Július elején a Téry-házban és az azt körülvevő sziklafalakon tartottuk nyári magashegyi tanfolyamunkat, melyet tanulóink mindannyian sikerrel végeztek el, hét tanuló pedig elérte a Vizsgázott Hegymászó fokozatot.

Minden végzett tanfolyamosunknak gratulálunk és élményekben gazdag, szép alpesi mászásokat kívánunk!

Olvassátok el Szodorai Regina élvezetes élménybeszámolóját a tanfolyamról!

Nyári Magashegyi hegymászó tanfolyam 2014 – MAGAS TÁTRA, Téry Ház

2014. július 6-11.

Vizsgázott Hegymászó szeretnék lenni – döntöttem el két éve. Ennek a több lépcsős folyamatnak már csak egy állomása volt hátra, a legnehezebb: a Nyári Magashegyi Hegymászó tanfolyam, 1 hetes bentlakással a Téry Házban. Minden tudományomat és eddigi tapasztalatomat elővéve készültem a csomagolásra, mivel a téli tanfolyam legnehezebb része a házba való feljutás volt 2 hátizsákkal, az egy heti élelemmel és felszereléssel. Taktikám most az volt, hogy ami nem fér be egy zsákba, arra nem is lesz szükségem. Minimális étel és csoki mellé a hegymászó felszerelésnek és nagyon kevés ruhának jutott hely. A fürdést és a hajmosást most egy hétig nélkülözni kell, mindennapi váltóruha is felesleges súly és luxus. Ebben a magasságban állítólag kevesebb a baktérium, több hagymát etetnek velünk és úgyis együtt büdösödünk, így annyira nem elviselhetetlen egymás szaga. Mindezek ellenére a hét második része felé már alig tudtuk elviselni az átizzadt-átázott és soha meg nem száradó ruháinkat.

Nyári Magashegyi Tanfolyam alatt 4 db sikeres mászó napot kell teljesíteni. Ennek a lényege, hogy legalább 5 kötélhosszas, minimum IV erősségűnek kell lenni az útnak az UIAA szerinti besorolásban, saját köztesekkel, alpesi körülmények között, és a kötélparti mindkét tagjának felváltva kell elől másznia. Minden napra ki kell nevezni egy vezetőt, aki kiválasztja az utat, odavezeti a társaságot, majd az út megmászása után megtalálja a lemeneteli utat és levezeti a társaságot. Ezt persze erős oktatói segítséggel végeztük, enélkül még most is ott bolyonganánk az utat vagy a lemenetelt keresve…

Az időjárás előrejelzés nem volt túl kegyes hozzánk, de legalább a felmenetel napjára nem mondott esőt. Így a nulladik napon, vasárnap mindenki időben és mosolyogva (de itt még tényleg őszintén) ért fel a 2015 méteren lévő, a következő héten otthonunkként szolgáló Téry házba. A felmenetel a logikusabb pakolás és a nyári időjárás viszonyok miatt sokkal könnyebb volt, mint 1évvel ezelőtt februárban. A vacsora elfogyasztása után egyből el is kezdtük a tanfolyamot, és egy gyors „ismerkedés” után kiválasztottuk a másnapi utat és megrajzoltuk hozzá a falrajzot. Persze bevetettünk minden praktikát, az okos telefonok korszakában, hogy egyszerűsítsük és pontosítsuk a feladatot. Az időjárás előrejelzés nem ígért sok jót a hétre, azt már ekkor tudtuk, hogy szerdán esélyünk nem lesz mászni a 20-30 mm-es ígért esőben. Az előrejelzés bejött, minden délután esett, ami azt jelentette, hogy minket az eső rendszeresen az útban ért utol, a csúcsérzés elmaradt és a lejöveteket esőben tettük meg. Kis társaságunk 3 részre osztva, oktatói felügyelettel indult neki minden nap, lehetőleg más-más irányba.

A mi csapatunk első napra a Fecske Tornyon lévő Borda utat választotta. Bevállaltam az első napi vezetést, gondolván arra, hogy ekkor még lehet bénázni, elnézőbbek lesznek az oktatók. Ez bizonyítást is nyert rögtön – mármint a bénázás része. Az utat jelző steinman-okat néha még akkor sem vettem észre, amikor már kiverték a szememet. A tanfolyam első tanulsága meg is fogalmazódott bennem: Bármelyik tátrai kuloár egy óriási steinman mező, kb annyi eséllyel találom meg benne azt a bizonyos útjelző steinman-t, mintha egy erdőben egy fát keresnék.

Miután megtaláltuk a beszállást, máris újabb hibát vétettem, nem hosszabbítottam ki rendesen a közteseimet, így egyből elkapott az igásló érzés. Tapasztalatból tanul az ember – gondoltam magamban-, innentől jobban fogom csinálni. Nem tudtunk elég okosak lenni, mert a tanfolyam során többször ordítoztunk egymással, hogy „adj kötelet”, mire a biztosító ember vissza kiáltott, hogy „nálam teljesen laza”. Ezek a mondatok általában nem így hangzottak el szó szerint, de az eredeti verzió nem tűrt volna nyomdafestéket, így erősen cenzúráztam őket. Az utolsó kötélpartinkat még a felső szakaszon elkapta az eső, így a fényképező és a csúcsfotó helyett az esőruháikat kaptuk elő és úgy indultunk neki a lemeneteli Jordán út keresésének. Második tanulság: A lejövetelt szinte lehetetlen megtalálni és sokkal félelmetesebb, mint a mászás. Azt képzeltük, hogy lefelé egy turista ösvényen fogunk lesétálni. Ezzel szemben legalább II-es nehézségű vizes, mozgó, csúszós sziklákon botladozva és mászva, majd a havas és meredek koluáron átvágva araszoltunk lefelé – halálfélelemben.

Sosem esett még olyan jól a meleg étel, mint ezeken az estéken. Vacsora után rendszeresen elméleti képzést kaptunk, majd megrajzoltuk az aznap mászott út topo-ját, melyet oktatói elfogadás után átmásoltunk a vízjeles papírra és kipipáltuk az első mászott napunkat. Kiválasztottuk az új utat és felkészültünk rá, majd kezdetét vették a csapatépítő játékok.

Másnap a Sárga Falhoz indultunk, az V-ös nehézségű Korosadowiczowa utat választva. Az eső már az út közepén elkapott minket, áztunk-fáztunk. A hátul mászók a kulcsrészt már esőben mászták, ami jelen esetben egy traverz tábla volt. Mire felértünk a kiszálláshoz, már dézsából öntötték a vizet. Itt szembesültünk azzal, hogy a lemenet hegymászással kezdődik, így először felmentünk a csúcsra, majd egy meredek kuloáron lejutottunk a házhoz. Már a lejövetel közben elhatároztuk, hogy legközelebb csakis ereszkedve fogunk érkezni, mert ismételten nagyon nehezen vettük pszichésen a lefelé vezető utat. Mindezek ellenére időben, még kora délután visszaértünk a házba. Az egyik csapatunk viszont nem jelentkezett, akikért 6 órától már aggódtunk. Senkit nem tudtunk elérni telefonon, mert vagy nem csöngött ki, vagy nem értettük egymást. Fél 9-kor Miro, a ház gondnoka megjelent és csak annyit mondott, hogy PROBLEM. Megállt az ütő a vérünkben. Kiderült, hogy lejövetel közben Nemes Zozi kicsúszott a havas kuloárban, több méter csúszás után egy letörésen bezuhant a szikla és a hóréteg közé egy vízesésbe, ahol eltűnt. Ember feletti teljesítménnyel sikerült kimásznia, miközben a vízpárától nem kapott levegőt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Maros Gergő éppen ezen a szakaszon ereszkedett, így a kötelét le tudta ereszteni és kettejük megfeszített munkájával Zozi ki tudott mászni a szakadékból. A házban lévő oktatók és néhány tanítvány azonnal elindult menteni, miközben a szlovák hegyimentők érkezésére vártunk. Mivel teljesen ránk sötétedett, tudtuk, hogy helikopteres mentésre nem számíthatunk, így 3-4 órával későbbre prognosztizáltuk a mentők érkezését. Csapatokban indultak sajátjaink menteni. Szerencsére az egyik tanítvány közülünk orvos (Zágonyi Kristóf), aki elsők között rohant fel. Téves információk alapján úgy tudtuk, hogy a kuloár alján történt az eset, ezért kötelet és egyéb felszerelést nem vittek magukkal a srácok, csak amennyi a hordágyhoz való rögzítésre kellett. Egész este kétszer működött a telefon a hegy és a Téry ház között, de az a legjobb pillanatokban. 1. amikor kiderült, hogy Zozit baleset érte és menni kell segíteni. 2. amikor kiderült, hogy nem ott van a baleset, ahol gondoltuk és kell még kötél a házból. A visszaérkezőket fejlámpával világítva vártuk „haza”, hogy irányt mutassunk. Éjfél után befutottak a hegyimentők is és iszonyatosan profi módon elindultak a mieink felé. Felülről ereszkedtek be, irtózatos tempót diktálva, olyan lámpákkal, amivel a fél hegyoldalt bevilágították. Átvették a sérültet és hajnal fél 3-ra megérkeztek vele a menedékházba. Zozit átöltöztettük száraz ruhába, majd a mentők elvitték a poprádi kórházba. Nem tört csontja és a kezdeti sokkos állapot is elmúlt. A lehető legjobban megúszta, kézsérüléssel és boka rándulással ezt az akár végzetes kimenetelűvé is válható balesetet.

(forrás:  http://www.hzs.sk)

Másnap örültünk is neki, hogy szakad az eső és nem tudunk egész nap mászni. Mindenki próbálta kipihenni az előző este fáradalmait. Délelőtt közösen megbeszéltük a dolgot, megpróbáltuk levonni a következményeket. Örültünk nagyon, hogy Zozi jól van, sőt a szlovák orvosok szerint annyira jól, hogy egyből ki is engedték a kórházból, amin mi azért egy kicsit elcsodálkoztunk.

Délután, mikor csendesedett az eső, kimentünk a hátsó tó partjára szegelni tanulni. A tóban lévő átjárókat a megnövekedett vízállás eltakarta, így egyensúlyozva vagy mezítláb keltünk át. Este vacsora után újabb elméleti oktatás ás időjárás előrejelzés tanulmányozás után ismét kiválasztottuk a harmadik mászó napunk útját és felkészültünk belőle. Zozi kiesésével át kellett szervezni egy kicsit a csapatokat és Buzgó Botondnak be kellett állni segédoktatóként, hogy pótolja a Zozi után keletkezett űrt.

Erre a napra kevés esőt jósoltak, ezért messzebb lévő célpontot választottunk és a Zöld tavi csúcs falán lévő IV-es erősségű Sadek utat néztük ki. Az előző napi eső hatására az első kötélhossz még tiszta víz volt. Itt kellett megtanulnunk, hogy a vizes szikla nem feltétlenül az ellenségünk, mert ahol folyik a víz, az lemossa a csúszós mohákat. Könnyű ezt mondani, de pszichésen nehéz volt elfogadni. Végül tényleg igaza lett Mészinek, nem csúszott a lábunk és simán feljutottunk.

Az időjárás előrejelzés sem jött be, mert ez volt az egyetlen napunk, amikor nem esett az eső. Örültünk neki, hogy ezt az utat választottuk. Eddigre viszont már tele voltunk feszültségekkel, mindenki ugrott minden egyes félreértelmezhető vagy annak vélt szóra és mondatra és egymás agyára mentünk. Az út szépségei helyett egymásra figyeltünk, pedig ebben az útban volt minden, ami csak kell. Focipálya méretű tábla, szép átlépések, kémény, mozgó kövek, borda.

Kihasználva az alkalmat, hogy végre nem esik a csúcson, kis csapatunk a csúcs-csoki elfogyasztása után csúcs-fotókat készítettünk. A háttér persze ezen sem látszik, pedig ott van a Markazit torony valójában. Ennyi erővel bárhol készülhetett volna, de higgyétek el, hogy a Sadek tetején voltunk.

Este a szokásos programok folytatódtak, aznapi mászott út rajzolása, újból való felkészülés, vacsora, előadás, búcsúzás (mivel megelőlegeztük magunknak a másnapi sikeres utat), sörözés, játék. Tudtuk, hogy pénteken esélytelenek leszünk a száraz mászásra, így mindenki a legkönnyebben teljesíthető É-NY bordát tűzte ki célul a Sárga falon. Az utat elejétől végig esőben másztuk, és végre ereszkedtünk, amit kétszer megbántunk, mert szétfagytunk a várakozásokban, de legalább nem sokkoltuk magunkat lelkileg. Meleg ebéd után úgy döntöttünk, hogy a rossz időjárás előrejelzés miatt nem maradunk a hétvégére, hanem még péntek délután hazaindulunk. Miután leadtuk az utolsó vízjeles topo-nkat, a csapatunk nagy része összepakolt és hazaindult Magyarországra.

2014-ben 16-an vágtunk neki és mindannyian sikeresen teljesítettük a nyári tanfolyamot, név szerint:

dr. Bisztray Dénes, Bordács Sándor, Czégeni Csaba, Gönczi Attila, Hegedűs Zoltán, Laki István, Maros Gergely, Mezőfi András, Mocsonoky Balázs, Molnár Ildikó, Pánczél Csaba, Riegler Ádám, Szodorai Regina, Dr. Zágonyi Kristóf

Oktatóink:

Mészáros Csaba, Lázár István, Harkay Zsolt, Szegvári Zsolt, Nemes Zoltán/Buzgó Botond

Ezen a tanfolyamon heten vizsgázott hegymászók lettünk:

dr. Bisztray Dénes, Gönczi Attila, Laki István, Mocsonoky Balázs, Molnár Ildikó, Szodorai Regina, dr. Zágonyi Kristóf

Lejegyezte, fotózta: Szodorai Regina -2014. július 14.-