Több, mint 3 éve hallottam róla először Jzy-től – ha jól emlékszem, talán épp a Sárkány-tavi-gerinc utáni „hazafele” séta során – mikor még csak ötlet szinten volt meg a „mixmászó” – de már akkor jeleztem, hogy nagyon szívesen jelentkezem „próbababának”, akivel lehet próbálgatni a tematikát.
 |
| Fotó: Jzy |
Kb. 1 héttel a tanfolyam előtt jött a telefon Dávidtól, hogy „hogyan tovább”, mert úgy néz ki, idén én maradok páratlanul – ami őszintén egy cseppet sem szomorított el – hiszen így volt lehetőségem mondhatni télen/nyáron IS összeszokott partiban mászni Jzy-vel, ami számomra egészen más lehetőségeket nyitott ki a tanfolyam során.
Például – nem éreztem a nyomást semmilyen szinten, hogy bármit is „kell” – akár már az indulásnál – ahol jeleztem, hogy sem fizikailag, sem sehogy nem vagyok a toppon – munka és egyéb okokból kifolyólag nem igazán tudtam úgy rákészülni erre a pár napra, ahogy szerettem volna – és benne volt a levegőben, hogy tanfolyam/vizsga ide vagy oda – nekem lehet, hogy nem fog menni… amire a válasz csak annyi volt, hogy „OK, örülök, hogy mondod!” 🙂
DE – megérkeztünk – megérkeztem 🙂
Mire a házba értünk, a többiek már vastagon szelektálták a másnapi motyót. Erre mi is szántunk egy bő 5 percet, természetesen nem összecsapva a készülődést – már előre le volt osztva, ki mit hoz, mi kell(het) – így igyekeztünk nem többet felvinni, mint ami a mászáshoz is kell – azaz az esti szelektálós részt mondhatni ki optimalizáltuk. Így jöhetett is a jól megérdemelt pihenés egészen hajnal 5-ig.
Az a bő 7 óra alvás – egyben… megtette a hatását, 5 előtt kb. 10 perccel kipattant a szemem! Még volt pár perc szundi a katonás ébresztőig – pont elég volt! Frissen és kipihenten sikerült kimászni az ágyból és elkezdeni a nap számomra talán legnehezebb részét – a gyorsan és hatékonyan megfelelő minőségű és mennyiségű kaját letömni a torkomon egyből ébredés után…
 |
| Fotó: Jzy |
…aztán már csak azon kaptam magam, hogy szuszogunk felfelé a Gálfy irányába… itt sikerült igazán megérkezni. Jzy-vel mi kezdtük az utat – (számítottunk rá, hogy gyorsabban fogunk mozogni – utánunk Dénes és Vince mászott András felügyeletével). Amint a csákány először hozzáért a sziklához – elszállt minden addigi para – és jött az érzés, AMIÉRT mászok. Megszűnt minden más – gondolat – érzés – külvilág és sikerült csak OTT lenni. Minden egyben volt, jók voltak a kondíciók, jól haladtunk, jó volt a kommunikáció – mondhatni tényleg összeszokott párosként sikerült teperni felfelé. Az utat végig szinkronban másztuk – és volt lehetőségem kipróbálni, milyen végig elől lenni! (JÓ). Jó volt a mászás, jó volt az út – jó volt az érzés. Úgy éreztem (és most is úgy érzem), sikerült minimális köztes használatával – mégis maximális biztonságérzettel teljesíteni egy szuper változatos, mászós mix utat a kalauz időn belül! Totális élmény-mászás lett az első napból – nem is beszélve arról, hogy délben már a jól megérdemelt ebédünket majszolva lestük a hegyet, hol / mikor érkeznek a többiek.
Délután 4kor 1-2 óra szieszta után közösen beszéltük át az aznapi teljesítményeket – élményeket – illetve, hogy mit és hogyan láttak az oktatóink. Javaslatok – NEM javasolt „technikák” – tippek – eszközök – biztosítás – idő – kommunikáció… minden, ami kell szóba került. Mikor már senkiben sem maradt semmi – amiről úgy érezte, hogy meg kell osztania – jöhetett a másnapi út kiválasztása.
Ez nálunk a Superculoir lett. Akkor (még) nem voltak ellenérzéseim a választással kapcsolatban.
Vacsora – összecuccolás – alvás – 5 óra – villany fel – jóreggelt – reggeli – wc – öltözés – indulás…
 |
| Fotó: Jzy |
Kuloár… mondhatni nem fáztam mire a beszállóhoz értünk, cserébe megizzadva egy helyben álldogálva nem volt meleg – úgyhogy igyekeztünk nem tökölni a cuccolással. Mire feldíszítettem a beülőmet a kötél is elő volt készítve az induláshoz. Itt látszott, hogy a beszálló „egy fokkal emberesebb lesz”, mint a tegnapi – így lett. Az első 60 métert biztosítva másztam – volt minden (amit „nem” szerettem volna) – kis kifelé dőlő sima rámpa a lábnak a traverzhez 5 -10 cm porhóval, alatta 0,5 cm firn jég, cserébe a csákánynak fent sem volt semmi – valahogy átszuszogtam magam a repedéshez, ahol hasonlóan jó kondíciók fogadtak az első pár méteren, így emlékezetes „felszusszanás” volt némi „magyaros” feszültség levezetéssel, mikor elértem egy beszorult kőtömbhöz, ami jó volt fogásnak, lépésnek és még biztosítani is lehetett belőle.. Még pár méter szuszogás után kilépés újra a kuloárba, ahol lehetett „boxolva és toporogva” tömöríteni a köv. jó 10 méteren – majd könnyebb szakasz és végül egy szög + egy tricam (mi más?) stand és „bevettelek, indulhatsz”. Innentől ismét jöhetett az élménymászás, mindennel, ami kell hozzá. Sikerült is szintén elég jó szintidővel teljesíteni ezt az utat is – így ismét délben volt lehetőségünk zuhany után ebédelni – majd sziesztázni.. meg is kaptuk az „alvós csapat” címkét a többiektől.
Délutáni relax – közös megbeszélés – értékelés – útvonal választás – vacsora – motyózás – szauna – szundi – 5 óra – villany – jóreggelt – reggeli – wc – öltözés – GO…
 |
| Fotó: Jzy |
A cél a Puskás volt. Mivel az időjárás előrejelzésből tudtuk, hogy várhatóan ez lesz az utolsó mászásunk – így ez lett a „vizsga út”. Megtalálni, beszállni, nem eltévedni benne és időben teljesíteni. Dávidtól megkaptam az útravalót – „ok akkor neked a szintidő a 3 óra” – egészen addig meg sem fordult a fejemben, hogy foglalkozzak a szintidővel – nem is volt rá szükség, vastagon kalauz időn belül hoztuk az utakat – de mivel most ki volt mondva a limit, illetve utánunk jött is még egy parti – volt súlya számomra ennek a mondatnak! Egészen pontosan annyira, hogy az út első egyharmadában elfelejtettem észrevenni az utat és csak ott tértem vissza, amikor Jzy már többedszer jelezte, hogy „hahó, el kellene kezdeni élvezni is a mászást” – és tényleg. Szót fogadtam. Bőven időben voltunk, azaz lehetett adni az élménynek is. Sikerült minden eddiginél jobban haladni – minimális kommunikáció kellett a maximális összhanghoz. Számomra ez a nap hozta meg azt, amit vártam – fejben is összeállt a „rendszer”. Úgy éreztem, hogy maximálisan kontrollált és biztonságos volt minden egyes mozdulat, lépés és ez most már nem az elhelyezett köztes biztosítási pontok mennyiségén/minőségén múlott. Egy pillanatnyi gondolkodás sem volt, hogy vajon jó-e az irány, vajon stabil-e a lépés stb. Itt éreztem azt, amiért jöttem. Megkaptam! Az út kb. utolsó 1-2 kötélhosszában még volt annyi időnk a „felhő előtt/alatt”, hogy sikerült 1-2 nyomtól mentes sziklás felszökést is belevinni az útba, hogy az igazi élmény faktor is meglegyen. Tökéletes befejezése volt a tanfolyamnak, hogy sikerült a Tupa csúcsán abbahagyni. A pakolással most sem molyoltunk túl sokat – vészesen gyorsan közelített a beígért rossz idő – erősödött a szél, jött a felhő, így igyekeztünk lefelé. Az igyekezet eredménye, hogy még verőfényes napsütésben keltünk át a tavon és rekord időben sikerült kikérni az ebédet – (az alvós banda megőrizte a címet).
A hó 1-2 órán belül már vízszintesen esett – amit kipihenve beszélgetés közben néztünk az ablakból.
Jó volt.
 |
| Fotó: Jzy |
A délutáni megbeszélés kicsit hosszabbra nyúlt – mindenki reflektált mindenre – és all-in-all úgy éreztem, mindenki megkapta, amiért jött. Én spec. rendkívül hálás voltam/vagyok hogy részese lehettem ennek a pár napnak, jó időben, jó helyen jó emberekkel lehettem – fejlődhettem, tanulhattam és tapasztalhattam – és úgy éreztem, hogy ismét sikerült egy kicsit közelebb kerülni magamhoz, a hegyekhez és ahhoz a képhez, ami a számomra A „hegymászó”.
Jzy, András, Dávid – KÖSZÖNÖM, Köszönjük!
Szente Attila
A tanfolyam résztvevői:
Bisztray Dénes
László Péter
Ralovich Kristóf
Szente Attila
Szőllős Vince
Oktatók:
Kocsis Dávid
Ruskó András
Vainel Gergely Gyula
