
A 2015-ös alapfokú homokköves tanfolyam résztvevői:
Lázár István csoportja: Galácz Benedek-Gönczi Attila, Koltai Ákos-Révész Gábor
Szűcs Jenő csoportja: Bordács Sándor-Molnár Ildikó, Papp Orsolya-Vainel Gyula
