2022. október 28 – november 1, Arco

A vonaton üldögélve a nap nyolcadik óráját töltöm utazással. Kedvem támadt naplót írni, na de miről? Megint leírjam 20 oldalban, mit másztunk a múltkor? Kit érdekel, aki nem mászta, úgysem érti miről vakerálok. Na jó, valljuk be szeretem ezeket visszaolvasgatni, megszűnik olyankor az idő, és csak újra élek mindent, életem legszebb napjait. De Korzika óta nem voltunk nagyobb mászótripen a Wandos meg Höllentalos utak meg nem érdemelnek ennyit. Vagy nem unatkozom eléggé. Akkor hát röpüljünk vissza az időben egy bő évet, a tavalyi egyesületi Arco táborig. Egyébként ez az elefánt elég jó zenét csinál ha ezt olvassátok, hallgassatok közben ti is elefánt, hátha jobb lesz.

Nem egyszerű összekaparni az emlékfoszlányokat, de az a bizonyos Arco úgy kezdődött, hogy két srác ránk írt, hogy jönnének velünk, és dobjuk el őket Orcoba, mert úgyis ott van. Fele se igaz ennek, de percek alatt megbeszéltük, hogy a Zsolti-Levi páros kiegészül a Blum Tomi és Velencei Boti partival és együtt vágunk neki Olaszországnak az őszi szünetben.

Tomiék megjöttek vonattal és hatalmas hátizsákokkal Sopronba, és megindult a csapat Bolzanoba egy ködös reggelen. Nem használunk időnk nagy részében navigációt, mert szeretjük tornásztatni az agyunkat, merre kellene menni. Botiék ezt nem tudták hova tenni, és nekünk sem sikerült bizonyítani a saját igazunk, hiszen teljesen eltévedtünk és rádobtunk egy jó órát az utazásra. A srácok vevők voltak minden ötletünkre, így a tripen egy négy fős sereg koptatta együtt a sziklákat. Első nap a Sarntalba mentünk, és este fel is sétáltunk a Sarner Schartéra, a bivakházba, mert megadatott, hogy 2.500-on jó idő volt.

Boulderek a beszállón

Az este nagy kártyapartik és vacsora mellett telt. Itt kisorsoltuk ki alszik az ágyban, ki pedig a padlón.

Otthonos hangulat és főtt étel

Az uno vesztesek a padlón alszanak

Hajnalra sokunk nagyon fázott és nem tudott aludni, meg amúgy is a korai beszállás volt javasolt az aznapi útba, így megélhettünk egy káprázatos pirkadatot a Dolomitok sziluettjével. A sok-sok cókmókot a bivakházban hagytuk, mert egy körtúra várt ránk, azaz a lemeneti út útba ejti a házat.

Beszálló lemenet, ritka élmény

Teljesen minimál cuccal tudtunk alpesi tradot mászni az ősz közepén, a délnyugati porfir falakon. Az Engels Kantét másztuk, hisz a múltkori itt tett kalandunk miatt a nehézségekkel kapcsolatban nagyon szkeptikusak voltunk. Ez egy 9 kötélhosszas 6-os út, gyakorlatilag 2 nehéz hosszal. Az utat 3 db szöggel nyitották meg hajdanán, ami több mint bátor vállalkozás. A beszálló a bivakháztól holmi könnyed játéknak bizonyult, néhány bokor állta csak az utunkat.

Küzdünk a bokrokban

A beszálló, háttérben a táblán megcsillan a nap

Első pár hossz nagyon egyszerű gerincmászás hármas nehézségi fok magasságában.

Könnyű terep az első hosszokban

Az útban a kulcs egy 100 méteres tükörsima tábla, legalábbis ami az első két hosszát illeti. Ezek VI- és VI gradet érdemeltek ki maguknak, jogosan, megperzseltek a vádlinkat. A táblát egy aranyos fa pad szeli ketté ahol a standban le tudsz üldögélni, és élvezni a napsütést egy szál pólóban. Legalábbis mi így tettünk, így érdemes.

Boti és Tomi a padon pihennek

A kulcshossz, Zsolti lelkesen vezeti

Zsolti és én a padon üldögélünk, Tomi a nyakunkban

Ha átmásztad a táblát, megtöredezik újra a sima egyhangúság, és gerinceken folytatódik az út, mígnem eléred a kiszállót. Némely hossza a helyi kókány nittekkel van kivarrva, némelyben semmi nincs, így érdemes vinni trad cuccot, legalábbis szerintünk.

Az utolsó kötélhossz előtti torony

A kiszállásnál egy kis röviditalos fadoboz vár kupicákkal, ez egy módja annak, hogy megünnepeld, hogy felértél. Annyira szép időnk volt, hogy kedvünk támadt a hegytetőn tótágast állni. Így tettünk hát.

Bolond fejenállás

Lefele összekaptuk a bivakházban a cuccokat, és már csak egy kis üzenet jelzi, hogy ez a négy fiatalember látogatást tett a kedvenc kis Észak-Olasz viskójukba, és viccesnek gondolta telerajzolni az egyik oldalt a kis könyvben. Leértünk este a pajtába a kocsihoz és átmentünk a Sarca-völgybe.

Tényleg nézzétek meg

Megkezdődött a kabaré, hogy hol van olyan parkoló, ahol négyen tudunk aludni, ketten a kocsiban, ketten mellette. Végül is egyszerűbb volt mint hittük.

Ha nem lenne magyar a rendszám, soha nem jönnek rá, hogy magyarok vagyunk

Tomiék első sikeres több kötélhossz mászása után másnap már az arcoi mészkövet koptattuk, a Corno di Bo falon. Nagy meglátásunk volt hogy mi megmásszuk tradban, nitteken nem volt nehéz múltkor se. Végső soron gyakoroljuk a tradot, meg eddzük azt a pszichét, jól fog jönni másnap.

Megyünk, amerre tudunk menni

A második kötélhossz végén egy nittet meg kellett akasztani, mert már rég nem volt berakva semmi és néhány zsíros táblalépés következett. A standok nittjeiben leltünk mindig menedékre. Zsoltinak le is szólt kedves szándékkal kicsit riadtan egy (talán) tagtársunk, hogy kihagytál egy akasztást, majd feltűnt neki hogy többet is. Zsolti egy mosollyal nyugtázta, hogy ura a helyzetnek és ott virít alatta az a 30 centis facsemete, az majd elkapja. Nem kétlem, 30 cm rengeteg, leviatán nagy fa volt az.

Nittelen utakon

Az utolsó hosszban egy kis mikroéket tudtam már csak elhelyezni, így óvatosan haladtam a végső standig. Nagyon jól szórakoztunk, ezt a falat így érdemes mászni, nem kell rá az a sok nitt. Természetesen fürdéssel zártuk a mászást, és összefutottunk a mászós pajtikkal egy traccspartira, hogy miként és hogyan keveredett hozzánk Tomi és Boti, valamint, hogy milyen szép utakat mászunk mi is és ők is. Mi nem tudtunk maradni az éjszakai mászókára mert aludni mentünk, hisz másnapra kinéztük az egyik legnagyobb Sarca-völgyi falat.

Az első kép amit láttam és felcsigázott az Arco környéki mászásokra, a Monkeyban a kis kiégett fekete-fehér hatású fotó a Boomerang útról, amint azt Buzgó Botiék másszák. Neki is vágtunk hajnalban a végtelen szerpentinnek kocsival, hogy felérjünk a beszállóhoz, ami komoly kalandokat tartogatott a számunkra.

Ki korán kel, mészkövet nyer

Egy lemenet az út kezdetéhez egy kisebb lemászással és ereszkedéssel fűszerezve.

Úton a Boomeranghoz, háttérben a Sarca-völgy

Első pillantások a falra

Hosszas sétákkal elértük a fal alját, és nyugtáztuk, hogy ez nem az a kisebbik fajta. Már nem emlékszem úgy az útra mint egy éve, de igyekszem valami normális leírást adni róla, hogy eligazodjatok könnyebben, mint azt mi tettük.

Hátha egyszer ez a kép sokat ér majd

Az első hossz egy kis kék bumeráng jelzésnél indul, egy kis kitüremkedésen mászol 20 métert, majd balra el kéne menni keresni egy bevágást és ott fel jobbra tartva a standba. Nekem ezt nem sikerült megtalálnom, így ez kvázi szólózásra sikeredett. Fentről már persze láttam hol jött az út. Következő hossz egy jobb harántolás el egy repedésig, ahol felmész a plafonig, nem pedig egy tábla kellős közepén, ahogy azt szeretett Zsoltikám tette, és f@sta le a bokáját közben. Innét balra a plafont végig kerülve mászol VI-osért, nézz a fejed fölé! Befejezed a hosszt egy trükkös, csúszós piazon.

Zsolti a kulcshosszban bujkál

Az ezt követő néhány hossz 4-es 5-ös kevergés felfelé, melyből csak néhány mozdulat rémlik, de jótanácsom ezekre a hosszokra, hogy merj kanyarogni és keresgéld a gyönge pontokat, nem kell direktben megőröltetni semmit, mert minek.

Egy levegősebb hossz, beérés a plafon alá

És tegyük fel, hogy felérsz a tízen valahányadik hosszhoz, egy VI- -hoz. Első és legfontosabb amit itt megteszel, hiába vagy fáradt: hat mínusznak és nem négy mínusznak olvasod azt, mert nagyon mérges leszel. Elölben kis apróka lépéseken és fogásokon haladtam felfelé, csak kötélgyűrűket tudtam megakasztani, 4-5 méterenként, majd sikerült egy helyet találni, ahol meg tudtam pihenni kicsit. Jobbra tovább volt egy homokóra a távolban megfűzve, el ne menj arra, szerintem arra van Mordor. Miután beleszültem remegve és mentálisan az összeroppanás határán egy kis sárga éket az aprócska repedésbe, felnéztem és megláttam 15 méterre egy szöget. Az lesz az enyém, fel is mentem odáig. V-ösre adja ezt a részt, és írja is hogy runout. Semmi kétség, ez így van. Nagyon óvatosan szelídítettem meg az alattam elterülő kő szörnyet. Nagyon kívánt akasztás volt az a szög, hamar fel is szaladtam onnét már a standba. Mikor a minket követő parti elöl mászója, becsületes nevén Boti jött fel hátulban egy hangos káromkodással törte meg a csendet, mely jelezte, hogy ő is megakasztotta a szöget.

Boti megakasztotta a szöget

Az ezt követő hossz se piskóta, van benne 3 nitt és egy picit ijesztő táblamászás egy kis félcső szerű formában lépkeded a pozitív részeket. Valójában ez a kettő inkább az út kulcsa, mint sem az alsó hatos, habár az se volt egyszerű elölben Zsolti szerint.

Sajnos nem ezeket a szép táblákat másszuk. Annyira nem sajnos, nagyon csúsznak

Következnek a hármas traverz hosszok jobbra, ezek olyanok amilyennek hangzanak. Egyszerű sétafika. Még mielőtt felérnél a vegetációs placcra egy kötélhossz megviccel a javából, néhány fa között kell rájöjj hol mászd meg a falat négyesért, mert ez egy lehetetlen feladatnak tűnik. Baloldal rémlik, hogy leküzdhető volt. Itt már szörnyen fájt a lábunk, a kis cipőkben, Zsolti itt törte be a zsír új Miura-ját. Megvártuk Tomiékat, akik egy kis késlekedés miatt lemaradtak, ezt nem részletezzük. Jött az utolsó 6-7 hossz, itt szívesen abbahagytuk volna már. Zsolti mászott, de nem talált standot, köztes lehetőséget se nagyon. Egyszer csak mikor már szinkronban másztunk, leüvöltött, hogy “No gear! No fall!” Ezalatt azt értette hogy kb. 1 vagy 2 dolog volt köztünk, alatta egy 30 méterig semmi. Majd megtalált egy standot ami nem a mi utunké volt. Gondolkodtunk, felmásszunk e direktben de nem tűnt egyszerűnek így inkább leereszkedtem utat keresni. Meglett, de már sötétedni kezdett ekkortájt és kezdtünk egy hülye szituban lenni egy hatalmas falon. A traverzet leküzdöttük és rájöttünk végre pontosan hol vagyunk a topon. Az egyik legszebb hossz követte a traverzet, egy zegzugos ötös.

Utolsó hosszok egyike

Az ezt követő hossz is kicsit izgalmas, de már semmi nem tudott különösebben érdekelni minket, elfelejtettünk félni. Az utolsó hossz az erdő előtt, a topo szerint talán az utolsó előtti, egy borzasztóan törős undorító hossz volt. Megakasztottam egy fát, majd nyugtáztam, ha esek, azon a fűcsomón fogok felkenődni ahonnét arrafelé gördülök le még 10 métert. Ezután félelem nélkül fellevitáltam a kőtörmelék-kémény szerű hupliban. A tetején egy faágba kapaszkodva lógtam le örömömben, és fűztem meg azt. Feljöttek a többiek is, Tomi eltévedt és másfelől érkezett meg, már azt se látta hol van köztese. Próbáltam volna segíteni neki, de addigra Zsolti meg már teljesen feszesen húzott engem és nem hallottuk egymást. Nem könnyítette meg a dolgát Tomi… sikerrel jártak, innét még kötélhosszokon át nem mertünk lekötni, nagyon meredek erdő volt.

Szakszerű erdei biztosítás

Végül is lekötöttünk, megettük a kis kajáinkat, megbeszéltük, hogy reméljük senki nem riasztotta a hegyimentőket, ugyanis az út utolsó hosszait már fejlámpával másztuk. A kiszálló egy kis ösvény a fal fölött vissza a falu felé, de hát persze fejlámpákkal egy órán át próbáltunk kőbabáról kőbabára jutni, mégsem sikerült így elhagyni a helyszínt. Arra jutottunk, ha toronyiránt felmegyünk és nem akadunk el sziklafalban, 200 valamennyi méter szint múlva elérjük a Monte Brento impozáns hegygerincét.

A Brento hegygerince, varázslatos élmény így az éjjel közepén

Nagyon meredek kaptató várt minket az őszi avaros erdőben, de nagy nehezen elértük a nap veszélyeinek végét. Ettől a ponttól kezdve egy turistaúton mentünk fel a hegy csúcsára, élveztük kicsit az éjszakai Arco panorámát, majd lecsúszkáltunk az avaron a kocsiig. A Via Boomerangot egyszerre tudnám is ajánlani meg nem is. Gyakorlatilag nem egy túl jó út, de kicsit mégis. Ha nem másztál még ilyen hosszú utat, nagy kaland a 21 kötélhosszával. Technikailag egyszerű, helyenként nehéz biztosítani, ugyan trad, de nagyjából be se tudsz rakni semmit csak a szögekre hagyatkozol. A legtöbb standja egy db nitt meg talán egy szög néha pluszba. Élménynek élmény, nem is kicsit, de nem nehéz jobb mozgású utat választani. A kőzet minőségéről is lehetne vitatkozni, de kivel vitatkozzak róla, tán a kővel?

Az út nagyjából ott megy fel

Utolsó éjszakánkat, minekutána befoglalták a helyünk, egy improvizált másik leállóban töltöttük el. Hazafelé a Dolomitoknak mentünk, megmutattuk a srácoknak a Pordoit, a peniai bazalt craget, és az egyéb szeretett canazei-i spotokat, hogy később is legyen még sok megismétlője annak a 800 méter magas sziklamonstrumnak. Ha a Boomerang helyett inkább a Fedele-Dibona utat mászod a Dolomitokban, szerintem jól döntesz. Más ennyire hosszú út még nincs a tarsolyomban, ezért csak ennyit tudok leszűrni összehasonlításképpen.

Még egy dolgot szeretnék megosztani veletek. Kis érdekesség, mennyire fillérekért sikerült másznunk egy 5 napos nyaraláson Arconál. 27.000 jó magyar forint per fő a trip teljes költsége. És hogy hogyan számoltam ki? (Matematikus ön vagy hogyan számolta ki?) A másodfokú egyenlet megoldóképletével!