2023. október 7–8., Salbit Westgrat

Barabás Gábor és Kerekes Bence idén ősszel „végre” kimászták a Salbit Westgratot. „Végre”, hiszen pár éve már tervezgetik, hogy megmásszák ezt a csodaszép utat Svájcban, melyről a következőkben olvashatunk. Az írás Bence Facebook oldalán is olvasható…

Nagyából két és fél éve hívtam fel Gabót a genfi kórházi ágyon fekve. Nem voltam depresszív hangulatban, de kellett valami fogódzkodót találnom, hogy átlendüljek az amputációt követő időszakon. Salbit, Salbit…egyre csak ez motoszkált bennem. Még a baleset előtt elterveztük Gabóval a teljes mászást, pénteken felmegyünk a bivakig, ideális esetben megnézzük az első hosszt, milyen hálózsákot viszünk, kb. hány hosszt kell mászni első és hányat a második nap, mennyi vizet viszünk  magunkkal. Aztán a baleset keresztül húzott mindent. Mégis ez az álom. Egyszer csak meg kell mászni, de vajon fogok-e tudni egyáltalán ilyen szinten mozogni?

– Megmásszuk együtt a Westgratot? Az hatalmas motivációt adna – kérdem barátomtól.
– Persze, toljuk! – hangzik az egyértelmű válasz, és valóban, elmehetett volna Gabó bárkivel és bármikor, de mégis türelmesen várt és csak várt, hogy eljöjjön az idő rá.

Szép lassan fejlődtem, megtanultam alkalmazkodni az új szituációhoz, próbáltam a Westgraton várható nehézségeket szimulálni. Hogyan lehet ujjak nélkül friendet elhelyezni, hidegben mennyire lehet a kezemmel fogni, hogyan tudok repedést mászni, kellő állóképességet szedtem össze harminchat kötélhosszhoz? Aztán eldöntöttük, eljött az idő, próbáljuk meg. Az első hétvége, amit megbeszéltünk kevésbé jól indult, az előrejelzés egy kevés csapadékot mutatott, ami azonban aggasztóbb volt, hogy a csúcsra -6 fok alá süllyed a hőmérséklet. Így ezt elvetettük, és gyorsan kitűztük a következö idüpontot, október 7-i hétvégét. Az ősz meglepően melegnek és száraznak indult, és tökéletes körülmények látszottak a hétvégére, így lefixáltuk, ez lesz a mi időnk.

Pénteken délután fél hatkor állítottam le a kocsi motorját a Göschenen utáni parkolónál. Gabó már elindult ekkor felfelé. Gyors vacsora az otthonról hozott tésztából és 6-kor a hátamra vettem nem túl könnyű zsákomat és elindultam felfelé. Előtte már egyeztettük a felszereléseket, kaját, vizet, és hiába próbáltam minimalizálni a súlyt, így is vészesen nehéznek éreztem a vállaimat húzó tatyó súlyát. Pont sötétedésre, fél nyolcra értem a Salbithüttéhez, ahol társam már befejezte a vacsoráját, és a maradék 3-3 liter víz feltöltését követően vidám hangulatban továbbindultunk a Salbitbivak irányába. A kötelező Salbitbrückéről való lepisilés nem maradhatott el, ami után nem sokkal benyitottunk az üres vaskonténerbe, ahol az éjszakát terveztük eltölteni. Miután álomra hajtottuk a fejünket, halk neszt hallottunk, és egy másik parti is befutott menet közben, akik szintén ugyanazt az utat tervezték megmászni.

Reggel hatkor keltünk, reggeli, gyors fogmosás, és már a beülőt magunkra húzva indultunk el a beszálló irányába. Szerencsére nem kellett keresni, mert a másik parti már az első hosszt ekkor majdnem maga mögött is hagyta, mire elkezdtünk mi is mászni. 6b vertikális fal, amin egy repedés húzódik végig, a hajnali hidegben elég keményen indít az út. Gabó megindul, az elején még egészen jól van nittelve, de nem kell sokat mászni fölfelé, hogy kéz ügyébe kerüljenek a friendek és szorgalmasan keljen a repedésekbe dugdosni. Nem törekszünk a szép mászásra, túl hosszú az út ahhoz, itt a haladás az elsődleges. Az első „bemelegítő” hosszt követően enyhül a nehézség, és az első torony közepén szinkronmászásra váltunk. A kilencedik hossz vezet ki a torony tetejére, egy szűk piazrepedés, kéri rendesen, de ezt követően legalább már a tényleges gerincen folytatja az ember a mászást.

A tornyokat követően (összesen hat tornyon kell végigmászni a csúcsig) ereszkedni kell a csorbába, ahonnan a következő etap kezdődik. Az első toronyról már nehezen találjuk az ereszkedést, ezen az úton valóban a tájékozódás az egyik legnagyobb kihívás. Második torony a híres neves két repedés hosszal indul. Kétszer ötven méter konstans nehézség, itt az 5c-6a nem az a tipikus termi bemelegítő mozgás, így ezeket szívesen átengedem Gabónak. Fújtat is benne és megegyezünk, hogy a Salbitnak egészen egyedülálló a számozása. A tizennegyedik hosszt követően felérünk a második torony platójára is, ami remek lehetőség lenne a bivakolásra, de még mi tovább terveztünk mászni. Újabb ereszkedés és robogunk tovább a harmadik tornyon. A leírás így fogalmaz: „Minden valószínűség szerint ez egész Uri kanton legnehezebb 6a+ kötélhossza.” És valóban, a wasserrillékhez hasonló fal nehezebb, mint amilyennek első ránézésre tűnik. Én már a negyedik torony kezdetéhez elég fáradtan ereszkedem le, és még mindig négy hosszt kell másznunk, hogy a híres Salbit Hotel nevű bivakhelyig elérjünk. Gyönyörű formákon kapaszkodunk fel, de már csak a hálózsák melegének hangulata tartja bennem a lelket. Miután az utolsó 5c+ (huszonötödik hossz) részt is sikeresen abszolváltuk, már csak le kell ereszkedni negyvenöt métert a bivakplaccig. A kötél lehúzásával kissé meggyűlik a bajunk, de szerencsére nem kellett felpruszikolni a beakadt kötélen. A bivak szűkösen elég két embernek, és mivel én aludtam kívül, nem mertem bevállalni azt, hogy ne beülőben aludjak a falhoz kötve.

Az éjszaka eseménytelenül telt, és lustán ébredve végül másnap reggel kilenckor kezdtünk újra mászni. A leírás szerint a legnehezebb 4c hossz jött, amin jót nevettünk utólag, hiszen akár egy 8a-ra is rá lehet mondani, hogy egy baromi nehéz 4c, ok, kampuszozni kell benne, és eljön a láb a faltól, de akkor is egy 4c. Körülbelül így éreztük mi is, milyen 4c az, amiben A0-ázni kell? Ezt követően sem engedett ki az út, az ötödik torony egyik híressége a reibung traverz, amit kis agonizálást követően, de szépen kimászott Gabó. Utolsó ereszkedés a már csúcsra vezető rész előtt, majd egy pendulum traverzt követően elértük a legszebb és egyben legnehezebb hosszt, ami a számozása alapján nem kéne, hogy a legtechnikásabb legyen. Újra Gabó ment előre és miután a sportmászásból jól ismert és begyakorolt módszerrel felhúzta magát a 6a A1-es részen, a „flying glory” éles peremén tornássza magát az ég felé. Még egy pár hossz, majd a végső, 36. kötélhosszt követően boldogan öleltük át egymást a csúcs szűk standjánál. Ahogy a legmagasabb pontról visszatekintettünk az alattunk húzódó gerincvonulatra, egy jól eső melegség töltötte el szívünket. Elmondhatatlanul hálás vagyok Gabónak, hogy megvárt ezzel a projekttel és támogatott, hogy elérjem célomat!

Adatok:

• Salbit Westgrat;
• 6b+, A1, 36 kötélhossz, 1200 mászóméter;
• Barabás Gábor (Robág Sábarab), Kerekes Bence;
• eddigi magyar megmászók: Petri Janó, Vidovics Zoli, Éles Dávid (ha ismereteink pontosak, amennyiben tud valaki más megmászásról, kérem jelezze!);
• 2×60 m félkötél, egy sor friend, 0,3–1 duplázva, 12 expressz, extra slingek;
• 3 liter víz;
• 2 nap;
• Hüttezsák, Sea to Summit Spark 1 hálózsák, bivakzsák, egy kis pehelykabát, széldzseki, alsó-, felső aláöltözet, merinó hosszú ujjú, sapka, kesztyű.